Kozák Danuta

2018. június 10. 18:51
A magyar versenyzők 15 érmet, köztük hat aranyat, öt ezüstöt nyertek az Eb-n.
2018. június 10. 11:22
A magyar versenyzők három aranyérmet és egy-egy ezüstöt, valamint bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.
Mandiner.család
2016. október 20. 20:55
Közvetlen, kedves, szerény, ha versenyről van szó, akkor csak a győzelmet ismeri. Címlapinterjú.
Mandiner.család
2016. október 1. 17:02
Öt fiatal tehetség és öt civilszervezet kapta az Új Európa Alapítvány arca idei elismerését szombaton Budapesten a Millenáris Parkban, az alapítvány tízéves jubileumát ünneplő Tehetségfesztiválon.
2016. szeptember 7. 12:06
Büszkék vagyunk sportolóinkra, az olimpia pedig közelebb hozott minket egymáshoz a Századvég felmérése alapján. A megkérdezettek kétharmada szerint a sport kiemelt kormányzati támogatása és a magyarok jó eredményei között van összefüggés.
2016. augusztus 27. 09:34
A kirakat arannyal teli, a raktárban mögötte hiányosságok.
Olimpia
2016. augusztus 21. 17:19
Az olimpia tíz legeredményesebb sportolója közé került Hosszú Katinka és Kozák Danuta: előbbi három arannyal és egy ezüsttel a negyedik helyen végzett, utóbbi három arannyal az ötödiken, megosztva a helyezést három másik sportolóval, például Usain Bolttal. Az első tízbe rajtuk kívül hat amerikai, illetve egy-egy brit és jamaicai kerül. Az élen Michael Phelps, Katie Ledecky és Simone Biles.
2016. augusztus 21. 15:03
Nyolc aranyat szereztek sportolóink a riói olimpián. Ebből Hosszú Katinka egymaga hármat abszolvált, és úgy alakult, hogy a nyolcból hetet nőknek sikerült begyűjteniük.
Rio 2016
2016. augusztus 21. 11:15
Női kajakosaink taroltak ezen az olimpián: Kozák Danuta megnyerte az egyest 500 méteren, a párost Szabó Gabriellával, szombaton pedig Fazekas-Zur Krisztinával és Csipes Tamarával kiegészülve olimpiai bajnokok lettek négyesben is. A férfi vízilabda-válogatott végül az 5. helyen zárta az olimpiát, de úgy, hogy a rendes játékidőben egyszer sem kapott ki. Birkózóinknak ezúttal sem ment valami jól. Magyar eredmények a riói olimpia tizenötödik napjáról.
Rió 2016
2016. augusztus 20. 18:14
Orbán Viktor hosszan méltatta az olimpiai sikereinket, külön kiemelve Kozák Danutát, akit az egyik legintelligensebb magyar sportolónak tart. A miniszterelnök végül kijelentette: Azért van esélyünk komolyan érvelni a 2024-es budapesti olimpia mellett, mert a világ tíz legerősebb nemzete között vagyunk az olimpiai történelemben.
2016. augusztus 20. 17:45
Négy magyar lány és a többiek. Köszönjük, hogy láthattuk, hogyan születik a sporttörténelem.
2016. augusztus 20. 17:12
Csipes Tamara, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina és Szabó Gabriella női kajak négyesünk győzelme talán csak egyetlen pillanatig forgott veszélyben, a végén leiskolázták a mezőnyt.
Rio 2016
2016. augusztus 20. 14:51
A 2012-es londoni olimpia után Rióban is a magyar női kajak négyes győzött. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina alkotta négyes a németekkel volt nagy meccsben a táv nagy részén, de végül magabiztosan hajrázta le őket. Ez volt a magyar olimpiai csapat nyolcadik aranyérme Rióban.
Rio 2016
2016. augusztus 20. 10:56
Büntetőkkel kikapott a bronzmeccsen Oroszországtól a magyar női vízilabda-válogatott, így a negyedik helyen zárta az olimpiát. Pars Krisztián a 7. helyen végzett a kalapácsvetés döntőjében. Az utolsó négy magyar kajak-kenus egység is vízre szállt, közülük kettőnek sikerült bejutnia az A-döntőbe, a női kajak négyes egyenesen a legjobb időt evezte az előfutamban. Magyar eredmények a riói olimpia tizennegyedik napjáról.
2016. augusztus 19. 14:45
A lányok, a lányok, a lányok... Szép volt, Danuta! Hajrá, magyarok!
2016. augusztus 19. 09:55
Hagyjátok békén ifjabb Jenőt. Ő csak a bohóc. Tulajdonképpen vicces a hatodik női aranyérem után azzal lelkendezni, hogy ez férfimunka volt.
Rio 2016
2016. augusztus 19. 07:39
Csütörtöki, kajak egyes 500 méteren szerzett győzelmével Kozák Danuta lett az első négyszeres olimpiai bajnok a magyar kajak-kenu sportban, egyben aranyérme Magyarország 500. olimpiai érme lett. A férfi vízilabdázók simán, 13-4-re verték Brazíliát, így az 5. helyért játszhatnak majd szombaton. Megszületett az eddigi legjobb magyar férfi helyezés triatlonban. A vívással elkezdődtek az öttusa küzdelmi. Magyar eredmények a riói olimpia tizenharmadik napjáról.
Arany
2016. augusztus 18. 17:05
Csak magával próbált foglalkozni, nem nézte, ki hol tart, nyilatkozta a női kajak-kenu 500 méteres futamán szenzációs győzelmet arató Kozák Danuta Rióban. A sportoló azt is elmondta: nem számított ilyen fölényes győzelemre 500 méteren.

összesen: 35 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó