sör

Mandiner.bor
Jogvita lezárva
2017. május 19. 12:58
Lezárult a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra közötti jogvita, a két cég írásban is megállapodott arról, hogy a magyar vállalkozás – és csakis ő – a jövőben is használhatja a Csíki Sör nevet.
Mandiner.bor
Tapolca
2017. május 19. 10:00
Balatoni sör: immáron ez áll a Stari-sörök címkéin. A tapolcai sörfőzde vezetőivel a cég huszonötödik születésnapján kézművességről, Balatonról, romániai exportról beszélgettünk. Meg arról, milyen sört ajánlanának a különböző balatoni strandételek mellé.
Mandiner.bor
2017. május 10. 09:26
Erdélyben palackozták a világon először műanyag flakonba a sört, lassan viszont visszatérhetnek az üvegesek.
Mandiner.vállalkozás
2017. április 30. 10:35
Ilyen még nem volt Magyarországon: három régi barát, Alvégi Lóci, Káldi Márton és Ádám István megalapította a SHARE-t, amely gyakorlatilag automatizálja a jó cselekedeteket: aki ezt a kézműves pilsenit, vagy alkoholmentes citromos barna verzióját választja, rögtön hozzá is járul valamilyen jótékony célhoz. A sör árának egy része ugyanis civil szervezetekhez kerül, tehát csak inni kell az adakozáshoz. A kezdeményezés mögé már beállt Kovács Patrícia színésznő, az Amnesty International Magyarország és Kovács Kokó István is, ráadásul a SHARE lesz idén a Bánkitó Fesztivál hivatalos söre. Interjú.
Mandiner.bor
2017. április 27. 11:14
Leborult egy sörszállító kamion rakománya Budapesten, az M0-s felhajtó közelében.
Mandiner.bor
2017. április 21. 13:01
Egyszerre huszonöt kilogrammnyi hús is ráfér a fővárosban a hétvégén debütáló GóbéGurmé grilljére. Hagyományos erdélyi ételeket lehet náluk kóstolni a Millenárison.
Mandiner.bor
2017. április 8. 14:59
Örül a sörfőzdék újabb adókedvezményének a békésszentandrási Szent András Sörfőzde egyik tulajdonosa. Bukovinszky Andrással az új húsvéti sörök kapcsán készítettünk villáminterjút.
Mandiner.bor
2017. április 4. 14:34
Ötletes rövid képregény a Heineken és a magyar emberek viszonyáról. Mi történik, ha egy asztalhoz leül a lengyel, az osztrák és a magyar.
Mandiner.bor
2017. április 1. 12:52
Kirobbant a német sörháború is: a német jobboldali populisták nagyon a szívükre vették, hogy a kölni kocsmárosok tiltakozó akciót hirdettek a párt közelgő kongresszusa ellen Nincs Kölsch náciknak! címmel. Az AfD ezért közölte, amúgy sem szívesen fogyasztják a kölni sört, maradnak inkább a rendesnél.
Mandiner.bor
Nyuszi
2017. március 31. 15:35
Húsvéti sörökkel bővítette választékát a békésszentandrási Szent András Sörfőzde. A Nyúlon Innen és Nyúlon Túl lett a fantázianevük.
Mandiner.bor
2017. március 29. 15:30
Öveket becsatolni, kapaszkodjanak meg: megérkezett a tökéletes alkoholistahimnusz a Heineken és a Csíki Sör vitájában. Vigyázat, fülbemászó dallam következik!
Mandiner.bor
2017. március 27. 20:44
A holland söripari óriás természetesen perre megy, hiszen a „Hej, Nekem!” mind nevében, mind ízében, mind a megívása utáni vizelési ingerben túlságosan nagy hasonlóságot mutat a Heineken termékeivel.
Mandiner.bor
Csak Csíki Sör
2017. március 27. 19:56
Elhagyja az Igazi Csíki Sör nevéből az „Igazit” a Csíki Sör Manufaktúra a Heineken Romaniával történt megállapodást követően, és csak Csíki Sörként forgalmazzák italukat. Lénárd András szerint ez zavarhatta a Heinekent, mivel úgy tűnhetett, hogy az ő sörük nem igazi.
Mandiner.bor
Csak a színe ne legyen vörös
2017. március 27. 16:48
A Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének esze ágában sincs visszavonni a Heineken ellen indított pert a sör csomagolásán háromszor is szereplő vörös csillag miatt. A szervezet elnöke, a fideszes politikus Menczer Erzsébet a Mandinernek elmondta: nem a gyárat akarják bezárni, és a sört sem akarják betiltani, mindössze a csillag kifehérítését szeretnék elérni.
2017. március 27. 14:41
Örömünnep a mai. A nemzetközi politika tengerén eleddig hatalmas hullámokat korbácsoló, vitorlaszaggató vihar ért most véget: két sörgyártó magáncég ma megállapodott arról, hogy mindkettő használhatja a saját védjegyét, címkéjét.
Mandiner.bor
2017. március 27. 13:26
A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon.
2017. március 27. 10:57
Rubik Ernő és Mészáros Lőrinc nem ugyanaz a minőség, és nem ugyanúgy kell fizetniük. Edison és Al Capone sem ugyanabban a műfajban alkotott, viszont Amerika megbánta volna, ha ugyanúgy bánik velük.
Mandiner.bor
2017. március 26. 16:49
Izgalmas kizárólag az egyedi tud lenni, az egyforma nemigen. A komló hazai rehabilitálása és tündöklése ennek és a fentiekből fakadó nemzetközi tendenciák begyűrűzésének köszönhető.

összesen: 195 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó