Varsó

2018. szeptember 13. 20:00
Lengyelország vétót emel a Magyarországgal szembeni európai uniós szankciók ellen, ha az ügy a Tanács elé kerül – jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter.
2018. július 12. 19:55
Az Európai Uniónak „az idegen kultúrájú népesség tömeges bevándoroltatása helyett” a demográfiai fordulatot kellene ösztönöznie Kövér László szerint.
2018. július 10. 21:48
Az óriáskígyó levedlett bőrét Varsó mellett találták meg.
Mandiner.makronóm
Uniós pénz
2018. május 1. 13:50
Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépése után az uniós költségvetési keret átstrukturálása, valamint Lengyelország javuló gazdasági helyzete miatt Varsó sok milliárd euróval alacsonyabb uniós támogatáshoz juthat 2020 után, az EU következő keretköltségvetésének hét évében – értesült róla pénteken a lengyel sajtó. A lengyel külügyminiszter jelezte: a források átcsoportosítása esetén Varsó vétójoggal élhet, Brüsszel azonban megkerülné a vétót.
2018. április 19. 14:48
A Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder szerint össze kell fogniuk a katolikusoknak és a zsidóknak, a lengyeleknek és az amerikaiaknak a mai elnyomók ellen. Lauder erről a varsói gettófelkelés 75. évfordulóján beszélt.
2018. április 9. 20:06
Örvendetes, hogy Lengyelországban és Magyarországon magas az EU-iránti szimpátia – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság elnöke.
2018. március 19. 21:32
Merkel reményét fejezte ki, hogy a közös európai menedékjogi rendszert júniusig sikerül tető alá hozni.
2018. március 12. 20:55
Ha a Smer túléli a válságot, akkor Orbán hangoztathatja, hogy ő volt az első külföldi politikus, aki a „nehéz időkben” is nyíltan kiállt Fico mellett.
2018. január 27. 11:01
Gazdasági és biztonságpolitikai együttműködésről tárgyalt péntek este Varsóban Andrzej Duda lengyel elnök és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter – közölte a lengyel államfői hivatal.
2017. november 28. 16:05
Ezek után nem is kellene annyira meglepődniük, amikor Varsó vagy Budapest újabb kritikát ereszt meg feléjük.
2017. november 15. 13:39
Frans Timmermans szerdán azt követelte az EP-ben, hogy Varsó „állítsa vissza az alkotmánybíróság függetlenségét és legitimitását”, mire a lengyel alkotmánybíróság leszögezte: az Európai Bizottság nem jogosult a lengyel jogrend alakítására.
2017. október 27. 21:02
Varsó tiszteletben tartja Spanyolország szuverenitását és területi épségét – szögezte le a lengyel külügyminisztérium.
2017. október 20. 11:49
A magyar álláspont az, hogy jobb közvetlenül orosz gázt venni, mint közvetítőkön keresztül. Ezt megértem. A mi célunk viszont az, hogy 2022-re teljesen függetlenek legyünk az orosz gáztól.
2017. szeptember 23. 17:56
A közös Európa erős, keleti védőbástyája lehetne a visegrádiak tömbje, amely egy potenciális új hatalmi központ csírájaként jelenik meg a nyugati politikum horizontján.
Polak, Węgier...
2017. szeptember 22. 14:50
Alaptalannak nevezte és az inkvizícióhoz hasonlította Orbán Viktor a Lengyelországot ért jogállami kritikákat – a kormányfő Varsóban tárgyalt Beata Szydło lengyel miniszterelnökkel, ahol a migráció kérdéseit is megvitatták.
Kulturális konfliktus
2017. szeptember 4. 12:23
Látható, hogy nem csak a terrorizmus jelent veszélyt, hanem „a kulturális gyökerek hiánya is a bevándorlók egy részénél” – nyilatkozta egy lengyel lapnak Beata Szydlo lengyel kormányfő.
„Védeni fogjuk álláspontunkat”
2017. augusztus 25. 09:39
Nem született olyan döntés, amely nyomán a csehek és a szlovákok megkérdőjelezték volna a V4-csoport működését – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtökön.
2017. augusztus 13. 09:16
A V4-ek gazdasága ma már van annyira erős, hogy saját forrásokra támaszkodva, összehangolt gazdasági stratégiát alakítson ki és valósítson meg: migráció nélkül.

összesen: 112 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó