választás 2018

2016. május 5. 10:04
Mindaz, amit Magyarországról, emberi méltóságról, Európáról, szabadságról gondolunk, az tűz és víz. Hát hogy a csudába lehetne együttműködni? Interjú.
2016. május 3. 09:59
Egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők.
2016. május 2. 06:56
Amennyire kockázatos, annyira szükségszerű és logikus lépés Vona Gábor részéről a pártján belüli erőviszonyok tisztázása érdekében nemrég indított akció.
2016. április 28. 11:34
Jelen pillanatban nem érzem a Magyar Szocialista Pártot olyan mértékben baloldalinak, mint amennyire a neve és a múltja predesztinálná. Interjú.
Jóslatok
2016. április 28. 09:00
A DK elnöke szerint a 2010 utáni első négy évben volt világos programja és gondolata a kormánypártoknak, de 2014 után már csak egy valamit folytattak, a lopást. Gyurcsány Ferenc úgy látja: a hatalmon lévők rossz passzban vannak, és meg fognak bukni 2018-ban. A baloldal kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy az ottani pártoknak együtt kell működniük a kormányváltás érdekében.
Mandiner.média
2016. április 26. 07:00
Volt már párt a magyar történelem közelmúltjában, amely média nélkül nyert. Nem olyan régen: 1998-ban.
2016. április 25. 09:40
Ha a Fidesz bölcsen előretekintene, látnia kellene: annyira szembekerült a társadalom minden rétegével, hogy ha elfogadható ellenfele lesz, miközben szövetséges nélkül marad, kevés ereje lesz a győzelemhez. Ezt a hiányzó tömeget csak a kisgazdapárt tudja megadni. Interjú.
Mandiner.jog
2016. április 23. 14:58
Az Alkotmánybíróság (AB) szerint nem alaptörvény-ellenes megkülönböztetés az, hogy az ugyanabban a külföldi városban tartózkodó két magyar állampolgár közül az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg utaznia kell ehhez egy külképviseletre több száz kilométert.
2016. április 22. 06:57
Aki a jövőre gondol, nem csak a választásokra, annak nem az lesz a fő kérdés a külföldi magyar munkavállalókkal kapcsolatban, hogy na, ezek vajon kire szavaznának levélben, hanem hogy miként lehet az elmenetelüket megakadályozni, már csak népesedéspolitikai okokból is.
2016. április 21. 11:37
Joggal feltételezzük (az elnökségből sem csak mi hárman gondolva ezt), hogy mi lesz a következő lépés ellenünk...
2016. április 4. 20:42
Az MSZP egykori elnöke az állami tévében fejtette ki véleményét arról, hogy szerinte milyen lenne az ideális pártelnök a szocialisták számára.
Kvóta
2016. április 4. 12:26
A pártlistákon minden három egymást követő jelölt közül csak kettő lehetne azonos nemű az Együtt választási törvényre vonatkozó módosító javaslata szerint. Szelényi elmondta: ahol több nő vesz részt a döntéshozatalban, ott hatékonyabban próbálják megoldani a szegénység kérdését, csökkennek a nemi előítéletek, kiegyensúlyozottabbak a nemek közötti szerepek és több gyermek születik.
Választási törvény
2016. március 25. 14:51
Az Együtt konferenciáján szólalt fel Gulyás Gergely, a törvényalkotásért felelős bizottság fideszes alelnöke. A politikus elmondta, hogy a választási törvény átfogó megváltoztatására nem kell számítani, azonban részletszabályok változhatnak, például a két százalék alatti eredményt elérő pártokkal visszafizettetnék az állami támogatást, illetve a külföldön szavazók névjegyzékének regisztrációját megismételnék.
2016. március 17. 07:01
Két ilyen nagy súlyú beruházást, a város képét és kulturális térképét ennyire átrajzoló építkezést igazán demokratikus berendezkedésű országokban a népesség megkérdezése után, a „közvetlen demokrácia” eszközeivel döntenek el.
2016. március 10. 13:45
Kedden, március 8-án azt írtam, hogy úgy látszik, némelyek a Jobbik, az MSZP és az LMP koalícióját fontolgatják. Korrekt és egyértelmű válasz érkezett Mesterházy Attilától, aki tömören közölte a Facebookon, hogy SOHA.
Mandiner.migráció
2016. március 8. 15:54
Azt beszélik a városban, hogy vannak olyan politikai vállalkozók és (számomra ismeretlen) „befolyásos körök”, amelyek avval az ötlettel játszanak, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a Jobbik, az MSZP és az LMP laza koalíciója legyőzhetné a bajba került Fidesz-KDNP-t.
2016. március 1. 12:17
Salgótarján arra példa, hogy ahol az embereket valóban érintő problémák, mint az egészségügy vagy a munkához jutás ennyire súlyos, ott a kreált problémák hatástalanok maradnak.
SZKP? SZOKÖP?
2016. február 12. 09:51
A Szolidaritás Mozgalomból kilépett Kónya Péter új pártot alapított Szolidaritás a Köztársaságért Párt néven. Bár a bírósági bejegyzés már január 21-én jogerős volt, a bejelentésre csak most került sor. Kónya Péter pártja a tervek szerint a 2018-as választásokon már meg is méretteti magát.

összesen: 605 db | 18 db/oldal

első vissza 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 következő utolsó