Soproni Tamás

2017. november 16. 13:27
Pintér Sándor belügyminiszterhez fordul a Momentum Mozgalom, amiért az UPC csatornakiosztásában megjelent a Russia Today, ezzel pedig szerintük „az orosz propaganda nyíltan és kendőzetlenül megjelent Magyarországon” – adja hírül a HVG.
2017. október 31. 10:47
A Momentum megnevezte mind a 106 egyéni választókerületi jelöltjét.
Ellenzék
2017. október 23. 19:59
A Szabadság téren tartott gyűlést a Momentum, melyen körülbelül ötszázan jelentek meg. „A mi generációnk felelőssége, hogy ne nézzen félre, ne tárja szét a kezét, ne hagyja el örökre Magyarországot” – jelentette ki Fekete-Győr András, a párt elnöke.
2017. október 3. 10:11
A párt alelnöke elmondta: vállalják, hogy kivizsgálják a rendszerváltás óta eltelt időszak összes korrupciógyanús ügyét.
2017. augusztus 25. 09:47
Fideszesezheti egymást egy mikropárt két szárnyacskája, de éppen hogy egyik sem fideszes. Ha az lenne, összekapaszkodnának és elfogadva a döntéseket együtt menetelnének.
2017. augusztus 24. 12:53
Ha valaki nyolc évvel az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után DK-logós plakáton vigyorog, utána az ilyesmi a legvisszafogottabb jelzővel is minimum hiteltelen.
2017. augusztus 22. 11:39
A választóink nem azért fognak ránk szavazni, mert azt akarják, hogy összefogjunk másokkal, mi pedig nem fogjuk elárulni a Momentum szimpatizánsait. Interjú.
2017. augusztus 11. 07:10
A napokban arról írtunk, hogy a Momentum süllyedő hajója kezd inkább egy csónakra hasonlítani. Most már inkább tutajra gyanakszunk.
Sok a vita
2017. augusztus 10. 14:45
Belső viták zajlanak a Momentumnál, két elnökségi tag is lemondott a közelmúltban. A párt legutóbbi közgyűlésén pedig egy bizalmi szavazást nyújtottak be a jelenlegi elnökséggel szemben. Fekete-Győr bizalmat kapott. Az is biztosnak látszik, hogy a Momentum egyedül fog indulni a 2018-as parlamenti választásokon, bár a tagságban sokan szimpatizálnak az LMP-vel.
Fejvakarás
2017. augusztus 9. 19:47
Egyre nagyobb a felhajtás Ungár Péter a Momentum fesztiváljáról való kitiltása után: az LMP-s politikus nem sokra emlékszik, de elnézést kér, és etikai vizsgálatot kezdeményez maga ellen. Soproni Tamás Momentum-alelnök pedig a Facebookon rohant ki az Ungárt védők ellen.
2017. augusztus 9. 19:14
Sok ballibsi, álértelmiségi pöcs, akik szerint az erkölcsi alapvetések csak mindenki másra vonatkoznak, az ő baráti körükre nem.
2017. május 20. 15:50
Célszerűnek tartjuk leírni az igazságot, amit meg sem próbáltak kideríteni az Origo propagandistái. Tagjaink tevékenységét a Hallgatói Önkormányzatokban az alábbiakban bemutatjuk.
Mandiner.média
2017. május 19. 20:53
Kiderült, hogy félnek a kormány propagandistái, és talán látszott valamiféle lelkiismeretfurdalás Kovács András szemében. Interjú.
2017. május 18. 14:34
Hat momentumos kapcsán gyűjtötte ki az Origo az Átlátszó adatbáziásából, hogy HÖK-ösként összesen mennyi pénzt kaptak az évek során.
2017. március 18. 12:49
A kérdés, amit a Momentum nem tesz fel, hogy kik és hogyan gyakorolják a hatalmat a 21. században, illetve hogy ebben a nemzet fogalma kiknek állítható a szolgálatába.
Mandiner.média
2017. március 13. 17:18
A TV2 nevű szánalom most, ugye, éppen a Momentumot igyekszik lejáratni, a revolvercsatorna aktuálisan azzal foglalkozik, szabad-e káromkodni élő adásban, ezért kereste a híradó a Momentum alelnökét.
2017. március 10. 15:05
A Momentum Magyarországa olyan hely, ahol tök mindegy, hogy nálatok a Mikulás vagy a Télapó jön december 6-án.
2017. március 10. 09:33
Mészároslőrincezéssel köszönt be Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke az Echo TV-n, és a folytatásban is megmaradt a feszültség közte és a riporter között.

összesen: 22 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó