Vona: A Gárda nélkül a Jobbik nem lenne a Parlamentben

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselőjének beszéde a Pozsonyi csata emléknapja rendezvênyén: Adjon az Isten! Kedves Megemlékezők, Bajtársak, Barátaim! Azt hiszem, méltán mondhatjuk, hogy ma nem lopta a napot a nemzeti oldal J. Emlékeztünk ma arra a csatára, amiben őseink kiharcolták a későbbi magyar állam létének jogosultságát. Emlékeztünk ma arra a csatára, melyet látszólag elvesztettünk 2008-ban, ám a felszín alatt, a nem látható, csak belül érezhető világban hatalmas morális győzelmet arattunk. Az ártatlanul elhurcolt és meghurcolt gárdisták áldozata révén a nemzeti oldal sajátos győzelmet arathatott: szinte az ország hördült fel méltatlankodásában, és már-már nemzetként viselkedett. És felvettük ma a harcot a népirtás egyik formájával szemben is: a deviancia nyílt terjesztése ellen. Összegezhetjük, hogy a nemzeti oldal már az élet minden területén ott van, egyre növekszik erőben, számban, hatalomban. És reméljük, előbb-utóbb nem nemzeti oldalról beszélhetünk majd, hanem nemzetről. Azonban, senki számára ne legyen kétséges: rengeteg még a tennivalónk. A magyarság kiírtása a mai napig több fronton is zajlik. A nemzet egységes tudatának lerombolásával, a lélekben gyökeredző Emberi szétverésével megteremtették az alapot az ország, a nemzet fizikai szétverésére, megsemmisítésére. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás óta a legdurvább, legnyíltabb támadásokat élhetjük meg. Nyíltan történik földjeink külföldiek kezére játszása, a magyar vidék élhetetlenné, és ezzel lakatlanná tétele. Az egykori független, önellátó és a városokat is élelmező büszke parasztság zsellérré, panellakó nyomorulttá züllesztése. És most eszi mindenki az olcsó, gagyi, sőt, sokszor mérgező import élelmiszereket.   Földönfutóvá tesznek egy egész nemzetet. Mit ér a nemzet föld, ország nélkül? A mai napig egy kormányban sem volt meg a politikai akarat, hogy megvédjék a magyar földet, sőt, nyíltan nemmel szavaztak a Jobbik földvédelmi próbálkozásaira. Legendák keringenek a Kárpát-medence vízkincséről. Az édesvíz száradó világunk egyik legnagyobb értéke már most. Mégsem volt egy kormányban sem politikai akarat arra, hogy megvédjék, kizárólagos magyar tulajdonná minősítsék. Azóta vannak már francia vízközmű cégek, és vízkészleteket célzó nyílt ajánlatok. Csak idő kérdése, hogy a költségvetési hiány tömködése érdekében mikor kezdik eladni. És kinek. De az egyének életének tönkretétele, az egyének megsemmisítése is rohamtempóban zajlik. A manipulatív reklámokkal azt sugallták, hogy nem is vagyunk emberek, ha nincs új autónk, új házunk, benne plazmatévével, és a nyarat, telet nem egzotikus tengerparton töltjük. De volt, akinek pusztán a lét volt a tét, hogy lesz-e bármilyen fedél a feje felett. Az általános szegénység miatt pedig ezeket a vágyakat, szükségleteket csak hitelekkel tudták az emberek előteremteni. Devizahitelekkel. Belehajszolták az embereket, hogy nyakig eladósodjanak. És aztán rájuk döntötték az egészet. Ezért most százával, ezrével veszítik el mindenüket, lesznek öngyilkosok a kilátástalanság miatt. Lehet itt akármilyen devizahiteles-mentő csomagról beszélnie a kormánynak, aki nem vak, az látja, hogy ezek semmit nem érnek a bajbajutott százezrek számára. Mi, valóban nemzeti politikusok hiába mondjuk a megoldást, csak felsőbbségük teljes tudatában legyintenek, hogy azt nem lehet, mert a bankok akkor kivonulnak, mert az EU akkor mit szól, mert a pénzvilág akkor elfordul majd. De meddig mehet ez még így? A fiatalok számára pedig semmilyen más utat, kilátást nem hagynak, csak, hogy külföldön szerencsét próbáljanak. És többségében majd ott telepednek le, külhoni társat választva, gyermekeik pedig talán már a magyar nyelvet is alig beszélik majd. Így menekülnek külföldre jó szakembereink a munkanélküliség és a nyomor szintű bérek elől, tudósaink, feltalálóink a szellemi enyészet elől: hogy más nemzet számára dicsőséget és gazdasági előnyöket szerezve értelmet kapjon munkájuk.   És ne feledjük az időseket sem, akikről a lassan nem is létező egészségügyi rendszernek kell gondoskodni, hogy lehetőleg sokáig ne jelentsenek már terhet a társadalombiztosítás számára. Ugye, senki nem csodálkozik azon, hogy a társadalom ésszel élő része százszor is meggondolja, hogy vállaljon-e így gyermeket, és ha igen, hányat? Létbizonytalanság, munkanélküliség, otthontalanság, a gyerekek számára egyre romló minőségű nevelés, oktatás, az egészségügyi biztonság romokban, a közbiztonság teljes hiánya, megaláztatás és kiszolgáltatottság munkahelyen, hivatalokban, a közüzemi szolgáltatókkal és igazságszolgáltatással szemben. Persze, hát ez is a népirtás része. Az elüldözött, megtört, nyomorgó nemzedék helyébe nem lép majd új. És bevégeztett. És, természetesen, mindezt pont az EU könnyíti meg olyan hangzatos alapjogi direktívák képében, mint a munkaerő szabad áramlása, a tőke szabad áramlása, nemzetiségi esélyegyenlőség, az országok közötti egyenlő bánásmód biztosítása. Mi ez, ha nem tudatos népirtás, egy nemzet földönfutóvá tétele, világba szétzavarása, egy ország felszámolása? Még szerencse, hogy a magyarságnak van egy jelentős része, aki az élet fő értelmét mégiscsak a gyerekekben látja. Aki azután, hogy ésszel végiggondolta, végül a lelke és a szíve parancsa szerint dönt, és vállalja nem csak az első, második, de akár a harmadik, vagy többedig gyermeket is. És nem a plazmatévé értékrendjének átadásától érzi sikeresnek szülőségét, hanem ha tiszta szívű, gondolkodó, igaz magyar embert nevelnek a gyermekeikből. Övék a jövő! És valójában, talán pont ez mind, együtt rázta, ébresztette fel bennünk a mélyen szunnyadó embert, magyart. Szentül hiszem, hogy a nemzet valójában már túl van a holtponton, már épül, gyarapszik, erősödik. Csak, még nem elég ahhoz, hogy az országot megmentse. De egyre gyorsuló ütemben gyarapszik, egyre többen térnek magukhoz, és érzik azt, valamit tenniük kell. És ezért vagyok én biztos a sikerben, még ha idejéről, és az addig szükséges áldozatokról fogalmam sincs. Végül, engedjétek meg, hogy megemlékezve a pozsonyi csatáról, és hallgatva a korábbi felszólalásokat, egyben a háláról, köszönetről is beszéljek.   Amit őseink, elődeink iránt érzek, legyenek megénekelt hősök, vagy névtelenül elhullott százezrek, milliók. Akik vérüket, életüket, személyes jövőjüket, hírnevüket áldozták fel, és számtalan harcot vívtak azért, hogy mi most itt állhassunk. Magyarországon, magyarként. Kilátástalan helyzetekben, sokszoros túlerővel szemben, nem ritkán szinte az egész világ ellenében, aljasságoktól gáncsolva, bizony még saját soraik közt is árulókkal. És eközben is képesek voltak emberek maradni – ez az igazi nagyság, az igazi erő és hatalomtudat. Mikor a nemzetek legtöbbje már feladta volna, minket, magyarokat, mindig vitt tovább valami, megpróbálni és hinni a lehetetlent, bízni Istenben.. Megjegyzem, nem kevés nemzet süllyedt el a történelem tengerében, mert bennük nem volt meg mindez. De mi itt vagyunk. És hát, hűen ezeregyszáz éves történelmünkhöz, újra a megmaradásért küzdünk. Sokszor úgy látszik, ismét szinte az egész világgal szemben. Ármány és aljasságok ellenében. Soraink közt újra és újra árulókkal, vagy árulóvá lett egykori bajtársakkal. Mert mindenki megmérettetik! És ki-ki gyengének találtatik. De minden csalódástól, minden fájdalomtól csak egyre elszántabbak leszünk. Mert mi ilyenek vagyunk.  Talán ezért kapunk ennyit a nyakunkba, mert a Jóisten jobban ismer minket, mint mi saját magunkat, és tudja, hogy mi kell ahhoz, magunkhoz térjünk.  A növekvő kétségbeesés adja meg az erőt minden további lépésünkhöz, és néha keserűségben, de szüntelenül reménykedve küzdünk a magyarság szebb jövőjéért. Sőt, a jövőjéért. Mert tudatosan, vagy ösztönösen, de mi, magyarok, mindannyian hiszünk az isteni igazságban és oltalomban. Hiszen, mi sem bizonyítja jobban annak létét, minthogy még mindig itt vagyunk…! Én csak azt kérem, mindenkitől, tegye továbbra is azt, amiről úgy érzi, az az ő dolga ebben a küzdelemben. Család, hagyományok, kultúra, gazdaság, politika, jótékonyság, közösségépítés, és még ki tudja, mennyi mindennel lehet építeni a jövőt, segíteni a küzdelmet. Mindannyian ott harcolunk, ahol úgy érezzük, a legtöbbet tudjuk tenni. Nincs fölösleges áldozat, amit utólag sajnálni kellene, nincs kútba esett erőfeszítés. Mert minden apró mozzanat, minden pici lépés előrevisz. Minden újabb ébredő, gondolkodó emberrel növekszik a sereg,  minden egyes segítő összefogás erősíti a széthullott közösségeket, minden egyes megszületett magyar gyermek egy újabb reménysugár a jövőre, a megmaradásra. Tudjátok ti is, hogy nagyjából a rendszerváltás környékén milyen felfogásból, milyen lelkiségből, milyen nemzettudatból, honnan indultunk. Tulajdonképpen a nemzet tetszhalott állapotából. És látjátok, most hol vagyunk. Hányan vagyunk már az igazi nemzeti oldalon. Már valódi életformává vált magyarnak lenni, amit százezrek élnek meg immár a mindennapokban is. És abban, hogy ma már itt vagyunk, minden nemzeti oldali szervezetnek része volt, legyen politikai, kulturális, hagyományőrző. Mindegyik végig küzdötte a maga harcát, betöltötte szerepét a történelemben. Mert a legapróbb, jelentéktelennek tűnő előrelépés is kellett ahhoz, hogy mostanra idáig érjünk. Ezért nem lehet senki munkáját, erőfeszítéseit elvitatni, lebecsülni. Igen, valóban, az anyagi világ, a puszta financiális lehetőségek, biztonság sokkal rosszabbak, mint 22 éve. De aki e szerint értékeli a magyarság sorsának alakulását, az még nem ébredt fel. Ugyanis ezeket a dolgokat sokkal könnyebb rendbe tenni, mint a fejekben lévő gondolatokat. Ha azok rendben lesznek a nagy többségnél, akkor az ország gazdasági felemelkedése sem várat majd magára. Minden népnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel. Hát, mindenki, a saját fegyvereivel, továbbra is harcoljon azért, hogy többre hivatott magyarságunk ismét büszke nemzeté válva, méltó vezetőkkel az élén, mint erős, független ország, példaként állhasson a világ előtt. Higgyétek el, hogy mikor mi már mindent, tényleg mindent megtettünk, ami rajtunk múlik, akkor megkapjuk azt a hiányzó, szükséges isteni segítséget, ami a sikerhez kell még. És majd hadd lássák irigyeink, ellenségeink: a Szent Korona és Mária országa, a tudás történelmi nemzete, a magyarság, hamvaiból is újjá éledve, ismét lerázta magáról az istentelen rabigát! Adjon az Isten szebb jövőt!

Ezt a fasiszta mocskos csürhét zavarjuk már el a halál f.szára!!!

A Magyar Gárda be van tiltva. Most akkor kinek higgyek? Vonának, aki szerint van, vagy Orbánnak, aki szerint nincs? Leginkább a szememnek hiszek. Orbán egy utolsó hazudozó.És aki hazudik, az lop is, ahogy a fideszes közbeszéd tartja. Vona meg ennek a hauzodozó tolvajnak a kreálmánya - lásd: polgári körök.

"soha annyi támadás nem ért a rendszerváltás óta magyarországi szervezetet, mint a Magyar Gárdát" Ez sajnos így van és 2010 óta még ígyebbül. Annyira féltik a komcsi utód kormányok a hatalmukat, hogy már nevetséges.