A „gondoskodó” állam kudarcáról

2019. augusztus 21. 13:53
Ecsenyi Áron
Vendégszerző

A baloldali, „gondoskodó” állam csak korlátozza a lehetőségeket, valamint a polgárok igényeit kielégíteni képtelen szolgáltatásokat és intézményeket teremt.

1990 óta világszerte 70%-kal, 1,4 milliárd fővel csökkent a mélyszegénységben élők száma. Ez alól kivételt képeznek azok a baloldali rendszerek, ahol az erőszakos állami árszabályozást és megszorításokat erőltetik. Mi több, ahol a törvények, vagy a magántulajdont védő joguralom hiánya jelentősen depriválják a piac szabadságát, ott még nőtt is a nincstelenek száma. Ha közelebbről szemügyre vesszük, hogy mely országok a kiindulópontjai az elmúlt időszakban felgyorsult migrációnak, akkor kirajzolódik, hogy valójában pont ezek az államok gerjesztik a folyamatot.

Elsősorban Kínában, Indiában és Indonéziában estek nagyot a nélkülözési statisztikai adatok, míg a többi országban csak elhanyagolható arányú változás játszódott le. Noha, csak ebben a 3 szuperállamban 3 milliárdan élnek, arányában nézve, minimális az elvándorlás. Azokban a térségekben azonban – Argentína, Venezuela, Nigéria, Szudán, Líbia, Kongói Demokratikus Köztársaság, Irak és Szíria – ahonnan szinte menekülnek az emberek, ott egyáltalán nem lett kevesebb, számos esetben pedig még nőtt is az extrém szegénységben élők száma. Ebbe a listába tartozik Észak-Korea is, ahol ugyancsak évről-évre nő az éhezők száma, ugyanakkor, mint tudjuk, a rezsim keményen fellép azokkal szemben is, akik emiatt menekülni próbálnának. Akárcsak a kommunista országban, a többi, a vagyoni kilátástalanság terén előrelépést nem mutató államban is a piacot korlátozó rendszer a probléma egyik felelőse a sajtóból ismert háborúk, és a belharcok mellett. A magántulajdon jogának érvényesítése nélkülözhetetlen a piacgazdaság működéséhez, és ezt egyaránt előidézheti az azt védő joguralom hiánya, úgyszintén az állam elhatalmasodása is. Itt van például Nigéria esete, ahol ugyan hivatalosan nagyon minimálisak az adók, de úton-útfélen mindenki kirabol – amit persze maguk között – az államszervezetek kiváltáságát másolva – adóknak hívnak.

„Az ellenőr elvesz 4-500 nairát az árusoktól, elismervény nincs, aztán fél óra múlva jön egy másik, az is kéri a pénzt. Akinek nincs szerencséje, többet fizet, mint amennyi áruja van egyáltalán”foglalja össze az Index a helyi beszámolókat az országból.

Nigériában és Kongóban teljesen hétköznapiak a banda- és kalóztámadások, amelyek a térségben egyfajta megélhetési forrást jelentenek.

Ha azonban a nélkülözés általános okát akarjuk megérteni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az adóterhek- és a kormányzati költekezés nagyságát. Argentínában és Venezuelában például brutális mértékűek a megszorítások és az így létrejött, a fogyasztói igényeket felülről kitaláló kormányzati költekezések. Ezzel szemben Kínában, Indiában és Indonéziában jóval kevésbé sarcolja meg az állam a piacot, és ennek megfelelően tűrhető a kormányzati kiadások szintje is. Argentínában nem fukarkodnak a piackorlátozó rendeletektől sem; a rezsicsökkentés címén ártámogatást és a fogyasztói árak befagyasztását rendelték el pár éve. Ennek köszönhetően a szolgáltatóknak nem állt érdekükben a szükséges korszerűsítések végrehajtása, ami a nyári hőség idején sorozatos áramkimaradásokhoz vezetett.

Az állam a piac hatékonyságát alapvetően negatívan befolyásolja. Young Lee és Roger Gordon 2005-ben 70 ország 1970 és 1997 közötti gazdasági mutatóit vetették össze és azt találták, hogy 10%-os társasági adócsökkentés akár évi 1-2%-kal is növelheti a gazdaságot. Az adó, árszabályozó- és kereskedelmi törvények ugyanis csökkentik azoknak a befektetéseknek a lehetőségét, amelyek a további befektetéseket gerjesztő fogyasztás beindításával járnának. Vagyis a piac magától létrehozná saját öngerjesztő folyamatait, de az állam, a saját szolgáltatásainak hasznosságával indokolva, ebben korlátozza.

William Gale és Andrew Samwick 2014-es munkájukban pedig amellett érveltek, hogy az adócsökkentés önmagában nem elég ahhoz, hogy gazdasági növekedést indítson be; nélkülözhetetlen a megfelelő kormányzati költekezés visszafogása is, különben az csak az államadósság felhalmozásával járna. Ez utóbbi árát pedig így-úgy, de a polgárok fizek meg. 

Ezeket a kutatásokat támasztja alá hazánk, Franciaország és Hong Kong esete is. Hong Kong egy sokkal alacsonyabb adóékkel és nagyobb piaci szabadsággal működő állam, mint a szocialista, óriási mértékű újraelosztást és az agrárszektorát féltve őrző Magyarország és Franciaország – amik bár két külön történelmi utat jártak be, de nézőpontom szerint parlamentjeik lényegében csak baloldali, vagy baloldaliságukat tagadó, de ugyancsak a baloldal államosító receptjét megvalósító pártokkal van tele. Hong Kong Magyarországot 45 évvel ezelőtt hagyta le vásárlóerő paritásban mért egy főre jutó GDP-ben, Franciaországot pedig 17 éve. Azóta Hong Kong hozzánk képest több, mint kétszeres, Franciaországhoz képest pedig közel másfélszeres előnyre tett szert.

Bár az Európai Unióban hazánk és Franciaország radikálisan újraelosztó – mondhatjuk balos – országnak számítanak, az EU-ban általánosságban véve sem vetik meg a szocializmust és az ezzel járó állami szolgáltatások finanszírozását. Szinte mindegyik EU-s tagállamban megkerülhetetlen a közmédiák, vallások, sport kényszer-finanszírozása, vagy a kötelező nyugdíj- és egészségbiztosítás, amelyeket tagadhatatlanul korrupt és bürokratikus intézmények látnak el. Az Eurostat kimutatásai alapján ezzel szemben minimális változás történt a szegénység csökkenését illetően; az ezt célzó 2020-as felszámolási tervek harmadát sem sikerült teljesíteni. Sőt egyes mediterrán országokban, (kiváltképp Olaszországban) és Svédországban még nőtt is ez a szám. Mindez a szabad piaci mechanizmusokat torzító, erőszakos jegybanki beavatkozás által elindított 2007-2009-es gazdasági válsággal magyarázható, ám épp ez az, ami a fent nevezett távol keleti országokat nem érintette ilyen mélyen.

Azt látjuk tehát, hogy a magántulajdont védő jogrendszer hatékonysága, az alacsony adók, a piaci szabadság és a minimális kormányzati költekezést a gazdaság motorja, és az extrém szegénység felszámolásának kulcsa. A baloldali, „gondoskodó” állam ezzel szemben csak korlátozza a lehetőségeket, valamint a polgárok igényeit kielégíteni képtelen szolgáltatásokat és intézményeket teremt – szélsőséges esetben pedig, mint amilyen az egyes dél-amerikai államok vagy Észak-Korea, még növeli is a nincstelenek számát. Megnyugtató, hogy valamilyen változás elkezdődött; Trump (leszámítva a protekcionizmust), Bolsonaro, Boris Johnson szabad piacot és adócsökkentést sürgetnek, Argentínában pedig Espert új libertárius pártja venne „180 fokos” fordulatot, csakugyan, mint az itthoni Levesbe az Adók 75%-val Párt.

 
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu:8080/trackback/153615

Ajánljuk még a témában