Ki nyerhet a klímapánikon?

2019. augusztus 23. 22:51

Lánczi Tamás
Mozgástér blog

A németek ma tőzegnek és virágföldnek megfelelő energiahatékonyságú anyagokat égetnek el millió tonnányi mennyiségben.

„Az európai és németországi ipari menedzser indexek rég nem látott mélységben járnak, egyre határozottabban jelezve az eurózóna közelgő gazdasági válságát, mely az egész kontinensre drámai hatással lehet.

Miközben a gazdasági viharfelhőkről sem Brüsszel, sem Berlin nem beszél nyilvánosan, a közbeszéden eluralkodott egy hosszabb kifutású téma, mégpedig a klímavédelem, a széndioxid-kibocsátás csökkentése, az európai gazdaság bezöldítése.

A brüsszeli és berlini vezetők terelése több szempontból is racionális lehetne: el akarják kerülni, hogy a válság önbeteljesítő jóslatként a vártnál előbb megérkezzen; valós cselekvési terv híján egy új »nagy képet« festenek a klímakataklizmával, melyet a választók nézhetnek, amíg a teremből szépen lassan elfogy az oxigén; és persze elképzelhető, hogy a fiókban ott lapul az aduász, mely egyszerre jelent választ a klímapolitika problémáira és a gazdasági gondokra.

Miről is van szó?

A német gazdaság, ennek kihatásaként pedig az EU egésze is versenyhátrányba került a globális vetélytársakhoz (USA, Kína, Kelet- és Délkelet-Ázsia) képest, aminek fő okát a technológiai újításokra fókuszáló gazdasági ágak gyenge teljesítményében vélik egyre többen felfedezni. Vagyis, az EU-nak nincsen Google-je, nincsen Facebookja, Amazonja, Alibabája, Huawei-e, de még PR-világbajnok Teslája sem, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az európai gazdaság versenyképességének javításához tehát szükség van az innováció serkentésére, amiben a kormányokra döntő felelősség hárul. Ciklikusan megfigyelhető jelenség, hogy a technológiaváltások, innovációs forradalmak ritkán jelentkeznek spontán piacgazdasági evolúcióként, a legtöbbször fejlesztő államok játszanak ezekben kulcsszerepet szakpolitikai célok kijelölésén, a szabályozói környezet célzott átalakításán és az innováció állami támogatásán keresztül.

A német felfogásban a radikálisabb klímavállalások fakadhatnak abból a felismerésből, hogy a klímabarát, zöldnek csomagolt technológiák a közeljövő húzóágazatai lehetnek, a szabályozói környezet szigorítása tehát e forradalom előtt álló szektorokba terelhetné az európai tőkét, serkentve az innovációt, ezáltal pedig az eurózóna kitörését a lassú vagy zéró növekedés csapdájából. Nem véletlen, hogy 2018 januárjában a német gyáriparosok szövetsége (BDI) által készíttetett tanulmány szerint egy határozottan klímabarát politika, amely erős vállalást tesz a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, pozitív hatással lenne a német gazdaságra és iparra.

De mit mutatnak az eddigi tapasztalatok?

Németország autentikus élményekkel rendelkezik az erőltetett kormányzati gazdaságszabályozás terén, és ezek bizony nem adnak okot optimizmusra. 2010-ben, a fukusimai nukleáris balesetet követően Angela Merkel döntése nyomán pörgették fel az »Energiewende« folyamatát, vagyis a német gazdaság átállítását megújuló energiaforrásokra. A klímapolitikai eredmények ismertek: nemcsak a fekete-, de a barnaszén- és lignit-tüzelésű erőműveket is ki kellett nyitni a kieső kapacitások pótlására, melyre a szél- és napenergia képtelen. A németek ma tehát tőzegnek és virágföldnek megfelelő energiahatékonyságú anyagokat égetnek el millió tonnányi mennyiségben ahelyett, hogy az ehhez képest csúcstechnológiát képviselő nukleáris ágazatba fektettek volna, miközben a széndioxid-kibocsátás jottányit sem csökkent az elmúlt 9 év során.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu:8080/trackback/153773

Ajánljuk még a témában