
A saját nemzeten, annak értékein és érdekein való gúnyolódás nem unikum mifelénk, mégis nehéz megszokni. Ungváry Zsolt írása.
A férfi pszichiátriai kezelés alatt áll.
A Malénával egykor az Oscar közelébe jutó művésszel Semmelweis című új filmje kapcsán elhivatottságról, legendás magyar filmekről és nemzetközi sikerekről, színészi odaadásról is beszélgettünk.
A támadó azt üvöltötte a szemtanúk szerint, hogy „Allah akbar”.
Egyes adatok szerint még legalább 130 túsz van a Gázai övezetben.
Arra hivatkozva kapcsolta le a volt ukrán elnököt az SZBU, hogy Orbánnal akart találkozni.
„Lépjünk ki!” – ismételgette Csintalan, amire Pesty így reagált: „De én nem akarok kilépni!” (tudniillik az EU-ból). Egészen szürreálisra sikerült az ATV-s CSATT.2 legújabb adása.
A szakemberek tisztelettel beszéltek egymás csapatairól.
A lap maximálisan ellentmondott minden történelmi ténynek.
„A döntésünk végleges, és ebben nem kötünk kompromisszumot” – jelentette ki Szaláh el-Arúri.
A polgármesterjelölteket tekintve Budapesten csak 2:1 arányban nyomták le Gyurcsányék Kunhalmiékat, vidéken azonban nagyjából döntetlen lett az eredmény.
Az ukrán elnök azt is elmondta, szerinte mi lehet majd fordulópont a háborúban.
„A magyar gazdaságnak, a magyar nemzetnek alapvető érdeke, hogy eltakarítsuk az Orbán-kormányt, de erre a magyar nemzet nem képes” – állítja a közgazdász.
Már nyolcadik alkalommal szervezték meg a Károli-Egyetem Pszichológiai Továbbképző Központjának hálózatépítő konferenciáját, ahol a megküzdés került a középpontba az orosz-ukrán háború árnyékában.
Az ukrán elnök ezért sürgősen meg akarja reformálni a katonai mozgósítási rendszert.
Az amerikai alelnök szerint fontos, hogy „a palesztin népnek legyen saját, széles körű nemzetközi és regionális támogatást élvező állama”.
Az olasz sajtó képviselői úgy vélik, a magyar klasszis Liverpoolból csak a világ legjobb csapataihoz tud feljebb lépni.
A terrorszervezet azt állítja, hogy meghalt a legfiatalabb túsz, valamint négyéves testvére és édesanyja is. Izrael egyelőre nem tudta ellenőrizni, hogy ez csak a Hamász manipulációja-e.
Kitart-e a nyugati katonai támogatás Ukrajna mellett? Mik az ukrán és mik az orosz minimálcélok az állóháború végső eldöntésében? Mi fordíthatja meg a háború menetét? Szakértőt kérdeztünk.
Az újságíró szerint a magyar miniszterelnök lépése „orosz, nem pedig magyar érdekeket szolgál”.
A szerző egyebek közt megjegyzi: sokan egyszerűen nem értik meg, hogy a Hamász tagjai nem tekintik a zsidókat embernek.
Sok veszély fenyegeti az európai élelmiszer-ellátás jövőjét – mondja a miniszter lapunknak. Nagy István arról is beszélt, miért nálunk drágultak a legnagyobb mértékben az élelmiszerek.
Egy szemtanú a nyomozóhatóságnak azt nyilatkozta: „hallotta Parászkát visítani, káromolni a gyanúsítottat, sőt látta, hogy Parászka megragadja Kiss ruháját.”
A Napolival olasz bajnokságot nyert sztáredző elmondta, melyik bajnokságban tudna még tovább fejlődni a magyar klasszis, és beszélt arról is, milyen taktikát választana a magyar válogatott ellen.
A meghallgatott személyek között szerepel többek között az MSZP két munkatársa is.
Kiderült, kik lesznek a magyar labdarúgó-válogatott csoportellenfelei a 2024-es németországi Európa-bajnokságon.