Recep Tayyip Erdoğan

2017. november 23. 13:05
Recep Tayyip Erdoğan lesz az első török államfő, aki hatvanöt év elteltével Görögországba látogat.
Tömeges tisztogatások
2017. november 23. 10:13
A vád ezúttal is „gülenizmus”, csak most az értelmiségre – orvosokra, tanárokra és ügyvédekre – csapott le az Erdoğan-rezsim.
2017. november 19. 17:06
Erdoğan, Putyin és Róháni jövő szerdai csúcstalálkozóját készítette elő a török, az orosz és az iráni külügyminiszter.
2017. november 17. 15:01
Recep Tayyip Erdoğan török államfő szerint „meg kell tisztítania” az északnyugat-szíriai Afrínt a kurd fegyveresektől.
2017. november 16. 09:41
Tovább folytatódik a megtorlás Törökországban: a tavaly nyári puccskísérlet óta már 134 ezer embert vettek őrizetbe, közülük csaknem 50 ezer gyanúsított még mindig letartóztatásban van.
2017. november 13. 18:10
Oroszország és Törökország között rendkívül feszültté vált a viszony, miután két évvel ezelőtt egy török vadászgép lelőtt egy Szíriában bevetett orosz bombázót. Putyin szerint mára teljesen helyreálltak a kapcsolatok a két ország között.
2017. november 7. 09:53
Újabb 53 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
2017. október 31. 09:24
A kemalista Köztársasági Néppárt szóvivője szerint Erdogan egy „fasiszta diktátor”.
2017. október 26. 18:10
A német kormány továbbra is ragaszkodik a politikai okokból Törökországban fogva tartott németek szabadlábra helyezéséhez. Sigmar Gabriel külügyminiszter szerda éjjel kiadott közleménye szerint Peter Steudtner szabadlábra helyezése csak az „első lépés” lehet.
Török demokrácia
2017. október 25. 15:21
„Jó Párt” néven pártot alapított Meral Akşener, volt török belügyminiszter. A politikusnő lenne a 2019-es török elnökválasztáson Erdoğan kihívója.
2017. október 19. 16:46
Nem észkombájn polgárokat feltételez a választási plakát kiötlője.
2017. október 15. 14:49
Az egész mögött minden dicséretes iraki iskolaépítés ellenére nagyon nehéz a jószándékot, és nem pedig a választási kampányt látni.
2017. október 13. 09:30
Folytatódik a tavalyi törökországi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal való leszámolás, újabb 117 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanúja miatt.
2017. október 13. 07:13
Erdogan lassan minden nyugati szövetségesébe belerúg, ám újra és újra kénytelen szembesülni a valósággal.
Mit lép erre Trump?
2017. október 10. 15:59
Washingtonnak vissza kellene hívnia ankarai nagykövetét, ugyanis a hivatalos szervek a továbbiakban nem fogják az amerikai kormány képviselőjének tekinteni a diplomatát – jelentette be kedden Belgrádban Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Ankara
2017. október 1. 16:29
„Európa ma olyan hely, ahol a terroristák karjukat lóbálva járhatnak és szervezkedhetnek Törökország legitim kormánya ellen” – jelentette ki a török elnök, aki szerint országának már nincs szüksége az EU-ra.
2017. szeptember 29. 11:29
Újabb 117 olyan katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban, akiket a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal hoztak összefüggésbe.
2017. szeptember 28. 14:11
A Jobbikkal való kollaborálást elítélők némelyike megfeledkezik arról az apróságról, hogy ma a Fidesz-KDNP politikája jobbra áll a Jobbikétól.

összesen: 430 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó