Tátrai Tibor

Cigányság, magyarság, zene
2017. december 6. 15:16
Mi, cigányok azért értünk egyet Orbán bevándorlásellenes politikájával, mert érintve vagyunk benne – fejtegeti lapunknak Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző. A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ vezetője elmondta: a cigányok nem akarják lebontani a történelmi egyházakat, mint a migránsok, többek között ezért is elsőként inkább a romák helyzetét kellene rendbe tenni Európában. Kathy-Horváth mesélt a budapesti Harlem életéről, a zene világáról és nagy zenészek rég elfeledett történeteiről. Azt is kifejtette, hogyan tudja közös nevezőre hozni cigány és magyar identitását. Nagyinterjúnk.
Mandiner.fesztivál
Blues
2016. március 14. 17:32
„Nem volt semmilyen cél. Annyi történt, hogy a rádióban meghallottam a Beatles While My Guitar Gently Weeps című dalát, azon belül is azt, ahogy Clapton játssza rajta a szólót. Készen voltam. Attól kezdve nem érdekelt semmi más. Ez az alaphelyzet pedig azóta sem változott.” Zenéről, zenészlétről, cigány muzsikusokról, no meg politikáról, komcsikról, migránsokról faggattuk Tátrai Tibort. A március 15-e alkalmából Érdemes Művésszé választott legendás gitáros egyébként szereti a kokárdát: a 2002-ben még hónapokig hordta az ünnep után, hogy bosszantsa vele az SZDSZ-t. Nagyinterjúnk.
Mandiner.fesztivál
2015. augusztus 6. 12:00
Volt, hogy Márta Pista zongorázott és megjelent Orbán Viktor és én rögtön elkezdtem az „Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki” című dalt. Márta Pista el is sápadt a rémülettől, hogy most mi lesz ebből. Rugdalta a lábamat, hogy hagyjam abba.
Got the blues
2015. május 15. 12:26
„Te is bluesgitáros vagy, én is bluesgitáros vagyok, úgyhogy bluest fogunk játszani” – ennyit mondott BB King Tátrai Tibornak, az egyetlen magyar gitárosnak, aki színpadon állhatott a most 89 évesen elhunyt blues legendával. „A szívem szakad meg” – mondja a Mandinernek az ország Tibusza a szomorú hír kapcsán. Szerinte ő volt „a Párizsban őrzött platina 1 méter”.
Mandiner.fesztivál
2015. május 7. 14:26
Vidnyánszky tehetséges és tisztességes ember. Belekeveredett a művészetpolitikai balhéba, nem kellett volna, ez kétségtelen. Interjú.
Mandiner.fesztivál
2013. május 8. 10:07
Csaknem egy év szünet után ad ismét koncertet a Tátrai Band. A rockcsapat, amely az alapító gitáros, Tátrai Tibor tavaly nyári kézbalesete óta kényszerpihenőt tartott, pénteken a fővárosi Barba Negra Music Clubban lép újra színpadra.
2011. március 3. 11:53
A Fonogram-díjakat idén is szakmai zsűri ítélte oda, az év hazai daláért folyó versenyben viszont a közönség döntött. Ákos A katona imája című lemeze lett az év albuma, életműdíjat kapott Szörényi Levente és Bródy János, és Fonogram-díjjal tüntették ki Tátrai Tibor gitárost.
2011. február 10. 11:21
Május 13-án újra koncertezik a Tátrai Tibor, Jamie Winchester, Mohai Tamás, Szappanos György és Borlai Gergő alkotta szupergrup.
2010. szeptember 26. 17:54
Izgalmas kortárs zenei eseményének látszik a dobos-komponista Borlai Gergő szerzői estje. A produkcióban Tátrai Tibor gitáros és Ladányi Andrea táncművész mellett francia vendégzenészek is közreműködnek.