toronyház

2017. június 26. 09:30
Eddig hatvan megvizsgált nagy-britanniai toronyházról derült ki, hogy ugyanolyan gyúlékony burkolattal van fedve, mint amilyennel a Grenfell Tower volt.
2017. június 24. 16:56
Az észak-londoni Camden kerület öt toronyházaiból összesen csaknem négyezer lakót költöztettek ki szombaton, mivel kiderült: az épületeket ugyanolyan külső burkolóelemek fedik, mint amelyek a kiégett Grenfell Tower nevű épületet is borította. A múlt szerdai tűzvészben a jelenlegi becslések szerint 79-en haltak meg.
2017. június 14. 09:48
A londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében „számos” halálesetről szólt, de az áldozatok pontos számát egyelőre még nem tudták pontosan megállapítani.
2017. március 20. 12:26
Bonn híres toronyházát 250 kilogramm dinamittal robbantották fel, hogy a helyére egy még magasabb toronyház épülhessen.
Felelősség
2017. február 1. 20:59
Ha Budapest rendezhetné az olimpiát 2024-ben, akkor az erős vidéki lobbi ellenére sokkal több pénz maradhatna a fővárosban – indokolta Tarlós István, hogy miért áll a város érdekében az olimpiarendezés. A főpolgármester azt is elmondta: nincs baja a népszavazással, ám a kezdeményezés mögött szerinte egy ki nem mondott motiváció áll.
BudaPart
2016. december 7. 14:58
Épülhet 120 méteres toronyház a Kopaszi-gát mellett, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén módosította Budapest településszerkezeti tervét és rendezési szabályzatát.
Mandiner.média
2016. február 12. 17:21
Valótlanul híreszteltük, hogy Tordai Csaba közvetett üzleti kapcsolatban áll az 1989 végéig a Belügyminisztérium III/II-2. osztályt vezető ifj. Apró Antallal.
Mandiner.keresztény
2015. szeptember 14. 15:44
Ennyire szorult már a helyzet, hogy ebbe az erkölcsi fertőbe száműznék az ártatlan lelkű muzulmán bevándorlókat? Nyissuk meg a kolostorokat? Örüljenek a liberálisok, hogy a sok gonosz csuhás be van oda zárva!
2015. augusztus 16. 11:12
Kérdés, mit szól ehhez Paprikakinga és a többi honfoglalás-párti aktivista, hiszen a migránsok többsége szerintük agykutató vagy informatikus.
2012. június 3. 10:46
Korunk kérdése azonban a jelen gazdasági helyzetben nem a toronyházak engedélyezése vagy tiltása, hanem Budapest meglévő, de kallódó értékeinek újrafelfedezése.
2012. január 9. 14:42
A 17 ezer négyzetméter alapterületű hotel felépítésekor a precízen megtervezett, előre gyártott elemek miatt utómunkálatokra nem volt szükség.
2010. szeptember 15. 18:18
Újragondolná Budapest szimbólumait Tarlós István, és megválasztása esetén megkérdezné a választópolgárokat Budapest zászlajának esetleges megváltoztatásáról. A konzervatív főpolgármester-jelölt kitért Horváth Csaba hétfői sárga csekkes akciójára is: elmondta, a szocialista jelölt gyerekes és hiteltelen.