Klubrádió

Absolut Botka
2017. augusztus 30. 18:21
Botka László kedden még az MSZP oktatási miniszterjelöltjeként mutatta be, szerdán már a Klubrádiónak tagadta, az oktatási tárcára pályázna Hiller István.
2017. augusztus 24. 09:06
Az egykori Bibó-kollégisták elfelejtették, hogy a politikában sem szabad hazudni. Ha az a kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt, az én válaszom: nem. Orbán Viktor válasza az, hogy igen. Interjú.
Mandiner.média
2017. március 7. 15:33
A Konkrét adásában a szocioújságírás műfajáról, személyes tapasztalataikról beszélgetnek a vendégek. Életszagú rádióműsor a társadalom peremére került emberek nehézségeiről.
2016. november 19. 16:10
A globalizáció és a globális tőkés világgazdaság jelen állapotában az emberiség legnagyobb ellensége. Egy elmebaj, aminek azonnal véget kell vetni.
2016. október 19. 10:33
Kíváncsian várjuk, hová tudják még fokozni a valóságelutasító politikát a Brüsszel, Brüsszel über alles! idegen- és migránsajnározó mentalitás jegyében.
2016. szeptember 5. 08:37
Nem hivatalosan, de úgy tudjuk, egyszerűen megijedtek a programszervező cégnél, hogy a rendezvény gazdája, a Pozsonyi Piknik Egyesület elveszítheti közhasznúsági besorolását, ha a Klubrádió sátrában árvereznék el a visszaküldött állami kitüntetéseket.
2016. szeptember 4. 12:30
A szervezők levették a hatalom üzenetét. Akciójuk nem nagyon különbözik attól, amikor majd színházi előadásokat, vagy éppen könyvbemutatókat, vagy dedikálásokat vonnak majd hasonló szankciók alá, hasonló megfontolásokból.
2016. augusztus 23. 14:08
Nem véletlen, hogy most azok a művészek és szakemberek adják vissza a lovagkeresztet, akik a szocialista kormányok idején érdemelték ki ezt a megtiszteltetést.
Mandiner.média
Rádiózás
2016. július 20. 11:33
Összesen 76 millió forint támogatáshoz juttatott 28 helyi, körzeti és kisközösségi rádiót A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra program keretében. Emellett előkészítik három vidéki frekvencia megpályáztatását is.
Mandiner.média
2016. június 7. 16:08
Az Nemzeti Média és- Hírközlési Hatóság és a Klubrádió között folyó polgári peres eljárás keretében jogerős részítélet született, mely szerint a hatóság 108 millió forint kártérítést köteles fizetni. A 1,4 milliárd forintért folyó perben a bíróság csupán a média- és frekvenciahasználati díj, valamint a hatóság szóvivőjének jó hírnevet sértő nyilatkozatai ügyében ítélt, az elmaradt reklámbevételekről nem született ítélet.
Mandiner.média
2016. május 9. 12:42
A Klubrádió beszünteti a kétezres években készült Aczélsodrony című sorozat további ismétlését. Aczél Endre visszatérően olyan nyilatkozatokat tett a Kiss László ügyben, amelyek teljes mértékben ellentétesek a Klubrádió értékrendjével.
2016. március 17. 07:01
Két ilyen nagy súlyú beruházást, a város képét és kulturális térképét ennyire átrajzoló építkezést igazán demokratikus berendezkedésű országokban a népesség megkérdezése után, a „közvetlen demokrácia” eszközeivel döntenek el.
Magánélet
2016. március 1. 16:14
Magánéletéről nyilatkozott Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Klubrádió hétfő esti műsorában. A műsorból kiderül: nagyapja ávós volt, míg testvére másodszor ül börtönben. Pukli beszélt arról is, hogy milyen kapcsolatban állt az MSZP-vel.
Mandiner.média
Kártérítés
2016. február 16. 17:01
Az első fokú ítélet szerint a kért csaknem 1,4 milliárd helyett 1,75 millió forint kártérítést kapott a Klubrádió. A rádió azért perelt, mert éveken keresztül nem használhatták a pályázaton elnyert fővárosi frekvenciájukat. A bíróság szerint azonban nem lehetett a médiahatóság jogellenes és felróható magatartását megállapítani, mert azt nem bizonyította a felperes.
2016. február 10. 14:58
Orbán és Simicska lakájserege egy sereg volt. A szétvált sereg két része most egymást gyalázza árulónak, puccsistának, szolgának. És igazuk van.
Mandiner.migráció
2016. január 14. 14:00
Nem biztos, hogy a következő össznépi szexuális támadáshoz kell majd valami ünnepi alkalom, be fog az következni nemsokára anélkül is.
Közgép
2015. szeptember 17. 18:18
Politikai okokból zárták ki a Közgépet a közbeszerzéseken indulók köréből, mondta Simicska Lajos a Klubrádiónak adott csütörtök esti interjújában azt követően, hogy egy bíróság úgy döntött, továbbra is indulhat a cég. A vállalkozó üdvözli a döntést.
Mandiner.média
2015. augusztus 14. 09:53
Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy a nyertes rádiók jogosultságait hogyan érinti a feltárt jogszerűtlenség.

összesen: 274 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó