interjú

Politikai logika
2018. szeptember 19. 07:45
A magyar politikai fejlődés logikájából következik a három kétharmad, az 1990 és 2010 közötti időszak volt atipikus a magyar történelemben – állítja Csizmadia Ervin politológus. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője szerint a Fidesz sokat tanult a régi MSZP-től, a mai ellenzék viszont nem tud tanulni a Fidesztől. Nagyinterjúnk.
Geopolitika
2018. szeptember 15. 10:29
„A technológia meghajlítja a földrajz börtönének rácsait, de a földrajz így is fontos marad” – hangsúlyozza Tim Marshall brit haditudósító, szakíró. A geopolitika szakértője szerint a tömeges migráció jelen állás szerint elkerülhetetlen, a Brexit egy hazárdjáték, az USA még évtizedekig az első számú világhatalom marad, az országhatárok pedig az érintettek békés konszenzusával igenis megváltoztathatóak lehetnének. Interjúnk.
2018. szeptember 14. 12:18
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Szent Ferenc Alapítvány. Böjte Csabával beszélgettünk az elmúlt évekről, emlékeiről és az alapítvány eredményeiről.
Médiafigyelők
2018. szeptember 13. 11:50
Mindannyian szubjektív lények vagyunk, a valóság teljességét sosem lehet leképezni, ez teszi érdekessé az újságíró személyét – mondja Claude Chollet, a francia médiafigyelő Observatoire alapítója a Mandinernek. Chollet szerint Franciaországban abszolút baloldali többségű az újságírótársadalom, és minden újságolvasónak azt ajánlja: olvassák a sajtót, de némi egészséges kétkedéssel fogadják azt, amit egyes médiumok állítanak. Chollet a Mathias Corvinus Collegium vendégelőadójaként szeptember végén kerekasztal-beszélgetésen vesz részt Budapesten.
Reakció
2018. szeptember 12. 13:55
Aki végignézte a kétórás vitát, valószínűleg még mindig szellemi másnaposságban szenved, annyira nehéz kiheverni – nyilatkozta a Mandinernek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát arról kérdeztük, árulásnak érzik-e, hogy a Néppárt nagy része Magyarország ellen szavazott, kilépnek-e a Néppártból, és mi lesz a tartózkodó szavazatok sorsa. Interjúnk.
Jelentések
2018. szeptember 11. 09:07
Míg az „illiberálisok” nyíltan bevallják a konfliktus világnézeti jellegét, addig Sargentiniék az egészet megpróbálják eljogiasítani és egy szakmai mázzal leönteni – mondja Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatóját a Sargentini-jelentés körüli vitákról kérdeztük. Úgy látja: a szerinte pitiáner brüsszeli gesztusok csak a kormány valóságértelmezését támasztják alá: azaz, hogy „Brüsszelben mindenki ellenünk van”; és ha néppárti szavazatokkal összejön a Sargentini melletti kétharmad, az beláthatatlan folyamatokat indíthat el úgy a pártcsaládon, mind az Unión belül. Interjúnk.
2018. szeptember 10. 07:59
A jelenleg használt politikai nyelv és a megtapasztalt társadalmi problémák nem kapcsolódnak össze – mondja Pető Andrea történész, egyetemi tanár. A 20. századi társadalomtörténet és társadalmi nemek kutatóját a gendervitákról és többek között arról kérdeztük, mennyi nemi identitás lehetséges és meddig kell még felszabadítani a társadalmakat.
2018. szeptember 5. 13:52
Szakály Sándor, a Veritas Intézet igazgatója szerint a Horthy-korszak zsidó törvényei csak jogkorlátozással jártak, jogfosztásról nem volt szó. De mi a véleménye erről Heisler Andrásnak, a Mazsihisz világi elnökének? Megkérdeztük tőle.
Mandiner.makronóm
2018. szeptember 4. 23:00
Grüner György a szocializmusbeli pályakezdésekor még elvárta, hogy az ország finanszírozza karrierének építését, konferencia-látogatásait és publikációit. Később azonban Kaliforniába került, ahol azzal szembesült, hogy a tudomány nem művelhető légüres térben, annak társadalmi és piaci igényekre kell reagálnia. A társadalomtól elszakadó, önmagát ellenőrző hazai akadémiai életet ma már kritikusan szemléli, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt irányban azonban óriási lehetőséget lát a Makronómnak nyilatkozó egyetemi tanár, startup vállalatok elindítója és innovációszakértő.
Média
2018. augusztus 27. 20:16
„Újra a konzervatív értékeket képviseljük. Az a szlogenünk, hogy »Visszatértünk«” – mondja Szikszai Péter a Hír TV új időszakáról. Szikszaitól megkérdeztük azt is, miért baj szerinte, ha Németh Kristóf Kálmán Olgával szelfizik, hogy mi lesz a Szabadfogással, Puzsér Róberttel és a Magyar Nemzettel.
Kövecsi-Oláh Péter
2018. augusztus 27. 12:12
Mi köze egy lelkésznek a török líra mélyrepüléséhez? Tényleg az amerikaiak álltak a 2016-os török puccskísérlet mögött? Miért romlott meg az USA viszonya Erdogannal? Hogy jön a képbe Szíria, Irán, Katar és Oroszország? Kövecsi-Oláh Péterrel, a Migrációkutató Intézet Törökország-szakértőjével szedtük össze, hogy milyen gazdasági és politikai okok állnak a török devizaválság hátterében. Interjúnk.
LMP
2018. augusztus 26. 05:40
Egy LMP-s szavazó sosem szavazna Bauer Tamásra vagy Niedermüller Péterre, a DK és az MSZP alkalmatlan a győzelemre Budán vagy vidéken, az MSZP és a DK a NER része, új ellenzéki pólusra van szükség – mondja Kanász-Nagy Máté a Mandinernek. Az LMP országos elnökségének titkára a párt belső leveleit leközlő HVG-t és a Magyar Narancsot felvenné az LMP levelezőlistájára, új alapszabályt akar, Szél Bernadett lemondását pedig sajnálja. Interjúnk.
Folkdiplomácia
2018. augusztus 25. 10:57
Mi az európai kultúrának olyan mozaikdarabkáit éltetjük, amiket máshol már elfeledtek – mondja Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, a zenediplomácia úttörője a Mandinernek. A Hungarian FolkEmbassy alapítójával beszélgettünk.
Mandiner.nemzedék
Jaime Mayor Oreja
2018. augusztus 24. 12:15
Európa nem gazdasági, hanem ideológiai válsággal küzd – mondja Jaime Mayor Oreja volt spanyol belügyminiszter a Mandinernek. A néppárti politikus szerint kontinensünk lélek nélküli testhez hasonlítható, aminek válságát a transzcendenciára való nyitottság hiánya okozza. Mayor Oreja a keresztény értékek és a család fontosságáról, a bevándorlásról és a spanyol belpolitikai helyzetről nyilatkozott lapunknak.
Sulibot
2018. augusztus 19. 17:53
Az iskolákon belüli kommunikáció könnyítése és javítása egy új chatbot, a Sulibot célja. A chatbotot gimisek fejlesztették és máris nagyívű terveik vannak a jövőre nézve. Zawiasa Brúnót kérdeztük.
Schild & Vrienden
2018. augusztus 10. 19:42
„A magyar balos index.hu még azt is le merte írni, hogy a S&V-t Hitlerjugendként tartják számon Belgiumban. Ez teljesen valótlan” – Dries Van Langenhove, a Schild & Vrienden jobboldali diákmozgalom vezetője a Mandinernek. Szerinte „Nyugaton a könnyű idők gyenge generációkat eredményeztek”, és van mit tanulniuk a közép-európaiak gondolkodásmódjából. Interjúnk.
Párbeszéd
2018. augusztus 10. 07:38
Szerinte nagyon megvágta a BBC a szavait, de ettől még tényleg goebbelsi típusúnak tartotta a Fidesz migrációs kampányát Kocsis-Cake Olivio. A Párbeszéd parlamenti képviselője szerint a migráció nem álprobléma, a kvótát ellenzi, de azt nem tudja megmondani, hogy épített volna-e kerítést, ha 2015-ben ő a belügyminiszter. Az alapjövedelmet is támogató Kocsis-Cake félig bissau-guineai származású, de identitása teljesen magyar, Afrikában csak nyaralni járt. Interjúnk.
Német világ
2018. augusztus 2. 07:54
„A németeknek nagyon jól megy. Csakhogy: túl jól megy nekik. Ez a probléma” – mondja Alexander Grau német filozófus a Mandinernek. A konzervatív-liberális Cicero magazin publicistája szerint hiperliberális moralizmus és hisztérikus érzékenység uralja a nyugati közbeszédet, miközben a 20. századi nagy európai és német tragédiák után még mindig a kultúránk és az identitásunk a lényeg. Grau úgy látja: Merkel mérlege negatív, az euró projektje így nem mehet tovább, Németország pedig az első valóban posztmodern országgá válhat – és egyben az utolsóvá. Nagyinterjúnk.

összesen: 116 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó