Attól nem oroszbarát valaki, ha békét akar Ukrajnában – REAKCIÓ Ábrahám Róberttel (VIDEÓ)

Tankok és vadászgépek, hollywoodi diktatúra és Soros-féle ráhatás a magyar baloldalra – heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal Ábrahám Róbert influenszerrel, Bokor Gáborral és Kacsoh Dániellel.
 

Az amerikai külügy megvédte a magyar kormánynak beszóló nagykövetét

Pressman nagykövet azért van ott Budapesten, hogy képviselje az érdekeinket, az értékeinket – számol be az Euronews Ned Price kijelentéséről.
 
148

Lehet-e EU-tag két éven belül Ukrajna?

Ukrajna 2025-ig EU-tag szeretne lenni, de az uniós csatlakozásnak jogi feltételei vannak. Brüsszel most is jelezte: Ukrajna is csak úgy lehet tag, ha teljesíti az uniós tagság követelményeit. Összefoglalónk!
 
25

Von der Leyent és Manfred Webert is „üdvözölte a klubban” Orbán Viktor

„Már tíz éve küzdünk az erősebb határokért. Mint kiderült, nekünk, magyaroknak végig igazunk volt” – áll Orbán Viktor Twitter-bejegyzésében.
 
4

Csintalan: Nagy-Magyarország nem létezett soha

„Hogyne, anyámat mosta három tenger” – fogalmazott az egykori MSZP-s politikus.
 
290

Óriási a baj: Cseh Katalint tévútra vezették!

Persze a Momentum politikusa szerint nem így volt; ő úgy tudja, hogy a Fidesz vezette félre az országot, amikor – például –„betiltotta a szélenergiát”... Nos, van itt gond. Francesca Rivafinoli írása.
 
1

„Csak hogy ne kelljen szégyenkeznünk!” – Tordai szerint fegyvereket kellene szállítanunk Ukrajnába

„Béke csak úgy lesz, ha szólnak Putyin haverjuknak, hogy takarodjanak ki Ukrajnából!” – mondta a Párbeszéd politikusa Dömötör Csabának.
 
66

Von der Leyen megtalálta az ellentámadást az oroszok „energiaháborújára”: LED-égők

„Elhozzuk a világosságot Ukrajnába” – jelentette be büszkén az Európai Bizottság elnöke.
 
60

Ismerős: Trump törvénybe foglalná, hogy az apa férfi, az anya nő

Az USA volt elnöke megfogadta, hogy háborút indít a „baloldali nemi őrület” ellen.
 
2

Valakik elvitték Rákosi Mátyás hamvait a Farkasréti temetőből

Egy üres urnatartónál emlékeznek Rákosi Mátyás szimpatizánsai a Farkasréti temetőben, az egykori kommunista pártvezér földi maradványait ugyanis a Mandiner információi szerint elvitték.
 
51

„Bréking”: Márki-Zay Péter is tart évértékelőt

A hódmezővásárhelyi polgármester cáfolja a Mandinernek, hogy találkozott Korányi Dáviddal, az amerikai kampányfinanszírozás főszereplőjével. Interjúnk.
 
25

Riasztóan legatyásodott állapotban van a német hadsereg

Közel egy évvel a háború kitörése után nem sok minden látszódik a beígért, óriási haderőfejlesztésből. A Bundeswehr egy helyben toporog.
 
3

Gyurcsány és Donáth „tengelyt akaszt” a hétvégén

A DK elnöke az évértékelőjében nem fog kertelni, miszerint egyedül ők a potensek az ellenzéki térfélen, a Momentum első számú politikusa programadó beszédben pedig igyekszik mindezt megcáfolni.
 
9

The Economist: Orbán még mindig Oroszországot dicséri, de a populizmus lufija leereszthető

A lap szerint a migránsok, a melegek és a globalizáció ellen fellépő populisták felemelkedése megrázta az országokat Svédországtól Görögországig.
 
62

Az orosz offenzíva évfordulójára élesítenék Von der Leyenék a tizedik szankciós csomagot

„Oroszország súlyos árat fizet, mivel szankcióink erodálják gazdaságát, egy generációval visszavetve azt” – fogalmaz az Európai Bizottság elnöke.
 
24

Szijjártó: Brüsszelnek is el kell végeznie a házi feladatát

A külügyminiszter Bakuban úgy fogalmazott: „Ha az Európai Unió nem csak politikai kommunikációs eszközként használja a diverzifikációt, akkor itt az ideje, hogy Brüsszel cselekedjen”.
 

Az OpenAI ellopja az adatainkat? Kié lesz a szöveg, amit a mesterséges intelligenciával létrehozunk? – szakértőt kérdeztünk!

Megkérdeztük a ChatGPT-t, az open ai chatbot azt állította, hogy nem tárolja a felhasználók adatait. Szakértőhöz fordultunk. Összefoglalónk!
 

Donáth Anna a legnépszerűbb ellenzéki politikus, legalábbis a Momentumnak is dolgozó kutatócég szerint

Pár napja momentumos forrásokra hivatkozva megírtuk: a DK és a Momentum közti pengeváltás vezeti majd fel a politikai tavaszt.
 
38

Nagyra értékeljük a magyarok támogatását – Jaír Netanjahu a Mandinernek

„Az állami szuverenitás a demokrácia alapja. Ha egy külső hatalom befolyásolja egy másik ország belügyeit, akkor a népakaratot téríti el” – mondja az újrázó izraeli miniszterelnök fia. Interjúnk az MCC meghívására Magyarországra érkező Jaír Netanjahuval!
m+
2

Sikerrel zárult az USA új szuperfegyverének utolsó tesztje

A hiperszonikus rakétát egy B-52-es bombázóról indították el.
 
35

CIA: Kína hamarosan megengedheti magának, hogy lerohanja Tajvant

William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója szerint nem szabad alábecsülni a kínai elnök Tajvanra vonatkozó ambícióit.
 
9

Pozícióharc indulhat, hogy ki milyen szeletet tud kihasítani Ukrajnából

A Nyugat egy előre megtervezett logika mentén adja a fegyvereket Ukrajnának, az F-16-osok szállítása már régen eldőlt, most már csak a lakosság puhítása zajlik. Stratéga Bendarzsevszkij Antonnal.
 
80

Putyin forrósította fel a hangulatot Budapest belvárosában – Dömötör Csaba és Tordai Bence vitáztak

Meglepő módon nemcsak az ukrajnai béke szükségességében volt egyetértés a két fél között, hanem abban is, hogy az ellenzék tavalyi választási kampánya totális csőd volt.
 
4

Kárpátaljára utazott Karácsony Gergely

Minderről angol nyelvű Twitter-bejegyzésben számolt be.
 
79

Orosz-kínai tárgyalások voltak Moszkvában

A tárgyalást követően Szergej Lavrov külügyminiszter méltatta a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állapotát.
 
1

Tavaly júniusi szintre erősödött a forint

A dollár jegyzése is csökkent kissé, 353,38 forintra a kora reggeli 353,76 forintról.
 
2

Szembeszáll a woke nyomulással Ron DeSantis, Trump vetélytársa

Aggódik az amerikai progresszív nyilvánosság: Ron DeSantis floridai republikánus kormányzó gyakorlatba ülteti a woke nyomulással szembeszálló konzervatív elképzeléseket.
 

Economist-jelentés: Magyarországon erősödött a demokrácia 2022-ben

A lista alapján Magyarország megelőzi Horvátországot, Romániát és Bulgáriát is az EU-s tagállamok közül.
 
32

Zelenszkij: Harcosaink lecsaptak a gonoszra a csatatéren (VIDEÓ)

Az ukrán elnök kijelentette, hogy „lassan egy éve néznek szembe a gonosszal, és évek óta nem voltak ilyen egységesek”.
 
62

Oroszok: Nyomulunk előre a Donbaszban, és HIMARS-okat semmisítettünk meg

A donyecki régióban és Zaporizzsja irányában folytatott orosz támadóműveletekről, és két amerikai gyártmányú sorozatvető megsemmisítésről számolt be az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
 
1

Megvan az újabb megállapodás: 545 millió eurós katonai támogatást kap Ukrajna az EU-tól

Ez a hetedik pénzügyi csomag az Európai Békekeretből, ezzel az Ukrajnának nyújtott teljes uniós hozzájárulás 3,6 milliárd euróra emelkedik.
 
55

A NATO-csatlakozás érdekében szigorítja antiterrorista törvénykezését Svédország

Olyan tevékenységeket minősítenek bűncselekménnyé, mint a terroristának nyilvánított szervezetekhez köthető találkozók és gyűlések szervezése, felszerelések kezelése és szállítása, valamint az utazási
 
13

Amerikai lap: Elismerték Hunter Biden ügyvédei, hogy övé a hírhedt laptop

Hunter Biden ügyvédei korábban büntetőjogi vizsgálatot kértek a laptop tartalmának „fegyverként való felhasználása” miatt.
 
35

Cunk on Earth – szemtelenül vicces áldokumentumfilm született

A Cunk on Earth szürreális tudósinterjúi tényleg szórakoztatóak, miközben azért „A Tudomány” körül napjainkra kialakult áhítatos légkörbe is belepiszkálnak.
 

Szijjártó Pressmannek: „Több tiszteletet a magyaroknak!”

A külügyminiszter szerint teljes mértékben érdektelen, hogy a nagykövet mit gondol a magyarországi belpolitikai folyamatokról.
 
7

Szakértő a Transparency korrupciós indexéről: nyomásgyakorló eszköz csupán, nem egy komolyan vehető mutató

Módszertani nonszensz az NGO 2022-es jelentése – mondja lapunknak a Nézőpont Intézet elemzője, megjegyezve: semmi kétség afelől, hogy az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt.
 
4

Nógrádi: Amerikai tisztogatás volt az ukrán korrupciós botrány

Fennáll a veszély, hogy ez a háború úgy eszkalálódjon, hogy az az emberiség jövőjét fenyegeti, mondta a biztonságpolitikai szakértő.
 

Volt amerikai hírszerző, fegyverszakértő: Oroszország győzni fog

Az Ukrajnának küldött nyugati fegyverek „ócskavasként végzik majd, körülötte ukránok hulláival, akik próbálták használni” – fejtegette Scott Ritter, aki szerint a NATO tudatosan provokálta Moszkvát.
 
9

„Ők hisznek bennem, én hiszek bennük” – Koltai Lajos az SZFE-s osztályindításáról

Kiderült: a világhírű operatőr újabb filmes osztály indítását vállalta el a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézeténél. Interjúnk Koltai Lajossal!
 
1

Fordulat a kispesti fehér-poros ügyben: hatályon kívül helyezték a fideszes Dódity Gabriellát elmarasztaló ítéletet

A volt szocialista Lackner Csaba egy facebook-bejegyzés miatt perelte be rágalmazásért a fideszes képviselőt.
 
3

A Fradi tavasszal is lesöpri a mezőnyt – de melyik vetélytárs szoríthatja meg?

Hivatalosan a tegnap lejátszott Paks – Ferencváros meccsel zárult az őszi idény, mely után a bajnokcsapat előnye már 12 pontra nőtt. Vajon a téli átigazolásokkal mennyire rendeződik át a tabella?
 
2

Nyugati nehéztechnika nélkül az orosz fölényt nem lehet legyőzni – Csiki Varga Tamás elemzése a Mandineren

Milyen hadműveletek várhatóak 2023 tavaszán? Elegendő-e a felajánlott nyugati nehéztechnika az ukrán áttöréshez? Az orosz tartalékok vagy a nyugati fegyverek dominálják-e majd a háborút? Interjúnk.
 
10

Putyin: Ismét „keresztes” német tankok fenyegetik Oroszországot

„A páncélozott járművek bevetésével az ügynek nem lesz a vége. Ezt mindenkinek meg kell értenie!” – hangoztatja az orosz elnök.
 
2

Von der Leyen: Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé

Kijevben tárgyalt csütörtökön Zelenszkijjel az Európai Bizottság elnöke.
 
133

Ungár Péter: Teljesen hülyének nézi a választókat, aki azt ígéri, hogy majd Donáth Anna véget vet a gazdasági válságnak

Az LMP társelnöke a HVG-nek adott interjújában beszélt az ellenzék jelenlegi állapotáról.
 
3

Brit kormányszóvivő: Három év, mire az ukránok megtanulják a vadászgépeinket vezetni

A londoni vezetés egyelőre nem döntötte el, küldenek-e végül vadászrepülőt Ukrajnának.
 
6

Nézőpont: pár napja a Transparency, ma az Átlátszó igyekszik cáfolni a valóságot

A Nézőpont szerint a magyarok több mint fele (52 százaléka) szerint a szankciók inkább Európának ártanak és nem Oroszországnak.
 
2

Tüttő Kata vezetheti a szocialisták EP-listáját, pénteken jön a bejelentés

A párt önállóan indul majd a 2024-es európai parlamenti választáson.
 
66

Tóta W. Árpád: Készül a béke, de ahhoz tankok kellenek, mintegy háromszáz

„Béke ugyanis attól lesz, ha kellő mennyiségű oroszt passzírozunk abba a földbe, ahová betolakodtak” – hangoztatja a publicista.
 
113

Lehet Amerikának is indiai származású vezetője? – Nikki Haley elindulhat az elnökségért

Szikhből lett keresztény, bevándorlók gyermekéből harcos republikánus. Donald Trump után másodikként Nikki Haley jelentheti be hamarosan, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért. Portrénk!
 
5

Orbán: Folytatni kell a hadiipari fejlesztéseket!

A kormányfő leszögezte: Magyarország megvédése a legfontosabb célunk, ezért a magyar honvédség és a hadiipar fejlesztése az európai szankciós válság ellenére sem lassulhat.
 
169

A németek most rakétaelhárítóból vásárolnak be

Összesen 17 milliárd euró értékben fegyverkeznek.
 
4

Brutális tévedések: a mesterséges intelligencia szerint 2006-ban a Fidesz nyert, és országszerte békés tüntetések zajlottak

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát a 2006-os eseményekről, meglepő válaszokat kaptunk!
 
58

Brüsszeli korrupciós botrány: extravagáns nyaralásokon vett részt a letartóztatott Eva Kaili (Videó)

Paparazzik videózták le egy görög luxusszigeten a korrupciós botrányba keveredett baloldali politikust.
 
73

Teljes embargót vezetne be az EP az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra

Az újabb szankció célpontja a Lukoil és a Roszatom.
 
54

Orbán bejelentette: Ebben az esetben költözne az izraeli magyar nagykövetség Jeruzsálembe

A miniszterelnök politikai igazgatója az Israel Hayom című lapnak adott interjút, melyben szóba került Izrael „hungarizációja” is.
 
6

Sofőrre már lassan nincs szükség: leuralja a közlekedést a mesterséges intelligencia

Ön be merne ülni egy olyan taxiba, melyet egy számítógép vezet?
 
25

Az Európai Unió 400 millió eurót küld Ukrajnának

Ebből százmillió euró humanitárius segély.
 
42

Folytatódik a brüsszeli korrupciós botrány: felfüggesztette két képviselő mentelmi jogát az EP

Szabad az út a belga ügyészek számára a szocialista képviselők kapcsán.
 
2

Karácsony szerint gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a Lánchídra

A mostani tesztidőszak eddigi eredményei azt igazolják, hogy jól működik az új forgalmi rend a főpolgármester szerint.
 
113

Borrell: 30 ezer ukrán katonát képez ki az EU katonai missziója

„Oroszország visszahozta a háborút Európába, de Ukrajna visszavág” – hangoztatja az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
 
55

Német lap: Nem kell különbíróság Putyin felelősségre vonásáért, bőven alkalmas erre Nemzetközi Büntetőbíróság

A Süddeutsche Zeitung megfejtette, hogy hogyan lehetne felelősségre vonni Putyint a háborús bűneiért.
 
51

Bloomberg: Magyarország Burkina Fasóval áll holtversenyben a korrupciós listán

„Orbán Magyarországa a legkorruptabb az EU-ban” címmel írt cikket az amerikai lap.
 
44

Egyetemi docens: Logisztikai rémálom az ukránoknak a sokféle nyugati fegyver

Kaiser Ferenc szerint szinte lehetetlen feladat ennyiféle fegyver karbantartása.
 
1

Az akkumulátorgyár elleni hergeléssel gyanúsított egyesület valóban kapott pénzt Sorostól (VIDEÓ)

„Egyértelműen kijelenthető, hogy politikai hangulatkeltés történik” – fogalmaz Debrecen polgármestere.
 
23

Bloomberg: Biden békét akar, ezért szítja a háborút

Az amerikai lap szerint Joe Biden így akarja Putyint béketárgyalásra kényszeríteni.
 
48

Bécsi terror: életfogytiglant és húsz évet kapott a terrortámadás négy bűnrészese

A négy elítélt férfi a fegyverek beszerzésében és a helyszín kiválasztásában is segítette a végül lelőtt 20 éves elkövetőt a támadás végrehajtásában.
 
1

Földi László: Az oroszok végső elkeseredésükben nyomhatnák meg a piros gombot

A NATO védelmi szervezetként jött létre, de ma már az amerikai külpolitika eszköze – vélekedik a titkosszolgálati szakember, aki a Stratéga vendége volt. Szöveges összefoglaló.
 
4

A CEU professzora Magyarországot és az MCC-t támadta egy konferencián

A gender tanszék professzora szerint az intézményben a kormány ideológiáját követő, irányított oktatás folyik.
 
78

Meloni: Mindig öröm a közös kihívásainkról tárgyalni Novák Katalinnal

„Erős barátságunk az Olaszország és Magyarország közötti szívélyes kapcsolatokat tükrözi” – hangoztatja az olasz kormányfő.
 
1

Ütötték-vágták Magyarországot migrációs álláspontja miatt, már a Bizottság elnöke is máshogy gondolja

Váratlan bejelentés: Ursula von der Leyen szerint Európa érdeke, hogy megerősítse külső határait.
 
202
Globális fegyverkezés 1.

Észvesztő ütemben fegyverkezik a világ, még Japán is beszáll

A legtöbb ország növeli védelmi kiadásait vagy törekszik erre. Legutóbb Japán foglalt állást emellett, de az USA, az Egyesült Királyság, India, Ausztrália és Németország fegyverkezni kezdett.
 
2

Lavrov: Minél nagyobb a nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket

Oroszország az ukrajnai konfliktus lezárására törekszik – állítja az orosz külügyminiszter.
 
1

Die Presse: A magyarok a rekord infláció miatt nyögnek és Horvátországba menekülnek

„Orbán kétségbeesett intézkedései arra késztették a magyarokat, hogy Horvátországban vásároljanak” – írja az osztrák lap a horvát sajtóra hivatkozva.
 
85

Financial Times: Az új cseh elnök Orbán Viktor miatt aggódik

Petr Pavel szerint Orbán leváltotta azokat a katonatiszteket, akik jobban igazodtak a NATO-hoz, mint saját oroszbarát nézeteihez.
 
193

Veczán Zoltán
(Mandiner)

Nem, kedves Uj Péter, a horogkereszt nem egyenlő az árpádsávval

Az árpádsávok Magyarország ezeréves, ma is használatos jelképei, míg a horogkeresztet egyedül a nácik emelték be a német állam jelképei közé, tizenkét év után megsemmisült birodalmuknak.
 
2

Orbán Viktor
(Facebook)

Na, ugye!

Von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét.
 
10

Szabó Bence
(Facebook)

Nyílt levél Bohár Dánielnek!

Ha van benned még becsület, megteheted élőben, szemtől szemben.
 
40

Hont András
(Facebook)

Ezer dolog miatt lehet utálni Sebestyén Balázst

De nem tartozik ezek közé, ha egy kontyos férfiről azt mondja, hogy kontyos férfi.
 
2

Robert C. Castel
(Facebook)

Danse macabre

Az USA ajánlata Oroszországnak nem a legnagyobb fokú optimizmus jele.
 
1

Trombitás Kristóf
(Facebook)

A progresszió olyan, mint a jakobinusok gyülekezete

Mindig nagyobbat, többet kell mondani, jobban megfelelni, különben gyűlölt ellenség leszel.
 
1

Mészáros Juli
(444.hu)

Sebestyén Balázs többször elmondta a rádióban, hogy nem transzfób

...miközben olyan transzfób szöveget nyomott le, amit hallva a komplett Fidesz-KDNP állva tapsolna.
 
91

Bayer Zsolt
(Bádog blog)

Mi lenne velünk nélküled?

Szerencsére itt van Cseh K., kilépett hozzánk egy B kategóriás, falusi Nagy Gatsby jelmezben.
 
4

Antal Attila
(Mérce)

A béke lehetetlensége

A baloldal sem Magyarországon, sem Európában nem volt képes összekapcsolni a kapitalizmuskritikát a békepártisággal.
 
21

Csák János
(kultúra.hu)

Vége azoknak az időknek, amikor majd az állam megoldja

A magyar értelmiségnek olyan magas elvárásai vannak, hogy ahhoz képest minden csak az elviselhetőség határát súrolja.
 
5

Para-Kovács Imre
(hvg.hu)

Európa rossz, értem?

Mi, igaz magyarok, visszamegyünk a dzsungelbe, és magunkkal visszük a rubeljobboldali mentalitást, a kereszténységet és a gulyásleves receptjét.
 
95

Kötter Tamás
(Facebook)

Ennek az elitnek mindegy, hogy ki szolgálja fel nekik a pezsgőt

És tegyük a szívünkre a kezünket, nincs igazuk?
 
1

Uj Péter
(444.hu)

Alkalmazzuk a Csányi-tételt egy másik híres geometriai objektumra, a horogkeresztre

Egy rövidebb időszak egy sokkal hosszabb időszakot nem írhat felül.
 
84

Ábrahám Róbert
(Facebook)

Puzsér gúnydalára válaszul

Ó dicső Ukrajna! Te siettél segítségünkre 56-ban az oroszok ellen!
 
5

Gyöngyösi Márton
(Facebook)

Orbán unja a magyarokat

Téged is a szolgájának tart. Inkább nemzetközi karriert akar.
 
47

Gréczy Zsolt
(Facebook)

A pártot Gyurcsány Ferenc vezeti, az ő irányításával erősödünk

Ha a DK-t támogatod, akkor a hazaszeretetre, a demokráciára, a jogállamra, a szolidaritásra, Európára szavazol.
 
44

Hont András
(Facebook)

Nem lesz üzemanyag!

Tönkremegy az iparág!
 

Cseh Katalin
(Facebook)

Nem, Brüsszel nem akarja bogarakkal etetni a magyarokat

Szeretnék megnyugtatni mindenkit.
 
118

Kötter Tamás
(Facebook)

Első körben bocsánatot kértek

Másodsorban pedig az utolsó forintig kifizetitek a kerítést.
 
9

Gyurcsány Ferenc
(Facebook)

Az egyensúlyozás is a politika művészetének része

Nem mindig sikerül.
 
83

Momentum Mozgalom
(MTI-OS)

Donáth Anna a legnépszerűbb ellenzéki politikus

Addig harcoltak Brüsszellel, hogy most a pénzéért könyörögnek.
 
14

Pilhál György
(Magyar Nemzet)

Alinsky szerint akkor sikeres a „munka”, ha az elkövető maga is élvezi

A Szikrának túl sok ideje nincs az élvezetre. Hipp-hopp hamu lesz.
 
2

Fekete-Győr András
(Facebook)

Hogy is van ez, külügyminiszter „úr”?

Szijjártó Pétert valamiért sosem érdekli az ország szuverenitása.
 
101

Hont András
(Facebook)

Egyszerűen nem értem, hogy minek kell hazudni

Nagyon-nagyon nagy szigor nevében estétől nem lehetett alkoholt venni.
 
3

Demkó Attila
(Facebook)

A kevés esély, ami egy valódi ukrán győzelemre megvolt, végleg elment

Ukrajna eddig erőn felül teljesített, többször is „hatost” dobott, miközben Oroszoroszág egyest vagy kettest.
 
14

Robert C. Castel
(Facebook)

Tkp. nem is létezem

Sohasem gondoltam azt, hogy ebben az egész »public intellectual« cirkuszban a személyemnek bármilyen fontossága lenne.
 
3

Bayer Zsolt
(Bádog blog)

Akkor most jöhet egy bocsánatkérés a horvát kormánytól

Érdekes lesz azt is megnézni, a hazai libsi sajtó hogyan fogja tálalni az ügyet.
 
12

Ambrózy Áron
(Facebook)

Ez a Pressman csávó nem fogyatékos?

Amiket mond, az a Bucó, Szetti, Tacsi keményköcsögben előadva.
 
4

Kéri László
(Hírklikk)

Sokszínű médiaszabadságban élünk...

Mármint, mi magyarok, szemben a nyugatiakkal...
 
104

Márki-Zay Péter
(Facebook)

Nem az akkumulátorgyárakra!

A hatalom emberei után most már az egész kormányzati propagandagépezet igyekszik teljesen elferdíteni az igazságot.
 
103

Mázi András
(Ludovika)

Az ukrán kisebbségi törvény felülvizsgálata

Az elmúlt években több, a kisebbségek jogait érintő ukrán törvény is nemzetközi kritikákat váltott ki.
 

Velkovics Vilmos
(Facebook)

Meddig fog tartani ez a cirkusz?

Ugyanabból a szájból harsog, hogy több elektromos autó kell, amelyik azt kiabálja, hogy nem kell akkumulátor!
 
5

Pászka Lóránd
(Főtér.ro)

Ha a Jóisten is úgy akarja, viselném a piros-fehér-zöld mezt

Egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy a labdarúgás lesz az én utam. Interjú.
 
1

Robert C. Castel
(Facebook)

A bahmuti Rorschach-teszt

Még mindíg folyik a találgatás Putyin elnök legvalódibb valódi céljait illetőleg.
 
3

Hidegkuti Konstantin
(Moszkva tér)

A Leopard sem csodafegyver

Bár a felajánlott létszámot figyelembe véve mindenképp impresszív felhozatalt láthatunk, az ördög a részletekben rejlik.
 

Cseh Katalin
(Facebook)

Ukrajna bátor szabadságharcosok és európaiak földje

Ukrajna nem a „senki földje”.
 
127

Paranoid Android
(Ki ette meg?)

Minden hülyeség mögött ugyanaz a pár ezer elmebeteg áll

Nem is értem, mi a fene bajunk volt.
 
3

Bauer Tamás
(Facebook)

A Transparency félreérti

Itt nem korrupcióról, hanem rendszerszerű hivatali visszaélésről van szó.
 
95

Puzsér Róbert
(Facebook)

Ne engedj minket elsüllyedni a globalizmusban és a bolygógyilkos kapitalizmusban

Támogatunk és segítünk Téged, ahogy csekély erőnkből telik.
 
75

Velkovics Vilmos
(Facebook)

Balos sajtó megint veri a palávert

Ugyanabból a szájból harsog, hogy több elektromos autó kell, amelyik azt kiabálja, hogy nem kell akkumulátor!
 
6

Leimeiszter Barnabás
(Mandiner)

Lehet-e a jobboldal atlantista?

A kor egyik fontos kérdése, hogy lehet-e ma egyszerre elkötelezett atlantistának és jobboldalinak lenni.
m+
4

Mező Gábor
(Facebook)

Egy tökéletes világban Puzsér Róbert a Mónika-sóban üvöltözne 5000 forintért

Ez a beszélgetés nagyjából elárulta, hogy miért nem.
 
10

Nagy Ervin
(Magyar Hírlap)

Varju Lászlót első fokon elítélték, na és?

A múlttagadás tőrölmetszett baloldali attribútum. Génjeikben hordozzák, átörökítik, alkalmazzák.
 

Bese Gergő
(Vasarnap.hu)

Vannak még ma is Mária-jelenések Medjugorjéban?

1981 óta megszámlálhatatlan alkalommal történtek imameghallgatások, csodák a bosznia-hercegovinai szent helyen.
 
6

A Város Mindenkié
(Mérce.hu)

A főváros nem fogja ingyenessé tenni a közvécét a felújított Blahán

Meggyőződésünk szerint a 250 Ft-os térítési díjnak nincs semmiféle „pedagógiai haszna”.
 
31

Gelencsér Ferenc
(Facebook)

Azonnal szüntessék meg az árstopokat!

Az árstopok kifejezik a teljes magyar kormányzat hozzá nem értését.
 
85

Pilhál Tamás
(Magyar Nemzet)

Harc a mocsárral

Félek, dühöngő elmebetegekkel van dolgunk.
 
5

Gréczy Zsolt
(Facebook)

Totális elszigeteltségből kell kitörnie a Dobrev Klára vezette kormánynak

De végre megbecsült nemzet leszünk és az uniós pénzek is megérkeznek
 
200

Hernádi Zsolt
(Mandiner)

Tetszik vagy nem, az orosz dízelolajra szükség van

Helyes, hogy megbüntetjük az agresszort. De az európai traderek, biztosítók dörzsölik a markukat...
m+
2

Megadja Gábor
(Facebook)

Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmust

Akinek épp nincs aktuális vallása, csatlakozzék! Ez most biztos az igazi, de tényleg, tutira, senki nem fog csalódni!
 
3

Hargitai Miklós
(Népszava)

Akkubaloldal

Ha Németország akarta volna a debreceni akkumulátorgyárat, akkor az üzem ott épülne.
 
115

Nagy Erzsébet
(168 Óra)

Robotoknak, beszélő szerszámoknak tekintik a pedagógusokat

Nagyon fontos az is, hogy le kellene építeni azt a központosított rendszert, ami pillanatnyilag a tankerületi központok képviselnek. Interjú.
 
59

Borbély Zsolt Attila
(Magyar Nemzet)

Az SZDSZ-től a dollárbaloldalig

Talán jobb is, hogy nem ez történt, mert ez a párt megérdemelte, hogy a választók akaratából tűnjön el.
 
2

Trombitás Kristóf
(PestiSrácok.hu)

Az ukrán politikai elit elmehet a fenébe!

A baloldal nem érti, hogy az épelméjű ember mindkét felet a pokolba kívánja.
 
2

Bayer Zsolt
(Bádog blog)

Nagykövet úr, jó lenne, ha befejezné a hazudozást a nemzetközi sajtóban!

Mindenki orosz ügynök, aki megközelítőleg beszélni mer az igazságról és békét akar.
 
3

Márki-Zay Péter
(Facebook)

Vagyontalanok nyilatkozata

Az összeharácsolt közpénzek már nem a politikusok, hanem azok családtagjainak számláján pihennek.
 
63

Nagy Márton
(Index)

A legrosszabb forgatókönyv, amikor Amerika tankot hoz és ipart visz

Biden a gyakorlatban Trumpnál is trumpabb, de törekvéseit zöld-progresszív módon csomagolja.
 
2

Mariana Harder-Kühnel
(Magyar Hírlap)

Németországban a baloldal uralta közmédia az abortuszt és a gyermektelenséget is népszerűsíti

A német nép megőrzése az elmúlt évtizedek egyetlen szövetségi kormányának sem volt fontos. Interjú.
 
1

Huth Gergely
(Magyar Nemzet)

Orbánt már így szeretjük

Persze mi, magyarok is lehetnénk kaméleo­nok vagy örök alámerülők, mint amivé – reméljük, átmenetileg – váltak például a V4-es barátaink.
 
8

Varga Gergő Zoltán
(Facebook)

Van határa Ukrajnának és van határa a pofátlanságnak is

Az ukránok kitalálták, hogy az egész emlékmű egy birodalmi szimbólum, amit haladéktalanul el kell távolítani!
 
6

Hont András
(Átlátszó)

A nem létező centrumértelmiségről – egy anyázás természetrajza

Két megjegyzés a centrumértelmiségről. 1. nincs. 2. soha nem is létezett.
 
4

Bayer Zsolt
(Bádog)

Ajjaj! Nagy a baj!

L. Márk, a hülye szemüvegek koronázatlan királya szerint őt és egy másik „műsorvezetőt” azért rúgták ki az RTL reggeli műsorából, mert melegek.
 
4

Molnár István Jenő
(Drogkutató Intézet)

Mától halálos dózisú keménydrogot tarthatnak maguknál a 18 évesek Kanadában

Olyan keménydrogokat dekriminalizáltak Kanada egyik legnagyobb államában, mint a heroin, a kokain, a morfium és az ecstasy.
 
42

Robert C. Castel
(Facebook)

A komolytalanság atomlabirintusa

Mikor a háború kezdetén elkezdtem beszélni a konfliktus nukleáris dimenziójáról, a magyar közéletben ezt sokan pánikkeltésként legyintették le.
 
1

Vágó István
(Facebook)

Talán érthetőbb Magyarország besorolása a világ korrupciós listáján

Ha nem csak az a korrupció, hogy pénzt adok egy befolyásos személynek a céljaim elősegítéséért.
 
65

Bartus László
(Facebook)

A legvérlázítóbb arcátlanság a vagyonbevallásokkal való bohóckodás

Ahol ilyen politikusi vagyonelszámolások vannak, ott a legfőbb ügyész őrizetbe vételével kellene kezdeni az elszámoltatást.
 
39

Kovács Zoltán
(Magyar Kurír)

Tényleg csoda történt Medjugorjében? Valóban megjelent a magyaroknak a Szűzanya?

Alapos, komoly és igen körültekintő vizsgálat szükséges.
 
12

Lattmann Tamás
(Facebook)

Orbán Viktor nemrég azt mondta, hogy a „Nyugat stratégiája átláthatatlan”

Szerintem inkább csak neki nem mondják el már régóta.
 
99

Kötter Tamás
(Facebook)

Budapest belvárosának lezüllesztéséért egyértelműen Demszky Gábor a felelős

A kár sajnos helyrehozhatatlan.
 
2

Karácsony Gergely
(Facebook)

Budapest köztársaság

Magyarország nevéből és a politika gyakorlatából is kiradírozták a köztársaságot.
 
177

Puzsér Róbert
(Facebook)

Akkor hát álljanak itt pontokba szedve a Schiffer András közéleti szerepével kapcsolatos kifogásaim

Schiffer András azzal a gesztussal vonult ki a politikából, hogy értelmiségi hátországot épít. Hol van ez az értelmiségi hátország, és mit képvisel?
 
133

Sümeghi Lóránt
(Századvég)

A diplomáciai korlátoltság jele Ukrajna magyarellenessége

Ukrajna továbbra sem tudja levetkőzni az egyre visszásabbnak ható diplomáciai megnyilvánulásait.
 
3

Hegyi Zoltán
(Magyar Nemzet)

Véres gyémántok fényében

Az Oroszországban működő európai uniós és G7-es multinacionális cégeknek mindössze nyolc százaléka vonult ki az orosz piacról.
 
2

Élő Anita
(Válasz Online)

A szaki felemelkedése az elitbe

A legjobban kereső húsz százalékban megnövekedett a szakmunkások, betanított munkások aránya.
 
55

Krekó Péter
(Jelen)

Orbán Viktor külpolitikai víziója az önelszigetelés és önsorsrontás politikája

Mind a kormánytól, mind annak kritikusaitól gyakorta elhangzik, hogy a kormány csak az érdekeit veszi figyelembe a külpolitikai cselekvéskor.
 
97

Mózes Zsófi
(WMN)

A világ első leszbikus miniszterelnöke kivárta a sorát, majd kivezette Izlandot a válságból

Sigurdardottir miniszterelnökké válása több tényezőnek is köszönhető.
 
102

Nagy Márton
(Index)

A legrosszabb forgatókönyv, amikor Amerika tankot hoz és ipart visz

Biden a gyakorlatban Trumpnál is Trumpabb, de törekvéseit zöld-progresszív módon csomagolja.
 
3

Pilhál György
(Magyar Nemzet)

Varju-ügy: kár volt

Ki ne emlékezne az ellenzék MTVA-székházfesztiváljára 2018 decemberéből?
 
2

Gajdics Ottó
(Magyar Nemzet)

Bagoly mondja verébnek

Mennyit ért meg a korrupt brüsszelitáknak, hogy nyugodtabb szívvel tudják visszatartani a nekünk járó pénzeket?
 
6

Bauer Tamás
(Facebook)

Orbán a feltételezett ukrán összeomlás esetére bevonulást tervezhet

Ezért folytat elitcserét Orbán a hadseregnél.
 
213

Huth Gergely
(Magyar Nemzet)

Orbánt már így szeretjük

Nem véletlen, hogy mára a baloldal Orbán-gyűlöletének egyik legfőbb toposza a miniszterelnök „populizmusa” lett.
 
7

Bayer Zsolt
(Bádog blog)

Csak egy jó tanács

Röviden: Orbán Balázsnak mondom, semmi értelme szóba állni ezzel a Freund nevű kis g*civel.
 
4

Vágó István
(Facebook)

Sztrájkok és tüntetések szerte Franciaországban a nyugdíjreform ellen

Nálunk se sztrájk, se tüntetés, pedig a korhatár 65 év.
 
85

Paranoid Android
(Pesti Srácok)

Ön milyen áldozatokra hajlandó az ukrán győzelemért?

A nyugati világ döntéshozói szerint korlátok nélkül kell áldozatot hoznuk egy befagyott konfliktusért.
 
4

Kunhalmi Ágnes
(Facebook)

Egy éve már, hogy lezajlott a pedagógusok első figyelmeztető sztrájkja

A tanárok és diákok követeléseinek figyelmen kívül hagyása nem tarthat örökké a kormány részéről.
 
59

Bayer Zsolt
(Bádog)

Kit érdekel, hogy a vén, sátánista gazember seggevége szerint mi vagyunk a legkorruptabbak?

Tessék egy pillantást vetni Brüsszelre éppen most, és hol van még annak a vége?
 
14

Velkovics Vilmos
(Facebook)

Tisztelegjünk az öreg, túlsúlyos transznő bukdácsolásával a sportoló versenyzők előtt

Egy polcra tesszük a topaságot a fiatal lányokkal és fiúkkal, akik versenyek százain indultak el.
 
3

Perintfalvi Rita
(Facebook)

Szeretném kihangosítani Fegyír Sándor üzenetét

Amit nemcsak az orosz ügynököknek, de sok magyarnak is küldött.
 
119

Anton Bendarzsevszkij
(Facebook)

Oroszországot öt ország támogatja nyilvánosan

Ezek a nemzetközi kapcsolatokban és a világgazdaságban betöltött súlya a nullához konvergál.
 
80

Bartus László
(Amerikai Népszava)

Magyarországon a korrupció nem működési zavar, hanem az állam működési módja

Amit a Nyugat rossznak tart és korrupciónak nevez, az a fejlett illiberális fasiszta társadalom, a nemzeti együttműködés rendszere optimális működési módja.
 
28

Fidelitas
(Facebook)

El a kezekkel a gazdák földjétől!

Elutasítjuk a baloldali polgármesterek földadóját!
 
3

Vágó István
(Facebook)

Ki mondta, hogy Magyarország elszigetelődött?

A hét sikerei a magyar diplomáciában: Putyin Oroszországa mellett három iszlám ország.
 
74

Kaszab Zoltán
(Vasarnap.hu)

Saját farkába harap a zöld kígyó

Németországban az ottani zöldek a környezetvédelem ünnepeként köszöntötték az üzemet.
 
1

Kötter Tamás
(Facebook)

Így működnek ők

Soros és a hálózat a megrendelő – Korányi a közvetítő – Bajnai és köre a végrehajtó szerepét kapta ebben a hadműveletben.
 
4

Karácsony Gergely
(Facebook)

Tamás Gáspár Miklós életműve számomra az igazság mibenlétének több évtizedes keresését jelenti

A „küzdelem a mélyben zajlik … újfajta országban, amelyet a régi eszközökkel megérteni sem lehet”.
 
50

Leimeiszter Barnabás
(Mandiner)

Ami lehet, az lesz is – a mesterséges értelem áttöréséről

A mesterséges intelligencia vívmányai nem jövőképünk fényét emelik, inkább egyfajta tehetetlenségérzetet váltanak ki.
 
3

Hoppál Péter
(Facebook)

Őrségváltás

Feladat teljesítve. Kiváló teljesítményű, új, erős csapatot építettünk fel a kultúra hatékony állami szolgálatára.
 
13

Bánó Attila
(Magyar Nemzet)

Nem mi lépjük át a vörös vonalakat, hanem az ukrán politika

A munkácsi turul ledöntése és a gyűlölethadjárat után most indult a kárpátaljaiak kényszersorozása.
 
3

Csisztu Zsuzsa
(Mandiner)

Pontosan 102 okunk van ünnepelni téged, drága Ági néni!

Balázs Boldizsár
(Mandiner Sport)

Ön kinek szurkol a végjátékban?

Csisztu Zsuzsa
(Mandiner)

Ha a művészi sportok, főként a torna nyelvén fogalmaznám meg: ez a mozdulat pazar volt, tíz pontot ért!
A háború kezdete óta először fordult elő, hogy Washington kifejezetten és közvetlenül, az ukránok nélkülkínál fel feltételeket, amelyek akár az orosz céloknak is megfelelhetnének.

Hiába kérte hat uniós tagállam az ukrán gabona importjának lassítását Brüsszelben, az EB semmit nem hajlandó tenni. A piaci helyzet egyre rosszabb, de a Bizottság mindent alárendel Ukrajna érdekeinek.

A nagyvilág 2023-ban sem lett nyugodtabb hely. Az ismert szakértő ismét izgalmas körképet villant fel az új esztendő heteinek legfontosabb eseményeit elemezve. 

Churchill dédunokája kritikus hangot ütött meg az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban.
Az USA Legfelsőbb Bíróságának ambiciózusságát igazolja, hogy az alkotmányosság teljes spektrumán keresztül értelmezi konzervatívan az alkotmányt – Neal E. Devins jogászprofesszor a Precedensnek.

Ben Shapiro
(Twitter)

Elvégre azt mondják, mindenkinek joga van arra hogy tetszése szerint szeressen, s hogy ugyanígy szeressék.

William Nattrass
(UnHerd)

Az EU szerint a gyermekvédelmi törvényt szembe megy az emberi jogokkal, Budapest viszont a szólásszabadság ésszerű korlátozásaként hivatkozik rá.

Navracsics Tibor
(Öt Perc Európa Blog)

Az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság eddigi működésének legsikeresebb időszakát zárhatta le június végén.