Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Az illetékes albizottság elfogadta a lakossági deviza-eladósodás okait, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló összefoglaló jelentés tervezetét.
Az illetékes albizottság szerdai ülésén megvitatta és pontosításokkal elfogadta a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okait, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló összefoglaló jelentés-tervezetet, és döntött annak az Alkotmányügyi bizottsághoz történő benyújtásáról. Az albizottság jóváhagyott több, a kormány számára megfogalmazott javaslatot is.
Papcsák Ferenc, az albizottság fideszes elnöke az ülésen kifejtette: a korábbi meghallgatások során kiderült, hogy mindenki eltolni szerette volna magától a felelősséget. A politikus szerint az előző kormányzati ciklus szocialista kormányait jelentős felelősség terheli, amiért nem avatkoztak közbe, s ha egységes, erős pénzügyi felügyeleti rendszer lett volna, a családok nem kerültek volna a mostani nehéz helyzetbe.
Hangsúlyozta: nem igaz, hogy az állami kamattámogatás óriási hatást gyakorolt volna a költségvetésre, hiszen annak a GDP-hez mérten 0,1 százalékos aránya 2010-re 0,7 százalékot tett volna ki, ezzel szemben a családokat terhelő, 2002-ben még 300 milliárd forintos devizahitel-állomány 2010-re 6.600 milliárd forintra, a GDP 24 százalékára duzzadt.