Tel-Aviv

2018. augusztus 5. 14:08
Több száz művész és író pedig levélben fordult Benjámin Netanjahu kormányfőhöz azzal a kéréssel, hogy vonassa vissza a törvényt, mert az „kifejezetten faji és vallási megkülönböztetést” tesz lehetővé.
2018. július 26. 12:02
Több mint százezren vonultak utcára Izraelben, hogy a homoszexuális férfi párok is igénybe vehessék a béranyák szolgáltatásait.
2018. július 2. 12:48
A Noé bárkájára emlékeztető múzeum hétfőn nyílt meg Tel-Avivban.
Felmérés
2018. május 14. 16:48
Meglepetés: A Trump Izrael-politikájával elégedettek többsége republikánus, az elégedetlenek pedig zömmel demokraták a CBS felmérése szerint.
2018. február 23. 19:12
Izrael állam kikiáltásának hetvenedik évfordulójára való tekintettel Washington már az idén májusban végrehajtja a követség átköltöztetését Tel-Avivból – írja az izraeli média pénteken.
2017. december 26. 09:52
Románia és más országok is áthelyezhetik a nagykövetségüket Jeruzsálembe – ez derült ki abból az interjúból, amelyet Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes adott kedden.
Jeruzsálem státusza
2017. december 11. 11:42
Lehetővé teszi a közel-keleti békét Donald Trump azon döntése, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának – jelentette ki az izraeli kormányfő hétfőn Brüsszelben.
2017. december 10. 18:36
Terrorállamnak minősítette Izraelt Recep Tayyip Erdoğan török államfő vasárnap a török kormánypárt egy rendezvényén.
2017. december 10. 10:45
Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát a svédországi Göteborgban szombaton késő este, az incidensben senki nem sérült meg. Aznap volt egy demonstráció Stockholmban Amerika izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezése ellen.
2017. december 10. 09:31
„Hallom, hogy elítélik Trumpot, de nem a rakétatámadásokat. Nem fogadom el ezt a képmutatást, felemelt fejjel képviselem Izraelt” – mondta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szombat este a Ben Gurion repülőtéren. A politikus szerint Európa kettős mércével mér Amerika izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezésével kapcsolatban, ami elfogadhatatlan.
2017. december 10. 09:25
Megint demonstráltak vonultak Tel-Aviv belvárosában szombat este Benjámin Netanjahu kormányfő lemondását és a korrupció felszámolását követelve.
Tel-Aviv/Jeruzsálem
2017. december 8. 16:25
A Zsidó.com forrásai szerint Magyarország akadályozta meg a közös európai nyilatkozat megszületését, amely elítélte volna Donald Trump amerikai elnök azon döntését, hogy áthelyezi az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Hegyre épült város
2017. december 8. 10:51
Mind az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, mind a MAZSIHISZ üdvözli a Donald Trump bejelentését, amelyben elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és nagykövetségét Tel-Avivból oda költözteti, valamint ezt javasolja Orbán Viktornak is.
2017. december 7. 10:24
Mahmúd Abbász palesztin elnök elfogadhatatlan intézkedésnek nevezte Donald Trump tegnapi döntését, miszerint az Egyesült Államok Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának.
Diplomáciai botrány?
2017. december 6. 20:54
Bár Benjamin Netanjahu „történelmi jelentőségű” döntést említett, Moszkva szerint Trump a tűzzel játszik, a török külügyminiszter aggodalommal figyeli, Macron pedig sajnálatosnak nevezi az amerikai elnök lépését. A Hamász már egyenesen a „pokol kapujának” megnyitásáról beszél.
2017. december 6. 09:31
Már mindenki feszülten várja Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem elismeréséről szóló nagy bejelentését.
Diplomácia
2017. december 5. 12:37
Figyelmeztetjük az Egyesült Államokat, hogy ezt a lépést nem teheti meg – ezt reagálta Erdogan török elnök arra a hírre, miszerint Donald Trump elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
A „szégyen menete”
2017. december 3. 09:30
A tiltakozók szerint a kormánypárt olyan törvényt akar elfogadtatni, mely Benjamin Netanjahu miniszterelnök személyes védelmét szolgálná az ellene folyó nyomozással szemben.

összesen: 47 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó