Notre Dame
ByeAlex
(MTI)
Úgy érzem, kiderült, hogy Európa nyitott egy új dologra, sokakban benne volt: egy énekes magát hozza, ne pedig másoljon.
Bede Márton
(444)
Svájc is adott egy tizest. Csak Nyugat-Európában lehet maradásunk ezek után.
A szerk.
(NOL)
Rezsicsökkentés tűzön-szennyvízen át! – így pontosíthatjuk a Fidesz jelszavát.
Tim Atkin
(Gault&Millau)
Magyarországnak egy világszínvonalú fajtája van, és ez a furmint. A furmintra és a portugieserre kellene koncentrálni.
Föld S. Péter
(Most & Itt)
Mint a tolvaj, akit húsz év elteltével kapnak el, és azzal védekezik, hogy annak idején neki nem mondták az áruházban, hogy nem szabad lopni.
Mihancsik Zsófia
(Galamus)
Az ember, a személyiség tiszteletét választom szabadon. Ebből következően tisztelem például a nő jogát arra, hogy eldöntse, akar-e gyereket vagy sem.
Bayer Zsolt
(Magyar Hírlap)
Cipruson a szabadon választott parlament, vagyis a népakarat letéteményese elutasította a betétek elvételét. Ezt követően megoldották rendeleti úton.
Kárpáti Miklós
(Népszava)
Nem érdemes abba a vitába most belebonyolódni, hogy egy szolgáltató részvénytársaságnak, elő lehet-e írni, sőt, kötelezővé tenni a pártpropagandát.
Rab László
(NOL)
Mi az, amibe belebukhat az Orbán-kormány? Pár hónapja azt hittem, az azeri baltás gyilkos elengedése kivédhetetlenül kínos.
Pilhál Tamás
(MNO)
Még mondja valaki, hogy Bajnai Gordonnak nincs humorérzéke!
Szerbhorváth György
(Komment.hu)
Orbánnak igaza van, a magyar harcos nép. Amennyiben harcol a mindennapokban is: erőszakot alkalmaz a családon belül, a nők, a gyerekek, a kisebbségek, a gyanúsítottak ellen.
Dunst Eszter
(PolgárPortál)
Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja. Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.
Rajcsányi Gellért
(Mandiner)
Széljobbos provók bedobnak egy tonnányi mocskot a magyar közéletbe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza az egész országra a mocsokhullám.
Pethő András
(Potus)
A legsúlyosabb az lenne, ha kiderülne, hogy az adóhivatali botrány szálai elvezetnek Obama elnökhöz.
Békés Márton
(Jobbklikk)
Lukacs mindig is tartózkodott attól, hogy magát konzervatívnak vagy jobboldalinak nevezze, ehelyett önmagát sokakat megdöbbentő módon „régimódi reakciósnak” nevezi.
Farkas György
(FN/Hír24)
Pártállástól függetlenül minden politikus kezdje törni a fejét, mit kezd majd abban az országban, ahol ByeAlex a közönségkedvenc.
Gyükeri Mercédesz
(Világgazdaság Online)
Egészségesnek azért mégis túlzás lenne a hazai növekedést nevezni.
Kiss Gergő
(444)
A tumorsejtek genetikai feltérképezése először csillantja fel a rák gyógyíthatóvá tételének reményét az emberiség számára. Ez maga a csoda.
CSR
FACEBOOK
RSS
















