interjú

Kampány, politika
2018. április 13. 12:03
„Harcosok vagyunk, ez nem szégyen”, és „ha kell, akkor késlekedés nélkül lövünk” – mondja G. Fodor Gábor politikai gondolkodó, a 888 főszerkesztője a Mandinernek. GFG szerint az ellenzéki sajtó valójában politikai mozgalom; a centrális erőtér köszöni, jól van; a kétharmad pedig azt üzeni, hogy „a kampány pontosan úgy volt jó, ahogy volt”. Interjúnk.
Történészi új hullám
2018. április 12. 13:08
Fidesznyik vagy sorosista kutatóközpont a 2017-ben megalapított, a kormánytól 69 millió működési támogatást kapott Clio Történetkutató Intézet? Miért hiányoznak alapkutatások a közvéleményt érdeklő témákban? Miért jobbak nálunk a szlovákok és a románok a nemzetközi színtéren? Az épp életre hívott, máris viták kereszttüzébe kerülő intézet alapítóival, Bödők Gergellyel és Gellért Ádámmal beszélgettünk ambiciózus terveikről, a 69 millió forint felhasználásáról és a magyar történettudomány helyzetéről.
SPQR
2018. április 8. 13:53
„Olyan befolyásos pénzemberek álltak a politikusok mögött, akik megengedhették maguknak, hogy finanszírozzák a kampányát és segítettek neki megkerülni a törvényi szabályozást is.” Kenyér és cirkusz, suttogó propaganda és vandálkodás, plakátbiznisz és door to door-kampány: így zajlottak a választások az ókori Rómában. Interjúnk Németh György ókortörténésszel.
„Mindent!”
2018. április 6. 07:56
Az élsport nem csak néhány kiemelt sportoló önző játéka – vallja a nemrég visszavonult Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó a Mandinernek elmondta: kitartás, alázat és türelem kell ahhoz, hogy valaki hozzá hasonlóan a csúcsra jusson. Gyurta beszélt az erősségeiről, az utódairól és a visszavonulása utáni időkről. Interjúnk.
David Autere
2018. április 3. 08:53
Mennyire fontos Magyarország a világpolitika színpadán? A Kárpát-medence is egy puskaporos hordó, amit berobbanthatnak szorult helyzetbe került nagyhatalmak? Hogy áll most Oroszország és a Nyugat játszmája? Többek között ezekről is beszélgettünk a Máglyatűz - A háború peremén című regény szerzőjével, David Autere-rel, aki szerint mi, magyarok „teljesen vakok vagyunk még a közvetlen környezetünkre is”.
Magyar önrendelkezés
2018. március 30. 10:33
Mivel határmódosítására nem gondolhatunk, olyan politikai eszközt kellett keresnünk, amely kiválthatja ezt – mondja Tőkés László a Mandinernek. A romániai rendszerváltás hős lelkésze szerint az autonómiáért vívott harcot nem szabad feladni. A 11 éve európai parlamenti képviselő politikust Erdély elmúlt száz évéről és a magyar-román viszonyokról is kérdeztük. Interjúnk.
Mandiner.nemzedék
Családügyek
2018. március 28. 13:16
Egyre több félelmet, önzőséget, szétesett családot lát a bizalom és önzetlenség példái helyett Bíró László püspök. A családok ügyével foglalkozó katolikus vezető fontosnak tartja a pozitív családi példák hangsúlyozását, és leszögezi: a boldog családi élet és a gyermekvállalás nem pénz és idő kérdése elsősorban. Interjúnk.
Geopolitika
2018. március 28. 07:45
„Orbán nem csatlós, hanem előfutár” – mondja George Friedman amerikai geostratéga a Mandinernek. A nemzetközi hírű elemző szerint Soros György félreérti a politika lényegét, Donald Trump hazudik és még élvezi is, Kína és Oroszország válsággal küzd, Amerika viszont köszöni, jól elvan birodalomként az óceánjai mögött. Nagyinterjúnk a szókimondásáról ismert, magyar származású elemzővel.
Történelmi világbajnok
2018. március 25. 12:52
Olimpiai bronzérmes és Magyarország első atlétikai világbajnoka a március eleji birminghami fedett pályás világbajnokság óta. Az edzéseken napról napra önmagát motiválja, örül az atlétika megugró népszerűségének és megvannak a tervei az élsport utánra is. Márton Anitával beszélgettünk.
Magyarok, Veszprém, kézilabda
2018. március 12. 15:00
„Amikor itt vagyok a pályán, mindenki éljenez, őrjöng és együtt lélegeznek velem a szurkolók” – mondja Lékai Máté, a veszprémi kézilabda sztárja a Mandinernek. Lékaival a magyar kézilabdasport helyzetéről, kihívásairól, és a Veszprém őrületes hangulatáról is beszélgettünk. Nagyinterjúnk.
Mihályi Jeromos OSB
2018. március 11. 14:37
A 31 éves Mihályi Jeromost választotta meg perjellé a tihanyi bencés közösség Korzenszky Richárd lemondása után. A fiatal elöljáró szerint igenis van jövője és létjogosultsága a szerzetességnek korunkban is, mivel az emberek vágynak a közösségi lét pozitív példáira. Beszél Tihanyról, a szerzetesek életéről, a közösség fontosságáról is interjúnkban.
Európai közösség
2018. március 5. 12:28
Az uniós kohéziós alapok amolyan „puha pénzként” funkcionálnak, ezért megszüntetésük volna a leghasznosabb – véli Jiří Weigl, Václav Klaus volt cseh elnök főtanácsadója. Weigl szerint az Európai Unió nem működik demokratikusan, ezért extrém esetben akár egy kilépésről szóló referendum is szóba kerülhetne. Interjúnk.
A Nagy Felcserélés
2018. március 4. 10:56
„A rasszizmus romhalmazzá tette Európát, az antirasszizmus gyűlöletes bádogvárost csinál belőle” – mondja Renaud Camus a Mandinernek. Az egykor Louis Aragon és Andy Warhol köreibe tartozó, melegaktivistaként közismertté vált francia író mára az európai kultúra és identitás harcos konzervatív védelmezőjévé vált. Szerinte világformáló erők dolgoznak a tömegek elbutításán és elszegényítésén, a migráció felerősítésén, Európa civilizációjának lebontásán. A dél-franciaországi várkastélyában visszavonultan élő Camus szerint Magyarországnak döntő szerepe lesz abban, hogy megmentsük, ami még menthető. Nagyinterjúnk.
Itália választ
2018. március 4. 07:50
„Az egész egy gagyi valóságshow, miközben Brüsszelben a »partnerek« már dörzsölik a tenyerüket, mert gyenge kormány áll majd velük szemben” – mondja Stefano Bottoni az olasz választásokról. Az olasz-magyar származású történészt Berlusconiról, Renziről, az Öt Csillag Mozgalomról és itáliai hazájának állapotáról is faggattuk: szerinte Olaszország mögött egy elvesztegett évtized áll és robbanás veszélye fenyeget.
Beleköpött a levesbe
2018. március 2. 09:53
Azok a fiatal felnőttek, akiknek egyik szülője gyermekkorában legalább egy ideig azonos neművel ért párkapcsolatban, negyven szempontból is rosszabbul teljesítenek, mint azok, akiknek édesanyja és édesapja együtt maradtak – ezek a kutatási eredmények tették híressé és hírhedtté Mark Regnerust, a fiatal texasi szociológusprofesszort, akit a CitizenGo által Madridban szervezett első nemzetközi genderkritikus konferencia apropóján kérdeztünk. Interjúnk.
Momentum
2018. március 2. 08:07
Nehezen, de bent lesz a parlamentben a Momentum – állítja Fekete-Győr András pártelnök a Mandinernek. A spontán interjúra egy budapesti villamosozás közben került sor: kifaggattuk Fekete-Győrt a Jobbikhoz és a többi ellenzéki párthoz való viszonyukról, Hódmezővásárhely tanulságairól és saját választási esélyeikről is. Interjúnk.
Kampány, vádak
2018. március 1. 09:31
Eljött az a lélektani pillanat, amikor már nem lehet tovább várni. Az ellenzék reményt kapott, a jobboldalt lelkileg meg kell erősíteni, erre való a Békemenet – mondja Bayer Zsolt a Mandinernek adott interjújában. Szerinte a migráció húsbavágó létkérdés, de beszélni kell a kormányzat elmúlt nyolc évének eredményeiről is, sőt a kényes kérdésekbe is bele lehet állni.
Genetika/nyelv
2018. február 28. 10:30
Nem akarja saját, az Árpád-ház genetikájára vonatkozó eredményeit értelmezni Kásler Miklós. Az onkológus nemrég azt nyilatkozta a Magyar Időknek a III. Béla csontmaradványait vizsgáló kutatásai után, hogy kiderült: Az Árpád-ház nem finnugor, hanem eurázsiai eredetű. Ezután a szakma azzal válaszolt: ez értelmetlenség, a finnugor is eurázsiai, ráadásul a finnugor rokonságelmélet nem genetikai, hanem nyelvi rokonságról beszél. Szóra bírtuk a professzort, hogy reagáljon. Interjúnk.

összesen: 95 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó