néplélek

2017. július 16. 19:46
A magyar néplélek egyre mélyebb válságba kerül, mert egyre nő a távolsága a versenyképes nemzeteket irányító éthosztól.
2017. március 17. 13:04
Ha sikeres XXI. századot szeretnénk magunknak, akkor a modern magyar identitásban össze kell fonódnia a néphez és a nemzethez tartozásnak.
2016. augusztus 25. 09:17
A Jobbik célja sohasem az volt, hogy magának tetsszen, hogy mi, nemzeti radikálisok jól érezzük magunkat, hogy bezárkózzunk, hanem az, hogy a hazánkat és a nemzetünket szolgáljuk.
2015. január 23. 18:36
Ameddig a társadalom elnézi a kisebbségi igazoltatásokat, és elnézi a rasszista szándékot, sőt a magyar néplélek sajátosságának tekinti, addig saját magunk sírját ássuk.
2014. október 9. 08:04
Osztolykán Ágnes meglepődött, hogy miért őt kérdezik a felsőzsolcai majdnem-lincselés kapcsán. Szerinte nincs olyan, hogy cigány néplélek.
2013. november 19. 08:52
Liberté, Égalité, Fraternité. Azaz Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Gyönyörű szavak, amelyekben szeretnénk hinni. Azonban ez csak úgy megy, ha tiszteljük egymást, egymás értékeit és érdekeit.
2010. július 26. 13:55
Kevés olyan ember él Magyarországon, akinek az utóbbi egy-két hétben ne dörgölte volna az orra alá valami ismerőse, hogy na ugye.