külföld
Pető Péter
(NOL)
Kerényi és Fekete nem más, mint a késő orbánizmus szimbóluma a XXI. század Magyarországán.
Szily László
(Cink)
Mesterházy simán eltáncolhat, és úgy élvezheti ki a régi szocialista vezetők politikai halálát, hogy cserébe nem kell bepiszkolnia a listáját Ferenccel.
Balavány György
(hvg.hu)
Jaj, lányok. Mint feminista pasi, hadd kérdezzem már meg: muszáj azt üzenni a világnak, hogy hülyék vagytok, de tökéletesen?
Aristo
(Mandiner)
A szórakoztatás rendkívül fontos, hiszen ez a csőcselék féken-tartásának egyik legjobb eszköze, az uralom fenntartásának kényelmes és olcsó módja.
Földes András
(Index)
Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény.
Stohl András
(168 Óra)
Akkoriban fogtak meg, amikor még fiatalok voltak. Elhittem, hogy valóban változtatni akarnak. Hogy nem állnak majd be a farkasok közé. Interjú.
Tóta W. Árpád
(hvg.hu)
A magyar népnek meg kell tanulnia összerezzenni, amikor őt meg akarják védeni. Olyankor mindig valami mocskos bűn készülődik.
Király András
(444)
Bár Gyurcsány szemmel láthatóan még mindig nem érti, de nincs helye a magyar politikában. És ezt a közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának 96-98 százaléka is így gondolja.
Gyurcsány Ferenc
(Facebook)
Gyűlölöm az árulást és megvetem az árulókat. De bármi ilyesmivel vádolni valakiket csak akkor szabad, ha megdönthetetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre.
Baja Ferenc
(Facebook)
Bár a Heti Válasz újságcikkének a hitele annyi, mint a lap által koronatanúnak nevezett politikai kalandoré, így is tűrhetetlennek tartom az ez irányú erkölcsi támadást.
Bódis András
(Heti Válasz)
A koronatanúnál először telefonon puhatolóztunk: hajlandó lenne-e beszélni Őszödről.
Péterfy Bori & Love Band
(Facebook)
Fohászkodjunk együtt óránként Orbán Viktorhoz, hogy ne essen az eső!
Széles Gábor
(Facebook)
Angyalföld polgármestere ahelyett, hogy örülne annak, hogy évente 125 milliárdot leszívhatott a központi költségvetésből a Margitszigettel, még neki van képe most hőbörögni.
Fodor Gábor
(Facebook)
Kerényi Imre a nemzet kultúrfelelőseként hétről-hétre neki nem tetsző művészeket, színházakat kritizál úgy, hogy senki nem mondja neki, elég!
Bayer Zsolt
(Magyar Hírlap)
Erőss Zsolt és Kiss Péter nem várta meg, hogy a halál kergesse fel őket a hegyre, hogy belenézzenek a mindenségbe. Felmentek, belenéztek a mindenségbe, és halálukat lelték.
Lukács Csaba
(MNO)
A szívünk reménykedik még: hátha egyszer csak betoppan Erőss Zsolt és hegymászó társa, Kiss Péter valamelyik táborba a Kancsendzönga sikeres megmászása után.
Andor László
(Stop)
A 21. századi szociáldemokrácia a vasbértörvényt sem Lassalle-i, sem schröderi, sem más változatokban nem fogadhatja el.
Kulka János
(Színház.hu)
Helyetted szégyellem magam, Imre.
CSR
FACEBOOK
RSS















