szociológia

Beleköpött a levesbe
2018. március 2. 09:53
Azok a fiatal felnőttek, akiknek egyik szülője gyermekkorában legalább egy ideig azonos neművel ért párkapcsolatban, negyven szempontból is rosszabbul teljesítenek, mint azok, akiknek édesanyja és édesapja együtt maradtak – ezek a kutatási eredmények tették híressé és hírhedtté Mark Regnerust, a fiatal texasi szociológusprofesszort, akit a CitizenGo által Madridban szervezett első nemzetközi genderkritikus konferencia apropóján kérdeztünk. Interjúnk.
876 ezer
2018. február 22. 19:26
Az egykori 400 ezres roma lakosság mostanra közel 876 ezresre növekedett Magyarországon – derült ki a Debreceni Egyetem kutatásából.
2017. november 22. 12:01
A mindennapokból ismerős struktúrák működése és kialakulása az észszerűség normáinak nem engedelmeskedik. Interjú.
Férfidolgok
2017. november 5. 11:58
Eltűntek a férfiminták, nincs hely a találkozásra, túlzottak az elvárások egymás felé és túl sok a szorongás – erről beszéltek pszichológusok, szociológusok és férfiaktivisták a Mandinernek. Szerintük a túlzott félénkség, a párkapcsolat kerülése, és egyáltalán, az eredeti férfiszerepek felszámolása is megnehezítheti a férfiak és nők közti kapcsolatokat.
2017. november 2. 09:15
Nem csupán maguk az élők, hanem az élők, a már holtak, s a még meg nem születettek közötti társas viszony ez.
Mandiner.makronóm
2017. október 2. 12:34
A közgazdászok a szó szoros értelmében azt gondolják, nincs mit tanulniuk bárki mástól.
2017. május 28. 00:28
Meglepett, hogy a két pólus közül csak a keresztény és konzervatív tulajdonított erőt az egyéni kezdeményezéseknek, amelyek tovagyűrűzhetnek a társadalomban.
Drakula szomorú
2017. március 26. 09:39
Egy friss felmérés szerint a romániai lakosság 67 százaléka igazságtalannak tartja a román társadalmat, mindössze 26 százalékuk véli úgy, hogy igazságos. A román Agerpres hírügynökség által bemutatott kutatás szerint az emberek azt is elvárják, hogy mentse meg őket az állam, de egyre kevésbé bíznak az intézményekben és embertársaikban.
2017. március 9. 16:50
A „társadalmi” kifejezés azt segíti elő, hogy az alkalmazója tudományossá tegyen teljesen triviális, esetleg nem is létező dolgokat. A genderhívők is ezen a vonalon mozognak: ez itt a Tudomány, kérem, a hülye politikus meg azt sem érti, miről beszél.
2016. november 13. 11:52
Nagyon felszínesen azt lehetne mondani, hogy Trump győzelme a sznobok és parasztok valamint a tojásfejűek és a skacok közötti állandó küzdelem tragikus és világraszóló állomása ezennel sajnos pocsék amerikai rendezésben. De ez nem teljesen áll.
2016. szeptember 4. 15:17
A hosszabb élettel szemben még súlyosabb problémákat vet fel majd az öröklét. Ez lesz ám a nagy újrakezdés!
2016. július 12. 11:43
A gépek növekvő mértékben képesek az emberi munkaerő kiváltására.
Mandiner.migráció
Vallásszociológia
2016. július 6. 16:05
Mohamed-korabeli társadalmi viszonyokat szeretnének és a német törvények helyett inkább az iszlám szabályaihoz igazodnának? Közel egyötödük igen. A Münsteri Egyetem vallással és politikával foglalkozó kutatóközpontja nemrég átfogó kutatást készített a németországi törökök körében az identitásukról, valamint az iszlám valláshoz és a többségi társadalomhoz való viszonyukról. Az eredmény: 18 százalékuk hajlamos az iszlám fundamentalizmusra. A kutatócsoport magyar tagjával, Rosta Gergely vallásszociológussal beszélgettünk.
Mandiner.migráció
2016. június 16. 11:17
Átfogó kutatást készítettek a Münsteri Egyetem szociológusai a Németországban első- vagy második generációs bevándorlóként élő törökök önmeghatározásáról és szocializációjáról. Bár sokan pozitívan viszonyulnak a németek és a keresztények felé, generációtól függően 36-57 százalékuk azért fontosabbnak tartja a muszlim vallási előírások betartását, mint a német törvényekhez való igazodást, és csaknem egyharmaduk visszatérne a Mohamed idején uralkodó társadalmi rendhez.
Mandiner.keresztény
2016. április 5. 16:04
A sok Krisztus-kép közül ma nem a szegény Jézus, a megdicsőült Jézus vagy a történelem előtt létező örök Logosz, hanem a gyógyító Jézus kerül előtérbe. Remélem, ennek a korszaknak hamarosan vége szakad. Interjú.
2016. március 20. 10:06
Az igazság és a szabadság ikerfogalma szülte Európát, ugyanakkor e léteszmék pusztán szociológiaivá süllyesztése, ha úgy tetszik, vulgarizálása rombolta le.
2016. február 24. 15:20
Amikor a 2002-es választások előtt a Fidesz kitűzte magára a kokárdát, ez a nemzeti jelkép onnantól szennyezett, vagyis hanyagolandó szimbólumnak számított, mintha különféle jobb- és baloldali rendszerek már nem koszolták volna be addig is.
Mandiner.digit
2016. február 11. 12:28
Robotok dolgoznak lassan mindenhol, a legtöbb esetben nem antropomorf megoldásokat alkalmaznak, kivéve a szexiparban. A RealDoll hiperrealisztikus szilikonból készült és mesterséges intelligenciával működő szexrobotokat gyárt, melyek darabjai 5000 dollárba kerülnek. A robotgyár kulisszatitkaiban pillanthatunk most bele, mennyire bonyolult és nehéz emberhez hasonló gépet készíteni.

összesen: 40 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó