Szent Ferenc Alapítvány

2018. szeptember 14. 12:18
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Szent Ferenc Alapítvány. Böjte Csabával beszélgettünk az elmúlt évekről, emlékeiről és az alapítvány eredményeiről.
2017. december 8. 15:37
Talán az ünnep közelsége miatt is az ember könnyen elérzékenyül, ha váratlanul elesettekkel, szegény sorsúakkal találkozik. Szerencsére sokan vannak, akik hisznek abban, hogy az erőseknek kötelességük erősnek lenni, és felkarolni a gyengébbeket. Így gondolkodnak a Szent Teréz gyermekotthon jótevői is, akiket mi is felkerestünk Torockón.
Mandiner.keresztény
2017. január 13. 12:30
Gyermekvédelmi munkám során tapasztaltam, hogy a sok kicsi sokra megy! Mikor az évi kiadásainkat elosztottuk a gyermekek létszámával és 356-al, az év napjainak számával, én magam is meglepődtem, hogy milyen kevés pénzből lehet megmenteni egy-egy gyermeket
2016. március 2. 15:12
Miután Ákos megegyezett a Magyar Telekommal, bejelentette, hogy 50 millió forintot ajánl fel a dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéhez. Az énekes-dalszerző az Andante Borpatikában adta át az adományt, amelyet Böjte Csaba, az alapítvány vezetője elmondása szerint igyekszik átváltani gyermekkacagássá.
Mandiner.keresztény
2012. szeptember 20. 16:54
A szegény sorsú erdélyi gyermekek megsegítésére rendezett győri Szeretet Napok adományait Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vette át jelképesen Pápai Lajos győri megyés püspöktől csütörtökön Győrött.