Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége

Aggasztó az eredmény?
2018. március 7. 15:25
Gianni Pittella szerint az olasz választások eredménye a migrációval kapcsolatos európai szolidaritás hiányának köszönhető.
Soros egy politikai cukrosbácsi
2017. december 21. 09:51
Egy kormányon lévő pártnál a választási program maga a gyakorlat – mondja a Mandinernek Deutsch Tamás. A Fidesz európai parlamenti képviselője hozzáteszi: a Fidesz meghatározó szereplő az Európai Néppártban, míg a magyar ellenzéki pártok jelentéktelenek saját EU-s alakulatukban. Deutsch szerint Magyarországon az „állítólag minden közbeszerzést megnyerő pályázók” sokkal kisebb arányban nyernek közbeszerzéseket, mint 2010 előtt. Szóba kerül a Jobbik és Soros György is. Interjúnk.
2017. december 11. 08:29
Az illegális migrációt „csökkenteni lehet egy kicsit, ha kerítéseket építenek”, de a migráció nem fog leállni – mondta a szociáldemokrata EP-képviselő, Birgit Sippel vasárnap az M1-en.
Mandiner.migráció
Elítélték
2017. március 8. 07:48
Az Európai Parlament liberális frakciója felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, összhangban van-e a kérdéses módosítás az uniós joggal, valamint kezdeményezte, hogy vitassák meg a helyzetet az EU állam- és kormányfőinek közelgő csúcstalálkozóján. A frakció alelnöke egyébként úgy látja: a jogi határzár szigorítása sérti az uniós és nemzetközi jogot. A módosítást egyébként a szociáldemokrata frakció is elítélte.
Mandiner.migráció
Európai Parlament
2016. október 1. 13:19
A vasárnapi kvótanépszavazás bojkottjára hívta fel magyarokat az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója. A második legnagyobb képviselőcsoport, amelynek tagjai között van az MSZP és a DK, úgy gondolja, a Fidesz démonizálja a migránsokat. Eközben a magyar kormányzat kampánya miatt az EP liberális frakciója is aggódik: szerintük nem létező no-go zónákkal rémisztgetnek a hatóságok.
Egy európai plebejus
2016. május 27. 19:37
A DK elnöke szerint a jelenlegi hatalom azért akarja egy „kreált, nem létező ellenség legyőzésével” győztesként beállítani magát, mert más területeken nem tud nyerni; ezzel szemben Göncz Árpád kiállta a demokratikus ember igazi próbáját, és hatalomra kerülése után is mértékletes tudott maradni.
Vasárnapi éjszakák
2015. március 23. 09:08
Kereszt formájúra nyírt szeméremszőrzetű, hasát Bibliával takaró meztelen női fotót publikált vasárnap éjjel Szanyi Tibor, akinek politikusi profilja hétfő reggelre eltűnt a Facebookról, de dél körül újra elérhetővé vált az oldala – az inkriminált fotó nélkül.
2014. június 18. 15:10
A mai napon közfelkiáltással és egyhangú szavazással a Demokratikus Koalíciót felvették az Európai Parlament második legnagyobb frakciójába, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségébe.
2014. május 8. 16:10
Schulz programjában sajnos nagyrészt a baloldalról jól ismert, évszázados célkitűzéseket kapjuk: egyenlő munkáért egyenlő bér, a nők egyenjogúsága, stb