Manfred Weber

Peace
2016. május 30. 19:42
Az Európai Néppártnak be kell látnia, hogy Orbán és Merkel nézetei csak együtt tudják megválaszolni Európa kihívásait, mert ha nem teszi, a választók radikális és brutális válaszokat kezdenek el keresni, véli Donald Tusk.
Mandiner.Közép-Európa
2016. március 18. 08:38
Ahogy annak idején a magyar ellenzék, a lengyel ellenzék is az Európai Parlamentet használja, hogy érvényesítse akaratát a kormányzattal szemben. A Polgári Platform bejelentette a jobboldali Európai Néppárt határozattervezetét, amely a lengyelországi jogállamiság védelméről szól. A lengyel miniszterelnök úgy reagált, hogy a belföldi problémákat inkább belföldön kellene megoldani.
Ingyen nem megy a kvóta
2015. november 9. 19:01
Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz szerint egyből készségesebbek lennének a menekültkvóta teljesítésére a még vonakodó tagállamok, ha pénzbeli vagy infrastrukturális segítséget ajánlanának fel nekik. AZ EP frakcióvezetői közben közös levélben aggódnak az egységes stratégia hiánya miatt és időpocsékolással vádolják az EU vezetését.
2015. október 29. 15:05
Német kormányzati politikusok szerint a belső feszültségek ellenére nem bomlik fel a kormányzó nagykoalíció. Manfred Weber, a bajor CSU politikusa szerint a koalíció felbontása nincs napirenden, és nem is alkalmas az idő ilyesmiről vitatkozni, mert meg kell oldani a problémákat. A menekülthullám szerinte annyira erős, hogy „sem Bajorország, sem Németország nem tudja elviselni”.
Első parancsolat
2015. október 6. 12:59
A humánus és biztonságos migrációs politika előfeltétele az EU a külső határainak megvédése – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az Európai Parlamentben. Tusk szerint Európa csak magára számíthat, vannak, akik elégedetten nézik küszködését. „Milliók álmodnak Európáról” – utalt a még útnak nem indult migránsokra a volt lengyel miniszterelnök.
Együttműködés
2015. szeptember 23. 10:02
Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának vezetője szerint az uniós politikusok nem ellenőrzik megfelelően a külső határt, és attól tart, hogy több kerítésre lesz szükség a migrációválság miatt. Weber összefogást sürget, azt mondta: Orbánnal fent kell tartani a párbeszédet.
CSU
2015. szeptember 15. 15:58
Manfred Weber szerint jogos kérdéseket vet fel az EU külső határainak védelmével kapcsolatosan Orbán Viktor. Hozzátette: akinek pedig van jobb ötlete a magyar megoldásnál, az terjessze elő. Az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője szerint világossá kell tenni a menedékkérők számára, hogy nem választhatják ki, melyik uniós országban akarnak regisztrálni.
Határvédelem
2015. szeptember 11. 14:13
Orbán Viktor szerint a menekültek fellázadtak a magyar jogrend ellen, nem hajlandóak együttműködni a magyar hatóságokkal. A miniszterelnök arról is beszélt: ha Görögország nem védi meg a határait, akkor „nekünk kell megvédeni” azokat. A miniszterelnök Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével és Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel is tárgyalt péntek folyamán.
Határvédelem
2015. szeptember 11. 12:11
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével tárgyalt pénteken, akivel azt közölte: Magyarországon súlyos helyzet alakult ki bevándorlásügyben. Rogán megerősítette: a magyar vezetés nem támogatja a kvótákat. A frakcióvezető szerint a határokat kell megvédeni, ebben egyetértettek Manfred Weberrel.
Szétosztás
2015. szeptember 1. 22:21
Az EP elnöke az ARD-nek nyilatkozva azt mondta: Ha igazságosan osztanánk el a menekülteket a 28 országban élő 507 millió európai között, akkor Magyarországnak valószínűleg végül kisebb gondja lenne, mint ma. Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának vezetője pedig a ZDF-en beszélt arról, hogy reméli: mire elkészül a konkrét jogszabálytervezet, a tagállamok félreteszik a nemzeti egoizmust, és hozzájárulnak az európai megoldáshoz.
2015. augusztus 17. 14:21
A bajor CSU politikusa a menekültügy kezelésére biztonságosnak nyilváníttatná az összes EU-tagjelölt országot. Egy ilyen intézkedéssel jó eséllyel gátat szabhatnának a a további menekültáradatnak, hiszen a biztonságosnak minősített országokból érkezőknek nem lenne esélye a menedékkérelmük jogosnak való elismerésére.
Mandiner.keresztény
Konferencia
2015. július 1. 20:53
Az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe – mondta Elmar Brok az EP néppárti frakciójának keresztényüldözésről szóló konferenciája kapcsán. Hölvényi György szerint elsősorban az üldözött keresztények gyermekei oktatásában van szükség segítségre.
Mandiner.média
2015. június 5. 07:32
A liberális újságírás ma már ott tart, hogy ugyan szinte minden európai parlamenti ülésszak idején megírják, hogy a Fideszt ki akarják zárni a Néppártból, ez még egyszer sem jött be.
2015. június 4. 09:28
Munkareggelin találkozott Orbán Viktor Manfred Weberrel, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetőjével. A magyar miniszterelnök ezt követően hangsúlyozta: Magyarország legerőteljesebb nemzeti érdeke a lehető legjobb együttműködés kialakítása Európa legerősebb pártjával. Orbán a halálbüntetés-ügy kapcsán megígérte Webernek, hogy semmilyen, az Európai Unió alapdokumentumaival ellentétes szabályt nem vezetünk be.
2015. május 19. 18:53
A magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben újfent azt szorgalmazta: hogy a bevándorlást illetően vissza kellene adni a döntési jogo az uniós tagállamoknak. Orbán Viktor arról is beszélt: azt szeretné, ha Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké maradna.
Szomorú selfie lenne
2014. július 3. 08:27
Július 1-től Olaszország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Az olasz miniszterelnök az Európai Parlamentben arról beszélt: amivel a kontinensnek a következő hat hónapban szembe kell néznie, az az, hogy sikerül-e újra megtalálni Európa lelkét. Konkrétumok tekintetében főleg a stabilitási és növekedési paktumot kritizálta, amely szerinte ez utóbbit nem szolgálja eléggé.
2014. június 14. 09:14
Portugáliába utazik Orbán Viktor kormányfő, aki hétfőn részt vesz az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának tanácskozásán – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel.
EPP
2014. június 11. 17:25
A német, pontosabban bajor Manfred Webert (CSU) választotta európai parlamenti frakcióvezetőnek a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt. Weber korábban kiállt az európai baloldali támadásokkal szemben, a magyar kormány mellett – írja az EUrológus blog.

összesen: 56 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó