görögkatolikus

Paphiány, lelkészhiány
2018. szeptember 28. 11:00
Nem könnyű összehangolni a családot a lelkészi munkával – mondja Fabiny Tamás evangélikus püspök a Mandinernek. A magyarországi paphiányról szóló cikksorozatunk harmadik részében a protestáns felekezeteket és a görögkatolikusokat kérdeztük: van-e náluk lelkész- és paphiány, illetve hogy a házasság lehetősége enyhít-e ezen.
2018. augusztus 26. 13:53
Teljesen kiégett a püspöki palota.
2018. július 13. 17:32
Az államtitkár kiemelte, a kormány megadja a támogatást az egyházaknak, a közösségi kezdeményezéseknek ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló létesítmények megvalósuljanak.
2018. június 5. 15:19
Látott már püspököt érsek ellen asztaliteniszezni?
Keresztény egységtörekvések
2018. január 22. 15:20
Vasárnap megkezdődött a január 21-28. közti, ökumenikus imahét a Szent István-bazilikában. A nyitó istentiszteleten az üldözött keresztényekért imádkoztak, a hét témája pedig az emberi méltóság és a rasszizmus.
2017. december 7. 15:47
Egyházmegyémben egyre nagyobb számban élnek halmozottan hátrányos helyzetű személyek, főként a roma lakosság körében. Azt a sajátos lelkipásztori dilemmát vetettem föl, hogy szabad-e kettős mércét alkalmaznunk a szentség kiszolgáltatásánál. Interjú.
2017. augusztus 29. 16:35
Ha ez a folyamat valami egészen különleges hatásra meg nem fordul, akkor húsz év múlva Európa muszlim lesz. Interjú.
2017. augusztus 16. 12:03
Egy teljesen lezüllött, gender-ideológiától megfertőzött világban úgy kezdjünk beszélni a nemiségről, mintha annak felfogása „zsinat előtt és zsinat után” teljesen más lenne.
Mandiner.keresztény
Kocsis Fülöp
2016. augusztus 30. 12:20
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek a Görögkatolikus Ifjúsági Zarándoklat keretei között pattant fel egy quad nyergébe.
Mandiner.keresztény
Templomszentelés
2016. július 2. 15:28
Az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült – mondta Balog Zoltán a a dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom felszentelésén.
Mandiner.keresztény
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 09:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
Mandiner.keresztény
2016. május 4. 16:27
Koncertekkel, művészettörténeti sétákkal, felnőtt és gyerekdarabokkal várja az érdeklődőket Győrben a csütörtökön kezdődő, ökumenikus és vallásközi Öt Templom Fesztivál, amin fellép többek között Ferenczi György és a Rackajam, Herczku Ági, Gryllus Vilmos és a Szent Efrém Férfikar is.
Mandiner.keresztény
Transylvania
2015. október 15. 14:34
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium „újraállamosítását”, valamint a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú folyamatát is kifogásolja az amerikai külügyminisztérium vallásszabadságról készült, Romániáról szóló jelentésében, amely számos más ügyre is kitér.
Mandiner.keresztény
2015. szeptember 24. 13:19
Szeretnék megszólítani és megszólíthatóvá is válni. A fiatalság a nagy kérdések és a nagy válaszok kora. Emlékszem, amikor én voltam fiatal, sok kérdésre találtam választ Krisztusban. Interjú.
2015. július 15. 08:10
Közkeletű tévedés például, hogy Viktor Janukovics az oroszok embere lett volna. Szó sincs erről: Janukovics a kelet-ukrajnai milliárdosok embere volt.
Mandiner.keresztény
2015. június 13. 14:01
Több száz hívő előtt iktatták be tisztségébe a Ferenc pápa által megalapított Miskolci Egyházmegye első görögkatolikus püspökét, Orosz Atanázt a borsodi megyeszékhelyen, szombaton.
Mandiner.keresztény
Elkülönülések
2015. június 4. 12:54
Ahol szabad az iskolaválasztás és azért van cigány többség egy iskolában, mert a környékén többségben vannak a cigányok, ott nincsen szegregáció, mivel a szegregáció tudatos elkülönítés – szögezte le Székely János cigányreferens püspök a katolikus újságíró-szövetség iskolai integrációról szóló kerekasztal-beszélgetésén a Kúriának a nyíregyházi Huszár-telepi görögkatolikus iskolával kapcsolatos döntése kapcsán.
Mandiner.keresztény
2015. május 12. 08:53
A család, az iskola és az ifjúság állt a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája szatmárnémetiben tartott ülésének középpontjában. A püspökök hangsúlyozták a roma és más, hátrányt szenvedő, a társadalom perifériáján lévő közösségek támogatásának fontosságát. A katolikus főpapok levelet írtak a bukaresti parlamentnek az alkotmány egyik paragrafusa módosításának érdekében is.

összesen: 58 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó