A miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitóján, Sárospatakon azt mondta, „szinte bűn, sőt hiba, hogy eddig nem volt önálló egyetem ott, ahol a magyar szellem oly régóta otthonra talált”.
 
3
Nemigen maradt rekord a tenisz világában, amit Novak Djokovic ne döntött volna meg, vagy ne lenne szinte bizonyos, hogy meg fog. Mégis, Djokovic megítélése a mai napig viharokat kavar. Elemzésünk.
 
7
Exkluzív interjú a cseh miniszterelnökkel, aki a Budapesti demográfiai csúcsra érkezett hazánkba.
Semmi nem dőlt el Németországban a szövetségi választás előtt, és csak sejteni lehet, milyen lesz a politika a Merkel-korszak után.
Portré egy rejtélyes, gyermektelen tudósnőről, aki egy egész nemzet duzzogva szeretett „anyukája” lett.
Az új kancellár Németország történetének leggyengébb demokratikus felhatalmazásával lép majd hivatalba. Boris Kálnoky publicisztikája.

Gladden Pappin
(First Things)

A médiát csak az érdekelte, hogy a pápa találkozik-e Orbán Viktorral.
 

Fekete-Győr András
(Facebook)

Mögöttem áll az új politikai generáció, annak minden tisztaságával, becsületével, elszántságával.
 
129

Deák Dániel
(Facebook)

Gyurcsány Ferenc tudja nagyon jól, hogy ő és felesége túlságosan elutasított.
 
13

Dúró Dóra
(MTI-OS)

Egészen elképesztő, hogy már a gyerekek oltása is folyik.
 
26

Lukácsi Katalin
(Facebook)

Bizonytalanná vált a fellángoló remény.
 
206

BalFake News
(Facebook)

Az RTL Klubnak nagy tapasztalata van a valóságshowk papirmasé szereplőivel.
 
2

Hadházy Ákos
(Facebook)

Felismerte, hogy egy ponton túl már nem lehetséges kompromisszumot kötni a vállalhatatlannal.
 
53

Kovács Zoltán
(Magyar Nemzet)

Nem kereskedelmi típusú vadászati kiállítást szervezünk. Interjú.
 
9

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom
(Igenszolidaritás)

A Vadászati és Természeti Világkiállítás kiadásaiból kétszer fel lehetne tölteni a Velencei-tavat.
 
52

Bruck András
(Facebook)

Marbellában 59 ország mintegy 113 bűnöző csoportja tevékenykedik.
 
163

Vágvölgyi Gergely
(Mandiner)

Ezért volt helyes döntés az LMBTQ-filmet kivenni a keresztény fesztiválról.
 
5

Gábor György
(Facebook)

Még a gyermekeiket se voltak képesek egy kecses szállodaláncon saját lábra állítani.
 
122

Forgács István
(Facebook)

Szerintem szavazzanak ők is nyugodtan a Fideszre.
 
3

Dévényi István
(Facebook)

Vajon kiderül-e, kinek a parancsára vették le a rendőrök az azonosítókat.
 
137

Párkányi Eszter
(Demokrata)

Ismét az LMBTQI-közösség jogkiterjesztése került terítékre az Európai Parlamentben.
 
5

Szarvas Koppány Bendegúz
(Facebook)

Az elszámoltatás, a tiszta közélet garanciája a Momentum.
 
70

Francesca Rivafinoli
(Vasarnap.hu)

Egyes nőtársak milyen hevesen képesek ilyen alkalmakkor kiteregetni legbelsőbb vágyaikat.
 
3

Hadházy Ákos
(Facebook)

De remélem, hogy nem véglegesen, és kormányváltás esetén újra elkezdhetem vizsgálni a projektjét!
 
196

Fürjes Balázs
(Facebook)

Új buszvégállomást építünk Kelenföldön.
 
4

Vásárhelyi Mária
(Hírklikk)

Három szó: gender, migráns, Brüsszel, mindent erre próbálnak ráhúzni. Értelmetlen szavak. Interjú.
 
168

Trombitás Kristóf
(Vasarnap.hu)

Miként elképzelhető ennek az ocsmányságnak a relativizálása?
 
1

Sümeghi Lóránt
(Magyar Nemzet)

Úgy tűnik, hogy Angela Merkel távozásának híréből a németországi baloldal profitált leginkább.
 
4

Seres László
(Azonnali.hu)

Az ellenzék szembeköpi a saját ígéreteit és nagy ívben tesz a rasszizmus áldozataira.
 
1

Marton-Ady Edina
(Facebook)

Azt írta a minap, életszerűtlen a pedagógusok fizetésemelése.
 
232

Köntös László
(megvanirva.hu)

Mint keresztény ember, kikérem magamnak.
 
6

Juszt László
(Facebook)

Te szerencsétlen! A sok agyaddal most dobtad fel a főnököd.
 
251

Deák Dániel
(Facebook)

Gyurcsány és Karácsony között már a fővárosban is van egy jól kialakított működési modell.
 
4

Jeszenszky Zsolt
(Facebook)

Tény, hogy Magyarországon gyakorlatilag mindenki jobban él, mint 10 évvel ezelőtt.
 
14

Kincses Krisztina
(REform – Egyház és közélet)

Alig vártam, hogy hazaérjek a lakásom biztonságot adó falai közé.
 
5

Sebes Gábor
(Facebook)

„Valahogy megtudták a szervernek az IP-címét, és rászabadítottak 1 gigabitnyi adatot.”
 

Szilvay Gergely
(Mandiner)

Szabó Tímea erős példáját hozza a magyar baloldal tájékozatlanságának.
 
9

Birgit Kelle
(Szent István Intézet)

A valóság nap mint nap bebizonyítja, hogy a gender csak egy ideológia. Interjú.
 
2

Gábor György
(Facebook)

Remélem, Veres András püspök átgondolja a nem is oly rég, 2019-ben hangoztatott álláspontját.
 
73

Bayer Zsolt
(Facebook)

Rettegnek, rettegnek, rettegnek!
 
7

Árpási Bence
(Népszava)

Ami elhangzott, az duplán káros az ellenzéknek.
 
106

Donáth Anna
(Facebook)

Természetesen megvonjuk a támogatásunk Farkas Péter Barnabástól.
 
69

Pócza István
(Vendégszerző)

A közelgő választás kimenetele attól függ, hogy a németek személyre vagy pártra szavaznak-e.
 
5

Fekete-Győr András
(Facebook)

Be fogjuk vezetni a rugalmas nyugdíjrendszert!
 
192

Constantinovits Milán
(Mandiner)

Két lövés után egy harmadik: szubjektív beszámoló az őszi oltakozásról.
 
17

Veres Kristóf György
(Migrációkutató Intézet)

A déli határon tomboló migrációs válság az afganisztáni kivonuláshoz mérhető katasztrófává fajulhat.
 
12

Dévényi István
(Facebook)

Majd hamut szórok a fejemre, megszaggatom az öltözékem, ilyesmi.
 
160

Both Hunor
(Kontra)

Nincs racionális indoka az évszázados közműcég beszántásának.
 
2

Hont András
(Facebook)

Ha előkerül a csoportkép is, ők kiknek integettek?
 
2

Konrad Sutarski
(Magyar Nemzet)

Botránnyal végződött szeptember 15-én, szerdán a lengyel országgyűlés ülése.
 
3

Kötter Tamás
(Facebook)

És ki a legfőbb gazda a baloldalon?
 
7

Pörge Béla
(Kontra)

A mostani büntetést főként a dobálás miatt kaptuk. Interjú.
 
17

Kontra
(Facebook)

„Szegény Safranek... ez a sorozatos balszerencse.” (Macskafogó)
 
3

Szikszai Péter
(Magyar Nemzet)

Sokszínűség csak akkor van, ha van választási lehetőség is. 
 
4

Perintfalvi Rita
(Facebook)

Novák Katalin nem Isten, hanem a józan ész és minden magyar nő ellen lázad.
 
241

Független-objektív
(Facebook)

Úgy szeret, mint Gréczy Zsolt. Tárgyilagos és pártatlan, mint Kálmán Olga.
 
4

Tóth Gabi
(Ripost)

Az elmúlt hetek gyűlölethadjárata után rendkívüli módon izgultam.
 
12

Fekete-Győr András
(Facebook)

Gyertek, mert rátok is szükség van!
 
265

Veczán Zoltán
(Mandiner)

Kitalált közösség, meg minden!
 
21

Szél Bernadett
(Facebook)

Amikor a kormány kínos kérdéseket kap, rögtön jön a sorosozás meg a fake news.
 
104

Hont András
(Facebook)

Ahogy ezt mindannyian szoktuk, mosolyogva, de csukott szájjal, jobb kezünket egyenesen fölemelve.
 
2

Deutsch Tamás
(Facebook)

Számtalanszor nyilatkozott büszkélkedve arról, ő bizony még egy villanykörtét sem tud kicserélni.
 
4

Kocsis Máté
(Facebook)

Miközben csak simán pedofil. Nem akartam megbántani.
 
3

Gábor György
(Facebook)

Ha egyszer majd egy boldogabb időben a Nemzeti Színház vezetése átalakul...
 
147

Neduddki – Hajóágyúk
(Kontra)

A The Washington Posttól a Guardianig már megválasztották Karácsony Gergőt magyar miniszterelnöknek.
 
3

Nagy Attila Tibor
(Magyar Hang)

A Fidesz nem pusztán egy kormánypárt, hanem állampárt is.
 
113

Bobby Ghosh
(Bloomberg)

Három férfi amerikai védelmi technológiát és titkokat közölt az Emírségek kormányzati ügynökségeivel
 
1

Vona Gábor
(Facebook)

Az ellenzék rettenetesen nehéz helyzetben van.
 
72

Fidesz Budapest
(Facebook)

Főpolgármester úr, kérjük, ossza meg velünk mit gondol a 2006. októberi eseményekről?
 
8

Homonnay Gergely
(Facebook)

A patriarchális rendszer kivételezettjét erőszakkal, behatolással lehet megfosztani a hatalmától.
 
140

Teveli Zoltán
(Magyar Nemzet)

A balliberális politikusok eleddig nem siettek elhatárolódni Jakab Péter megnyilvánulásától.
 
3

Pilhál Tamás
(PestiSrácok.hu)

Itt az ideje az UEFA-t meg a FIFA-t beszántani, és az összes korrupt bürokratájukat rács mögé dugni.
 

Puzsér Róbert
(Magyar Hang)

Érvek és ellenérvek helyett a nézők ötféle életérzést kaptak.
 
31

Kötter Tamás
(Facebook)

Nem értem, hogy miért kellene ehhez kormányváltás.
 
4

Karácsony Gergely
(Facebook)

Minket nem érdekel, milyen színű a polgármesterek pártkönyve.
 
134

Skrabski Fruzsina
(Facebook)

Mondott már mindent Orbánra és mivel fokozni akarta, eljutott a nemi erőszak kívánásáig.
 
4

Trombitás Kristóf
(Vasarnap.hu)

Jakab érdekes slamasztikába keveredett.
 
1

Vásárhelyi Mária
(Facebook)

A baloldal és a liberálisok 2006-ban sem nem derítették ki, hogy ki szervezte a TV ostromát.
 
103

The Wall Street Journal
(The Wall Street Journal)

Egyetlen amerikai elnöki lépés sem ártott jobban a nőknek, mint Biden kivonulása Afganisztánból.
 
8

Bencsik Gábor
(Facebook)

Az okosan megfogalmazott beismerés gyakran sokkal hatásosabb, imázsépítőbb, mint a tagadás.
 
3

Horváth Angelus
(Huszárvágás blog)

Horthy nagyon is értett a politikához, kiváló érzékkel.
 
3

Heltai Péter
(National Catholic Register)

Ferenc méltányolta a magyar családpolitikát.
 
4

Gyurcsány Ferenc
(Facebook)

Ezekben a napokban felajzott emberekkel találkozom mindenhol.
 
191

Szalma György
(Kontra)

Nagy-Britanniában átlagosan naponta egy gyermek változtatja meg a születési nemét.
 
3

Lendvai Ildikó
(Facebook)

Gyakorlatilag minden nagyobb csoportnak, amelyről feltételezte, hogy elmegy választani, pénzt ígért.
 
111

Varga Judit
(Facebook)

A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt. 
 
9

Kötter Tamás
(Facebook)

Egyszerre kívánják játszani a nyomozó-és vádhatóságot, majd meghozni az ítéletet.
 
4

Donáth Anna
(Facebook)

Ideje, hogy a kormánynak már nem nevezhető bűnszövetkezetet leváltsuk.
 
111

Bottyán-Lengyel Gabriella
(Facebook)

A Jobbik dicstelen történetének utolsó lapjai következnek, figyeljük hát a vergődést.
 
7

Robert Wilson
(Revizor)

Szilárdan hiszem, hogy a művészet és a kultúra újraegyesíthet minket. Interjú.
 
33

Vágó István
(Facebook)

Tekintsük ezt lázadásának a központi direktívák ellen?
 
91

Pilhál György
(Magyar Nemzet)

Ja, és Láriferi is…! Hogyan mondta Őszödön?
 
1

Független-objektív
(Facebook)

A homofóbiát a legnagyobb bűnnek minősítette. Viszont Tóth Gabi még szerinte is ciki volt.
 
11

Kaltenbach Jenő
(Facebook)

Holmi Orbánok és Varga Juditok akarják megmondani a „kultúrnépeknek”, hogyan kellene viselkedni.
 
230

Rétvári Bence
(Facebook)

Ugyan nincs LMBT-személy a svéd idősotthonban, mégis nyitnak ilyen részleget.
 
65

Juszt László
(Facebook)

Bármilyen cáfolatot szívesen olvasnék.
 
227

Hont András
(Facebook)

Ha bírálod az ellenzéket, fideszes vagy, ha nem vagy rajta a NER-fizetési listán, akkor meg balos.
 
17

Vujity Tvrtko
(Facebook)

„Elhíztál, mint egy disznó!”– ezt vágta a fejéhez a fiú.
 
68

Kohán Mátyás
(Mandiner)

Aki az országot kormányozni akarja, annak ideje kikászálódnia az informatikai analfabétizmusból.
 
10

Homonnay Gergely
(Facebook)

A legtöbb gyermeket szülő nőket pedig ugyanúgy kitüntették, mint a háborús hősöket.
 
155

Dévényi István
(Facebook)

Most épp büszke magyar vagyok a halottainkkal.
 
32

Petri Ádám
(Facebook)

Ha valaki ezt országgyűlési képviselőként teszi, az különösen visszataszító.
 
6

Fekete-Győr András
(Facebook)

Mi momentumosok nemcsak kormányváltásra, hanem politikai kultúraváltásra is készülünk!
 
188

Lesti Ágnes
(Facebook)

A Nyugat mutatja az irányt a hazai haladó értelmiséginek; de vajon érdemes erre az útra lépni?
 
2

Topolánszky Ádám
(Magyar Nemzet)

Az egész világot maga alá akarja gyűrni a család- és nemzetellenes GER.
 
4

Hont András
(Facebook)

Miért nem zavar a tieiteknél az olcsó demagógia?
 
6
Szeptember 25-e minden évben a Magyar Edzők Napja, ebből az alkalomból a szakmai kollégium javaslatai alapján kiosztják a Mesteredzői-, az Edzői Életműdíjakat és az Ormai László-díjakat is.

Babos Tímea
(Instagram)

Tudjátok, hogy Wimbledonban elestem és elég komolyan megsérültem.

Czövek Oszkár

A Ferencváros tíz emberre olvadva is kibírta a brutális nyomást Prágában, és mivel csak 1-0-ra kapott ki a Slavia vendégeként, 2-1-es összesítéssel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásába.

Balázs Boldizsár
(Mandiner Sport)

Talán a legtetején. Már ha egyáltalán az ilyen értelmezhető.
Többszöri halasztás után ismét elnapolták a döntést Varsóban abban a kardinális kérdésben, hogy végső soron hogy is viszonyul egymáshoz az uniós jog és a lengyel alkotmány. Az új dátum: szeptember 30.

Sándor Lénárd
(Ludovika)

Munkássága, szellemisége és alázata egyaránt rendkívüli inspirációként szolgált és szolgál mind az akadémiai gondolkodás, mind pedig a nemzetközi jogfejlesztés terén.

Klaus Jurgens
(Daily Sabah)

Lehet, hogy a kétoldalú kapcsolatok akkumulátorainak újratöltése közben Franciaország az Európai Unióban meglévő befolyásának növelésén dolgozik majd.

Nikos Sotirakopoulos
(UnHerd)

A törzsi gondolkodásmódra vall, hogy ahol a tények a törzs narratívájával és világnézetével ellentétben állnak, ott a valóság labdába sem rúghat.