Mesemondó délelőttöt tartott Magyar Péter a 444-nek: már magyar katonák iráni bevetéséről hadovál a Tisza Párt elnöke

Magyar Péter új elmélete szerint az USA alelnökének látogatása csak egy dolgot jelenthet.

A Wikipédiához hasonló elven működő közösségi borlexikon indult el a napokban. A Borpédia célja összegyűjteni és a nagyközönség elé tárni a borász-szakkifejezéseket, illetve a különböző fajtákról, technológiákról és borvidékekről szóló ismereteket.
„Ez itt a borkedvelők és borrajongók online lexikonja, amelyet a felhasználók fejlesztenek. Egy összefoglaló tudástár azoknak, akik már szinte mindent tudnak a borról, és azoknak, akik csak most ismerkednek vele” - ezekkel a szavakkal köszönti olvasóit a Borászportál szerzői, szerkesztői és olvasói által a napokban útjára indított internetes borászlexikon, a Borpédia. A honlap célja a készítők szerint az, hogy összegyűjtse a borász szakma kifejezéseit, a borvidékekről szóló tudnivalókat, és segítsen eligazodni a borfogyasztóknak a különböző fajták, technológiák között.
A Borpédia működése a Wikipédiához hasonlít: rövid regisztrációt és bejelentkezést követően mindenki hozzáadhatja tudását a meglévő ismeretekhez, ha pedig hibát vagy elírást tapasztal, javíthatja. Eddig már több mint négyszáz szócikket találni a lexikonokat, többek közt olyan szakkifejezéseket, mint az avinálás, a battonázs, a tirázs likőr, de rengeteg szőlőfajtát, hazai borvidéket és bortípust is találni már az oldalon.
