nagykövetség

Diplomáciai botrány?
2017. december 6. 20:54
Bár Benjamin Netanjahu „történelmi jelentőségű” döntést említett, Moszkva szerint Trump a tűzzel játszik, a török külügyminiszter aggodalommal figyeli, Macron pedig sajnálatosnak nevezi az amerikai elnök lépését. A Hamász már egyenesen a „pokol kapujának” megnyitásáról beszél.
Diplomáciai csörte
2017. augusztus 31. 20:10
Válaszlépéseket fontolgat Moszkva, miután Washington felszólíttota az oroszokat, korlátozzák működésüket az amerikai konzulátusaikon. A Kreml szóvivője szerint sosem Oroszország volt az, aki kezdeményezte volna a diplomáciai válságot.
Nyári enyhülés
2017. augusztus 7. 10:31
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy véli, az amerikai fél ismét készen áll a párbeszéd újrakezdésére Oroszországgal.
Erőszak
2017. augusztus 1. 09:45
Linda Howard néhai férjével együtt szexrabszolgaként tartotta fogva házvetetőnőjét. Az amerikai nőt hétfőn bűnösnek találta az esküdtszék.
USA
2017. június 29. 08:04
Gulyás Gergely az Egyesült Államokba látogatott, hogy fejlessze a szerinte „elmaradott politikai kapcsolatok” szintjét. Gulyás szerint pillanatnyilag az amerikai külügyi adminisztráció, beleértve a budapesti nagykövetséget is, sokkal inkább gátja, mint elősegítője a két ország jó politikai kapcsolatainak. A politikus bejelentette: ősszel kétpárti kongresszusi delegáció érkezik Magyarországra.
2017. június 6. 08:32
„Miközben tisztában vagyunk azzal, hogy Izrael továbbra is sok fenyegetéssel néz szembe, e határozat kétpárti elfogadása újabb jele az Egyesült Államok elkötelezettségének izraeli barátai iránt” – fogalmazott a voksolás után Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője.
2017. április 22. 13:21
Egyelőre csak Thaiföld és Malajzia budapesti nagykövetségével vette fel a kapcsolatot Altusz Kristóf, akinek miniszterelnöki megbízottként az a feladata, hogy a lex CEU kapcsán tárgyaljon a Magyarországon működő külföldi egyetemekről. Az amerikai hatóságokat és a CEU-t továbbra sem kereste meg Altusz, akiről a CEU rektorhelyettese korábban azt mondta a Mandinernek: kamumegbízottnak tűnik.
2017. április 4. 18:19
Az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a CEU függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért.
Szurkolók
2017. március 22. 08:43
Kedden felavatták a washingtoni magyar nagykövetség új épületét. Szijjártó Péter ezen a rendezvényen is hangsúlyozta, mennyire örül a magyar kormány az új washingtoni változásoknak, és hogy szurkolnak Donald Trump sikerének.
2017. január 14. 15:54
Felavatták a Vatikánban a palesztin nagykövetséget. Az esemény alkalmából Mahmúd Abbász palesztin elnök azt mondta: a Vatikán ezzel lényegében teljesen független államnak ismerte el Palesztinát.
2016. szeptember 10. 10:25
Szeptember 24-én 16 óráig kell jelentkezni Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain annak, aki külképviseleten szeretne részt venni az októberi népszavazáson.
Mandiner.sci-fi
2016. július 20. 13:50
Felhívjuk a Bosznia-Hercegovinába látogató magyar állampolgárok figyelmét, hogy a POKEMON GO játék NEM veszi figyelembe az aknamezőket, ezért kérjük, hogy kitüntetett figyelemmel legyenek az aknamezőket jelző táblákra!
2016. június 5. 09:59
Az autonómia nem szélsőséges követelés, hanem „legitim, európai és jogszerű követelés, nem kérés, ez nekünk jár” – mondta Vona Gábor egy nyíregyházi Trianon-megemlékezésen szombaton. Budapesten eközben több Jobbik-alelnök részvételével a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezett felvonulást a szerb, a román és a szlovák nagykövetségek épületeihez.
Mandiner.kerékpár
2016. április 22. 10:33
Az amerikai nagykövet a Föld napja alkalmából egy videón keresztül mutatta be a nagykövetség megújult, energiatakarékos épületét.
2016. március 31. 16:57
Pár szót magyarul is mond bemutatkozó videójában az új brit nagykövet, a skót származású Iain Lindsay, aki már volt focimeccsen a debreceni stadionban is.
Rokonok
2016. március 11. 14:10
A Külügyminisztérium kérésére újra képviseletet nyitna a kormány Észtországban a vs.hu értesülései szerint. A tallinni magyar nagykövetséget annak idején azért zárta be a kormány, mert Mongóliában és Ecuadorban új követségeket nyitott, így nem volt elég forrás valamennyi külképviselet fenntartására – értesült a vs.hu.
2016. január 4. 09:57
Fegyveresek rohamoztak meg vasárnap egy indiai konzulátust Afganisztánban, de az épület biztonsági szolgálata sikeresen visszaverte a támadást. Halottakról egyenlőre nincs információ.
Felforgatók
2015. december 10. 12:22
Az ukrán biztonsági szolgálat szóvivőjének bejelentése szerint Alfa nevű különleges alakulatuk felfegyverzett orosz felforgató és felderítő csoportot fogott el csütörtökre virradó éjjel. Az akció során az egyik gyanúsított automata fegyverből tüzet nyitott az egyenruhásokra – ő és egy kommandós meghalt.

összesen: 74 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó