Katalizátor Iroda
Seres László
(HVG)
Orbán Viktornak sajnos nagyon sok mindenben igaza van.
Maroz
(Kakukkfészek)
A magát balliberálisnak mondók alatt a baloldaliság, mint választható és választott érték gyakorlatilag felszámolódott.
Konrád György
(NOL)
Orbánt, azt hiszem, én ajánlottam Oxfordba ösztöndíjra. Nagyon okosnak láttam, de sértődékenynek is. Interjú.
Balogh Ákos Gergely
(Mandiner)
A KISZ, az MSZMP, az MDF és a Demokratikus Charta után a Fidesznél landoló Kerényi Imre a magyar kultúráért is bármikor kész életét és vérét adni.
Fekete Balázs
Az ilyen különleges emberektől mint Erőss Zsolt, sokkal többet kapunk, mint elsőre gondolnánk.
Élő Gábor
(MNO)
Mindent, amit eddig, s mindent, amit eztán: nemzeti hősök, jelképek során pállik fekáliája szaga, mert telefröccsentette. Nem kellett volna.
Stumpf András
(Heti Válasz)
Kerényi otromba buzizásával az a legnagyobb baj, hogy ellehetetleníti az egyenes és lényegi beszédet.
Hont András
(HVG)
És én sem árulom el, ám ha figyelnek, rájöhetnek. A Katalin, Imre, Ferenc keresztnevek közül egy stimmel.
Vadai Ágnes
(Facebook)
Remélem, világos mindenki számára, hogy a Fidesz politikája milyen Magyarországot teremt.
Konok Péter
Kormányozni nem tudunk, innentől kóruspróbákat tartunk, és rendezvényszervezéssel fogunk foglalkozni.
Szabó Rebeka
(Szabó Rebeka blogja)
Megtörtént az is, amire a mezőgazdasági bizottságból való kiebrudalásom óta nem volt példa: nem kaptam szót a bizottság ülésén.
Andor Mihály
(Galamus-csoport)
Lehet babrálni az „önkényuralom” meg a „demokrácia” fogalmával, de ez nem változtatja meg a tényeket.
Schiffer András
(Facebook)
Most kezdődik a kampányfinanszírozási törvény vitája. Az ún. alkotmányos ellenzékből rajtam kívül senki más nincs jelen.
Vujity Tvrtko
(Vujity Tvrtko Official)
Kiszállok. Leimádkozom a korlátról. Leszáll. Rámnéz, én is rá.
HaFr
(1000 leütés)
Ha nincs a kommentelésben elég nemzeti nekibuzdulás, akkor nem lesz párt sem, hogy megmentse az országot – minek tovább küszködni, ugye, ha már az első fázisban elvérzünk.
Vidnyánszky Attila
(Színház.hu)
Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat.
Gyurcsány Ferenc
(FN24)
Én nem adok engedélyt embereknek arra, hogy nyilatkozzanak vagy sem. Véleményt formálok. Interjú.
Széljegyző
(Jobbegyenes)
Erőss a hegyek harcosa volt, a Hópárduc, aki sokáig legyőzhetetlennek tűnt, most azonban alul maradt az elemekkel vívott csatában.
CSR
FACEBOOK
RSS













