szigorítás

Kurz und Kürzung
2017. március 19. 12:08
Öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást az osztrák külügyminiszter. Az osztrák szociális rendszer „bevándorlóinak” megállítása érdekében csak öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, aki erről az Österreich című lap vasárnap megjelent számában beszélt. Kurz szerint az uniónak át kell engednie a szociális támogatások rendszerének szabályzását a tagállamoknak. MTI.
Mandiner.migráció
Lelkek raktára
2016. február 25. 22:07
„Ausztria és Görögország baráti kapcsolatának megőrzése” céljából Görögország visszahívja ausztriai nagykövetét – jelentette be a görög külügyminisztérium. A döntés oka, hogy tíz balkáni állam menekültügyi konferenciát tartott szerdán Bécsben, ahova azonban a görögöket nem hívták meg. Közben az országban fokozódik a feszültség, több száz migráns kelt útra gyalog a macedón határ felé, majd kezdett ülősztrájkba az autópályán.
Mandiner.migráció
2016. február 3. 12:07
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György elmondta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy lehetséges megváltozott migrációs útvonalnak Magyarország ne legyen része. Az M1 reggeli műsorában beszélt az Európa-szerte bevezetett szigorításokról, hozzátéve: nem várható csökkenés a migránsáradatot illetően.
2015. december 15. 16:49
Mostantól szinte egyáltalán nem nyílhat új kártyaterem Józsefvárosban. A kártyatermek ismerten káros közbiztonsági és társadalmi hatásai miatt is indokolt a szigorítás.
Új szempontok
2015. december 1. 14:03
A származási ország helyett a migránsok sikeres integrációja lehet a hosszú távú befogadás szempontja Ausztriában. Három év elteltével megvizsgálnák a migránsok némettudását és munkaerőpiaci beilleszkedését is, sikertelen integráció esetén pedig kiutasítanák őket – jelentette be Sebastian Kurz külügyminiszter, miután a menekültügyi szigorítások első tervei miatt több osztrák civil szervezet és az UNHCR is tiltakozott.
2015. október 20. 15:31
A március 24-i Germanwings-katasztrófa miatt az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szigorítja a repülés feltételeit, valamint a pilótákat is gyakrabban fogják szúrópróbaszerűen alkohol és drog, valamint pszichológiai vizsgálatoknak alávetni.
Leitkultur
2015. szeptember 30. 13:50
Thomas de Maizière szerint Németországban a migrációs nyomás egyre nő, a befogadóképességnek pedig van felső határa, ezért szigorításokra van szükség. Az eljárásokat rendezett mederbe kell terelni, a menedékkérőknek meg kell érteniük, hogy nem dönthetnek önállóan arról, hogy az ország melyik részében veszik igénybe az ellátást. Azok pedig, akik nem menekülnek, hanem a jobb jövő reményében érkeznek Németországba, nem fogadja be.
2015. szeptember 14. 12:13
Magyarország a világnak egy nemzetközi együttműködésre képtelen, emberellenes rendőrállam képét mutatja magáról.
2015. szeptember 14. 10:39
Az RTL Klub megpróbálta megtudni, a rendőrök miért engednek át bevándorlókat a kerítésen lévő kapukon, és miért vannak egyáltalán ilyen kapuk.
Csökken a nyomás?
2015. szeptember 13. 16:07
A migránsoknak tudomásuk van arról, hogy keddtől szigorodik a magyar szabályozás, ezért az elmúlt napokhoz képest többen próbálnak belépni, illetve kijutni az országból, elkerülendő a változásokat. A macedón-szerb határon viszont csökkent a nyomás, ami jórészt annak köszönhető, hogy a görög-macedón határon csökkent az áteresztőképesség.
2015. szeptember 13. 13:52
A Magyarországra érkezett migránsok még az előtt szeretnék elhagyni az ország területét, hogy a keddi szigorítások hatályba lépnének, illetve elrendelnék a válsághelyzetet és a honvédség bevetését.
Szigorítás a magyar oldalon
2015. szeptember 13. 11:09
Várhatóan hosszabb ideig tartózkodnak majd Szerbiában a migránsok szeptember 15. után, amikor Magyarország szigorít határvédelmén – jelentette ki Vladimir Petronijević, egy migránsokat segítő szerbiai civil szervezet igazgatója. Aleksandar Vučić szerb kormányfő amiatt aggódik, hogy míg a migránsok eddig 2-3 napot töltöttek Szerbiában, ez kedd után 5-10 napra nőhet.
2015. június 7. 11:27
A nemzeti konzultációban eddig feldolgozott 200 ezer válaszról tartott sajtótájékoztatót Kovács Zoltán kormányszóvivő és Pósán László. A válaszadók szerint nincs terrorveszély, de még lehet.
Botrány után
2015. március 3. 19:29
Öt helyett a bankokhoz hasonlóan három évente ellenőrizné részletesen az MNB a befektetési vállalkozásokat az NGM törvényjavaslata szerint. Emellett növelnék a bírságok nagyságát, pontosítanák a jó üzleti hírnév fogalmát, valamint pénzügyi törvényeket is módosítanának.
2014. szeptember 16. 17:19
A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására vonatkozó javaslatot nyújtott be két kormánypárti képviselő annak érdekében, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. A javaslatról a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaz a parlament, így a köztársasági elnök még az idén kihirdetheti.
2014. január 1. 14:10
Január elsejétől Nagy-Britanniában a munkakereső uniós állampolgárok kiutazásukat követ első három hónapban nem vehetnek igénybe munkanélküli segélyt.
Maximum 5 kg
2013. december 9. 10:33
Szigorítanák a vágott dohány tartására vonatkozó előírásokat: a jövőben bűncselekménynek számíthat, ha valaki engedély nélkül öt kilogrammnál több vágott dohányt birtokol.
2013. szeptember 17. 13:21
Az Európai Bizottság hatékonyabb uniós fellépést szorgalmaz az úgynevezett „legális kábítószerek” – vagyis a tiltott kábítószerek, így a kokain és az ecstasy alternatívájaként használt új pszichoaktív anyagok – terjesztése ellen.

összesen: 26 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó