globalizáció

Sir Nick Clegg
2018. október 19. 16:10
Az 51 éves Sir Nick Clegg a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti erő, a Liberális Demokraták vezetőjeként kötött koalíciós szerződést a 2010-es nagy-britanniai parlamenti választások után David Cameronnal, a Konzervatív Párt akkori vezetőjével.
Mandiner.makronóm
2018. október 12. 09:40
A kereskedelmi háborúk az egészségtelen hiperglobalizáció tünetei.
2018. szeptember 29. 10:47
Nem pusztán az intézményeket akarják totálisan átalakítani, hanem az emberi jellemet és karaktert is.
2018. szeptember 2. 16:22
Vannak szövetségeseink a globalizmus elleni küzdelemben, nem is akárkik, és lesznek is még többen.
Mandiner.precedens
2018. augusztus 22. 12:45
Eric C. Ip szerint mára egyértelmű tény, hogy a globalizáció teljesen átalakítja a jelenlegi nemzetközi jogrendszert. A Hongkongi Egyetem professzora szerint ez a szuverén államok bizonyos jogköreinek feladásával jár, illetve a nem kormányzati szervek igen jelentős megerősödését is magában hordozza. Szerinte ez a folyamat végérvényesen aláássa a vesztfáliai szuverenitás koncepcióját, s olyan megváltozott nemzetközi jogi környezetet teremt, amely kiszámíthatatlan a szereplők számára.
2018. augusztus 18. 08:35
A demokratikus politika és a jóléti állam „felett” megjelent valami egészen más, mégpedig a globálissá vált pénzuralom
2018. augusztus 15. 20:35
A nemzet erős identitásképző erő, de minél fejlettebb egy nemzet, annál kisebb ennek az erőnek az etnikai, archaikus, pláne xenofób tartalma.
2018. július 17. 12:36
A neoliberális globalizáció baloldali, zöld kritikájának volt és lehetett volna több tere is Magyarországon, azonban annak nem kedveztek a globalizációkritikát a szélsőjobboldalisággal összemosó liberális reflexek.
Mandiner.makronóm
2018. július 12. 14:24
A jövőben a nyereségek és a károk a szolgáltató szektorban is megjelennek majd.
2018. július 11. 10:40
Mi nem hülyültünk el, s képesek vagyunk ma is gátat vetni a globalizmus mételyének, mert nem váltunk kultúrgyarmattá.
2018. június 26. 15:26
A nemzetállami centralizáció kilúgozza a társadalmak immunrendszerét, amely eddig a globalizációval szemben autonóm ellensúlyt képzett.
2018. június 26. 07:13
A Római Klub, részvevőinek minden jó szándéka ellenére, egyértelmű kudarc.
2018. június 8. 09:06
Fejlődésének végső határait érte el a leginkább „multi” jelzővel jellemezhető, nyugatiasnak kikiáltott kultúra.
2018. június 7. 11:59
A kapitalizmus és a baloldal taktikai együttműködése stratégiai szövetséggé vált. A neoliberális globalizáció és a balos internacionalizmus közös ellensége a nemzetállam.
Mandiner.makronóm
2018. június 5. 08:15
Van jövője a nemzetállamoknak? Erről vitatkozott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára és Rana Dasgupta brit-indiai regényíró a legnagyobb európai jövőkonferencián, a Brain Baron szombaton Budapesten.
2018. június 4. 17:52
Mi van, ha ami Magyarországon kipattant, sokkal inkább a világ és annak változó geopolitikai helyzetére reflexió, semmint Magyarországra és annak demokratikus fejlődésére?
2018. június 3. 12:17
Annak ellenére, hogy a Fidesz megnyerte a választást, a fiatalok egy része másként gondolkodik. Őket is meg kell nyerni. Interjú.
Mandiner.makronóm
A baloldal megbukott
2018. május 26. 18:36
Gondoljuk újra a nyílt társadalmat – ez volt a célja annak a beszélgetésnek, amelyben Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora látta vendégül Dani Rodrik török-amerikai közgazdászt. Rodrik szerint a multik fogságba ejtették a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat, ezért is szükséges egy új, nemzetállamokra építő globalizáció. A baloldal a gazdasági globalizációt szolgálta a nemzeti demokrácia helyett, mert a döntéshozók a vállalatoktól való félelem okozta tudati rabságban szenvedtek. Tudósításunk.

összesen: 195 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó