Tesla

2018. szeptember 28. 07:32
A tőzsdefelügyelet el akarja tiltani Muskot a vállalat vezetésétől. A hírre tíz százalékkal esett a Tesla-részvények értéke.
Tesla
2018. szeptember 19. 07:29
Az amerikai hatóság Musk a Tesla privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt indított vizsgálatot.
2018. szeptember 7. 18:40
A beszélgetés során olyan témákról elmélkedtek, mint a szeretet, a mesterséges intelligencia, vagy az emberi faj.
Mandiner.makronóm
Százezer embernek adnak munkát amerikaiak
2018. július 12. 12:13
Az amerikai cégek jól érzik magukat Magyarországon, ezt jól mutatja az is, hogy több mint 1500 amerikai irányítású vállalkozás működik az országban mintegy 100 ezer embernek adva munkát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, miután magyar üzleti delegáció vezetőjeként a Tesla fremonti központjában tárgyalt a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint.
2018. április 2. 11:17
Ez a cég eddigi legnagyobb visszahívása.
2018. február 9. 13:17
Sokakat megihletett Elon Muskék teslás űrutása: megszületett rá a magyar válasz is!
2018. február 6. 22:26
Nézze meg, hogy hasít Elon Musk Teslája az űrben! Jelenleg ez a rakéta a legerősebb a piacon.
Mandiner.makronóm
2018. január 11. 22:12
4,9 milliárd dolláros becsült kormányzati támogatásban részesülhetett.
2017. december 28. 16:21
A Tesla elektromos pickup autók gyártását tervezi – közölte Elon Musk, a cég vezérigazgatója a Twitteren.
2017. szeptember 25. 15:42
Én nagyon hiszek abban, hogy az állammal, sőt a kormányzattal való konstruktív együttműködés megsokszorozza egy piaci szereplő mozgásterét.
2017. szeptember 12. 08:54
A zsarnokoknak mindig megvoltak a maguk rajongói. Úgy látszik, a technika fejlődhet bármeddig, az emberi természet semmit se változik.
2017. június 2. 10:43
A Facebooktól az Amazonon át egészen a Dellig tucatnyi amerikai techcég fejezte ki felháborodását amiatt, hogy Donald Trump kilépteti az USA-t a párizsi klímaegyezményből. Az eddig Trump tanácsadójaként is tevékenykedő Tesla-vezér Elon Musk távozott az elnök tanácsadótestületéből.
2017. április 7. 21:29
A külföldi befektető nem az M1-et nézi, hanem azt dönti el, hogy kedvező-e a befektetési környezet, milyen a kutatói hálózat, hogy áll az ország felsőoktatása. No, ezt az üzenetet tettük most az ablakba, amit.
Mandiner.digit
2017. április 5. 11:00
Nem a Google, nem a Tesla és nem is az Uber, hanem az öreg detroiti cégek, a Ford vagy a General Motors nyerheti az önműködő autók versenyét.
Mandiner.bor
2017. február 15. 15:35
Most hétvégén megteheti: a KávéBárBazár két napon át avatja be a kávésvilág rejtelmeibe a laikusokat. A szakmabeliekre is számos program vár majd a Kazinczy utcai helyszínen.
Mandiner.digit
2017. január 3. 14:30
Egy holland sofőr videóján láthatjuk, hogy előrejelzi a karambolt a Tesla új robotpilótája.
2016. december 30. 08:04
A legutóbbi céges Krisztus a legendás Steve Jobs volt – csakhogy halála után nem támadt fel, a mesterséges intelligencia nem áradt ki az elárvult emberiségre, és a techtrón ma újra üres.
„Nem a legfényesebb pillanat”
2016. december 14. 21:56
Elon Musk is csatlakozik Donald Trump tanácsadó testületéhez – jelentette be a megválasztott elnök csapata szerdán. Musk az alapítója többek közt a Teslának és az újrahasznosítható rakétákkal kísérletező SpaceX magánűrvállalatnak, és korábban nem csak Trumpot, de az egész kampányt élesen kritizálta. Musk mellett Travis Kalanicket, az Uber alapítóját is leigazolták Trumpék.

összesen: 40 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó