Nem adnánk a segélyt csak úgy

Fordítsuk meg az állítást: A társadalom egyre inkább szolidárisabb azon csoportokkal szemben akik elszenvedik a 60%-os adóéket. De most őszintén, ha olyanok gyermekvállalását ösztönözzük, akik egész életükben segélyből éltek, és gyerekeik is segélyből fognak élni, akkor ez hosszú távon államcsőd.

A libsik ott kúúúrták el, hogy feltételezték, mindenki olyan körülmények között él, olyan lehetőségekkel, mint ők. Miközben a társadalom két, egymással ellentétes szegmensének morális és anyagi helyzete olyannyira eltorzult, hogy a valódi élethez már egyiknek sincs semmi köze.

Annyira fájdalmasan buta következtetéseket tudnak levonni ezek a nem a realitás talaján gondolkodó kutatók. Kurvára nem az irigység beszél az emberekből, hanem a realitás. És mi az, hogy a szolidaritás gyengülése. Senki sem pl. a kisnyugdíjastól sajnálja a nyugdíjat, sőt azt sem, amit verejtékes munkával megtermel és megpróbál eladni a piacon. És ha ezt adózás nélkül teszi, akkor természetes, hogy az emberek többsége ezt nem tekinti bűnnek, sőt dícsérendő cselekedetnek, hiszen megpróbál valamit csinálni a saját sorsáért.Ez miért képmutatás? A baj azzal van, aki ezzel szemben semmit, de semmit nem tesz, csak a markát nyújtja, és ezt a pénzt is nem a gyerekeire költi, hanem a saját szórakozásaira. Addig, amíg a rendelkezésre álló porta pl. nincs bevetve krumplival, nincs a ház eleje rendben tartva, nincsenek virágok, ehelyett csak pusztulást és pusztítást látni, addig azt hiszem, hogy jogos mindenkinek az ún. "antiszolidaritása".Engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam, hogy ez így nem helyes. Ha én megállapodtam az állammal, hogy a fizum jelentős részét adók formájában beadom, abból pedig a szolidaritásomnak köszönhetően más is és más gyereke is részesül, akkor pl. elvárjam azt, hogy ezért a lóvéért a társadalmi szolidaritás jegyében valakik meg mondjuk lekaszálják a buszmegálló környékét, ahol én nap mint nap várakozok, hogy bemenjek dolgozni, nem csak az én, hanem mások családjáért is. És elvárjam, hogy az a gyerek iskolába járjon, továbbtanuljon, stb., hogy nem nekem, hanem neki is jobb és könnyebb legyen. Szóval a szolidaritás gyengülése nem feltétlenül nálam tapasztalható, hanem szerintem sokkal inkább annál, aki nem hajlandó semmiben, de semmiben kivenni a részét a közösből.

A hasonló közvélemény-kutatások és az azokat elemző újságírók és szociológusok igen sokat tettek azért az elmúlt húsz évben, hogy a magyar társadalomban gyengüljön a szolidaritás. Ha ugyanis az ember folyton azt hallja, hogy ő egy önző, rasszista csaló, azzal csak fokozódni fog a dolgozni nem akaró (és nem a dolgozni nem tudó!) polgártársai iránti utálata.