Oktatói Hálózat alakult

2012. február 19. 10:59

A Hallgatói Hálózat álláspontjával egyetértésben pénteken, az ELTE tizenhárom tanárának összefogásával létrejött az Oktatói Hálózat – számolt be az Origo. Mint elmondták: „az új felsőoktatási törvény és a felsőoktatás működését érintő kormányzati intézkedések miatti aggodalom szülte”.

2012. február 19. 10:59

A héten tüntető Hallgatói Hálózat céljaival egyetértésben pénteken megalakult az Oktatói Hálózat az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tizenhárom tanárának együttműködésével. A tanárok közleményükben leszögezték, elutasítják „a rögtönzésszerű, diktatórikus és végletesen centralizáló oktatásirányítást, amely az oktatás alsóbb fokozatain és a felsőoktatásban is súlyos károkat okoz”. Az alapítók – köztük Bajomi Iván és Hammer Ferenc szociológus, Heller Mária, az ELTE Társadalomtudományi Karának intézetigazgatója és Rényi András, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója – beszámoltak róla: a kezdeményezést „az új felsőoktatási törvény és a felsőoktatás működését érintő kormányzati intézkedések miatti aggodalom szülte”.

Az Oktatói Hálózat alapítói azt írták: „elutasítjuk azt a gyakorlatot, hogy a kormány a felsőoktatás egy sor fontos kérdését rendeleti úton és nem törvényi szinten szabályozza. Követeljük, hogy a kormányzat vonja vissza az alapos elemzések, hosszú távú hatástanulmányok és érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket”. A szervezet emellett elutasítja a felsőoktatási keretszámok csökkentését és a hallgatói szerződést is – írja vasárnap az Origo.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MorbusHungaricus
2012. február 19. 14:21
"miért nem lehet politikán felülemelkedve szakmáról beszélni?" Azért mert ezek a kommunista maffiózók rögtön alapítanak minden kérdésre egy fantomszervezetet, nyilvánvaló politikai kötődéssel és nyilvánvaló ideológiai töltettel és mivel jóétzésű nem akar ezekkel egy platformra kerülni, inkább hallgat.
Válasz erre
1
0
imres
2012. február 19. 14:07
Idén, a kedvező időjárás miatt jó termés várható hálózatokból.
Válasz erre
1
1
Grüezi
2012. február 19. 12:23
Nahiszen, összeálltak a büfészakok: BTK, TáTK. Elhiszem hogy érzékenyen érinti őket, hogy nem lesz államilag támogatott kurvaképzés...
Válasz erre
3
4
kjkj945
2012. február 19. 11:45
Szeretném tudni, hogy mit szól az ELTE rektora, meg az ET ehhez a társuláshoz?
Válasz erre
2
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!