Ne keverjük össze az önző prolit a nemzeti radikálissal

Kérlek benneteket, ne essetek abba a csapdába, amibe Magyar Péter kézen fogva vezeti az országot. Bede Zsolt kiváló játszótárs számára.


Kérlek benneteket, ne essetek abba a csapdába, amibe Magyar Péter kézen fogva vezeti az országot. Bede Zsolt kiváló játszótárs számára.


Klasszikus magyar művek, nagyszabású előadások, különleges vendégjátékok és fesztiválszereplések várják a közönséget júniusban a Nemzeti Színházban. Az évad utolsó heteiben a budapesti nézők még számos kiemelt produkcióval találkozhatnak, miközben a társulat több rangos hazai fesztiválon is bemutatkozik.




Mi, magyarok azonban tudjuk, hogy a munka szentsége sokkal mélyebben gyökerezik, mintsem azt a baloldali ideológiák sugallják.


Szerinte „a választók azt mondták, hogy leszarják a keresztény Magyarországot. (...) Úgyhogy ketté lehet őket hugyozni és kész”.


Már több mint 350 ezren küldték vissza a nemzeti petíciót – közölte a Fidesz.


Nagy Ervin konzervativizmusról szóló 15 pontja segíthet a nemzeti oldal felrázásában.


Viszont lehet a magyar sportolók sikereinek örülni, az ugyanis képes több százezer magyar hangulatát pozitív irányba befolyásolni.


Az új, világszínvonalú, turisztikai szempontból is jelentős forgalmat vonzani képes új múzeumépület tervei teljesen készen vannak, kormányzati szándék kérdése, mikor kezdődhet el az építkezés.


Európa mellett állni, és annak szerves részének lenni nemzeti érdek.


Talán éppen ez körülmény, hogy a szövetség minden nehézséget le tud győzni, alakíthatta ki egyesekben azt a hamis képzetet, hogy immár nincs is szükség a sokszínű, egymást erősítő tábor közreműködésére.


A kormányszóvivő köszönetet mondott annak a több mint 1 millió 500 ezer embernek, aki elmondta a véleményét.


A hivatalos dokumentum nem helyez kilátásba területi revíziót.



Egy konzervatív kormány ugyanis mindig nemzeti, míg egy baloldali mindig globalista.


A lengyelekkel szemben mi, magyarok megtanultuk a leckét: nehéz időkben a győztes csapaton ne változtass!



