Puch László

2017. augusztus 18. 12:43
Puch Lászlók, Simicska Lajosok, Mesterházy Ernők és más pénzemberek szavazatokat, eléréseket, kampányokat, így képviselőket, pártokat vásároltak meg, saját üzleti érdekeik szerint.
2017. július 27. 12:02
De Botkának azért van igaza, hogy mégis megindítja ezt a támadást, még ha ilyen későn is, mert egy kampányt nem lehet úgy végigcsinálni, hogy a saját pártja felső szintű vezetéséből akadályozzák.
Robbanás vagy bebörtönzés
2017. július 14. 14:50
Nem hisz az MSZP-nek nem túl acélos támogatottságot mutató közvélemény-kutatásoknak Szanyi Tibor. A szocialista EP-képviselő szerint választási szituációban pedig nagyon fel tudnak gyorsulni az események. Szanyi szerint nincs Botka-Puch belharc az MSZP-n belül, a plakáttörvény pedig többet kedvezett volna az MSZP-nek, mint bárki másnak. Ugyanakkor azt is el tudja képzelni, hogy a politikai csatározások során néhányakat, főleg szocialistákat börtönbe fognak vetni. Interjúnk.
2017. július 7. 09:34
Az MSZP volt pénztárnoka, Puch László cége ad gazdaságpolitikai tanácsokat a pártnak. Közel 8,4 millió forintot fizetnek nekik ezért.
2017. június 29. 13:37
Amikor Simicska Lajos oligarcha felvásárolta az Index portált és Kálmán Olgát, akkor az MSZP és Botka úr lapított a fűben.
2017. június 23. 11:29
A baloldalinak nevezett ellenzék különböző szereplőinek immár napi szokása, hogy a legellenzékibb sarkot megpróbálják azzal befoglalni, hogy a riválisaikat lefideszbérencezik.
2017. május 16. 07:20
Ugyanúgy nincs következménye a felcsúti kisvasút ügyének, a gagyi falumúzeumnak, mint az alföldi kilátónak vagy a síkvidéki völgyhídnak.
2017. április 29. 11:57
A DIGI Sport műsorvezetője a MOB egyik elnökjelöltje kapcsán poénkodott Soros Györggyel, de a korcsolyaszövetség elnökeként jelen lévő Kósa Lajos teljesen komolyan vette a felvetést.
2017. március 31. 14:17
Az MSZP és a Fidesz összefogott a Jobbik ellen, mert a két párt retteg attól, hogy a Jobbik kormányra jut – mondta Szilágyi György pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus ennek kapcsán rámutatott: a kormány több millió forinttal pénzeli a baloldal napilapját, a Népszavát.
2017. február 24. 11:58
Haris Éva szerepe számomra világos, a gyanúm pedig az, hogy Haris Éván keresztül akár a Fidesz is pénzelheti a Momentum Mozgalmat. Interjú.
Mandiner.média
2017. január 29. 14:16
Azt hittem, mindenki számára világos: mindkét lapnak az a dolga, hogy kitörjön a baloldal mai zárt, pártos világából. Hogy új hangokat, új gondolatokat kell befogadnia. Hogy akkor szolgálja a változást az országban, ha maga is képes változni.
Mandiner.média
2016. december 22. 10:29
Legalább nem csak fideszes oligarchák kezében van média, juhé! Mennyire mondhatjuk vajon szabadnak ezt a magyar sajtót?
Mandiner.média
Új tulajdonos
2016. december 20. 13:11
Felmondták a Geomédia adásvételéről szóló szerződést a liechtensteini bejegyzésű XXI. Century Invest AG-vel, mivel nem teljesültek az abban foglaltak. A többek között a Népszava, a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek kiadóját végül a Puch László és Simon Dénes tulajdonában álló, bécsi székhelyű Horizont Handels und Industrie AG vette meg – olvasható a Vasárnapi Hírek oldalán megjelent közleményben.
Mandiner.média
Mozgások
2016. október 14. 11:11
A Playboyt és a Joy-t is kiadó Marquard Média vette meg a Népszava kiadási jogát, értesült a Magyar Nemzet online kiadása. Úgy tudják, a jövő héten tudja meg a baloldali napilap szerkesztősége, hogy kiket vesznek át. Hogy milyen leépítések lesznek, egyelőre nem tudni.
Mandiner.média
2016. május 24. 08:08
Mi vihette rá az amerikai felet, hogy egy ilyen kétes, de inkább biztos bukó ügyletbe beleszaladjon? Mit kalkulálhat Simicska, hol lesz neki ebből a vélhetően készpénzmozgás nélküli ügyletből előnye?
2016. január 27. 14:31
Ha jóhiszemű vagyok, mindezek alapján teljesen alkalmatlannak tűnik a magyar igazságszolgáltatás arra, hogy a nagypolitikai kontextusban is értelmezhető, többszereplős gazdasági bűnügyeket kinyomozza.
2015. augusztus 18. 11:39
Új kártyát dobott ki a szoci kasztinggép, még az atv is megerősítette, hogy valóban Tóth Bertalanban gondolkodik kormányfőként a szocpárt vezetése.
Casting?
2015. augusztus 15. 12:54
Az Index szerint lázas munka folyik az MSZP-ben a színfalak mögött: párton belül keresik Orbán Viktor 2018-as kihívóját. Egy kutatás szerint a közelmúltig viszonylag ismeretlen Tóth Bertalan lehet az esélyes, akit most már egy csapat segít szerepléseiben. Tóthot állítólag Puch László segíti a háttérből.

összesen: 83 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó