Franciaország

2017. november 6. 12:32
A francia szatirikus lap hétfőn feljelentést tett, miután újabb halálos fenyegetést kapott. „Nem szabad feladni az elkötelezettségünket. Mi folytatjuk. Hűek maradtunk az irányvonalunkhoz” – mondta Riss lapigazgató.
Első félév
2017. november 5. 17:43
A franciák alig 35 százaléka elégedett Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, 59 százalékuk elégedetlen vele, hat százalékuknak pedig nincs véleménye – derül ki egy közvélemény-kutatásból. 63 százalék szerint a jelenlegi kormánypolitikával a gazdagok járnak jól.
DSK
2017. november 5. 16:10
A szexbotrányai miatt a közélettől visszavonult Dominique Strauss-Kahn, az IMF egykori főigazgatója egy gazdasági konferencián üdvözölte Emmanuel Macron pártok feletti politikáját, és meggyőződését fejezte ki, hogy a francia Szocialista Pártnak, amelynek maga is tagja, „nincs jövője”.
Új jobboldal
2017. november 4. 08:55
A jobb- és baloldali kategóriák ma már nem hatékonyak, korunk nagy eseményeinek az értelmezésében sem tudjuk használni őket – mondja Alain de Benoist a Mandinernek. A neves francia filozófust, az Új Jobboldal alapítóját a 21. század világfolyamatairól, a magyar illiberalizmusról és persze a francia politikáról is kérdeztük. A kereszténység-kritikus Benoist egyaránt talál támogatni valót Ferenc pápa és Orbán Viktor tevékenységében, és a nőiség értékeit őrző feminizmust is támogatja. A progresszió új törekvéseivel viszont mélyen nem ért egyet. Nagyinterjúnk.
2017. november 3. 15:00
Alig négy évtizede, a hetvenes évek közepén még a legtöbb uniós országot szociáldemokrata pártok vezették.
2017. november 3. 14:27
Fellebbez a 2012-es dzsihadista támadás ügyében a párizsi ügyészség. A vádhatóság szerint az elkövető szellemi mentora, Abdelkader Merah súlyosabb büntetést érdemel.
2017. november 2. 20:18
Húsz év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön az első franciaországi dzsihadista merénylet elkövetőjének bátyját, Abdelkader Meraht, aki 2012 márciusában hét embert ölt meg a dél-franciaországban.
Netanjahu Londonban
2017. november 2. 19:58
Az izraeli-palesztin viszony ügyében London továbbra is a kétállami megoldást támogatja – szögezte le csütörtökön Theresa May brit miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek.
2017. november 2. 12:24
A lengyel kormány kezdeményezi a Lengyelországba szállítását Szent II. János Pál pápa bretagne-i emlékművének, melyről a francia Államtanács eltávolítaná a keresztet – nyilatkozta Beata Szydlo lengyel miniszterelnök. Szijjártó Péter csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány állná az eltávolításra ítélt kereszt hazánkba szállításának költségeit.
2017. november 2. 11:21
Nálunk pedig elolvashatja műfordításunkban!
Belviszály
2017. október 31. 21:37
Fokozódó belviszály Franciaországban: a Köztársaságiak immár hivatalosan is kizárták soraikból a kormányt támogató képviselőket, így Edouard Philippe kormányfőt is.
2017. október 31. 06:54
A nagyon haladó nyugati országok mindent megtesznek azért, hogy a keresztény értékeket partvonalra szorítsák.
Beismerés
2017. október 30. 20:19
Emmanuel Macron azt mondta, hogy öt hónap alatt beindítja a reformjait. És tényleg megcsinálta – nyilatkozta Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője.
2017. október 29. 08:28
Minden eddiginél nagyobb veszélyt jelentenek Európa belbiztonságára a korábban innen kiutazott és most visszatérő emberek, akik az Iszlám Állam oldalán harcoltak – állította Bakondi György az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2017. október 28. 13:27
A bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló pápaszobort nem kell elbontani, de a tetején álló keresztet el kell távolítani – ez áll a francia Államtanács döntésében a Magyar Kurír szerint.
Tízezer ember érint
2017. október 27. 16:53
Megkezdte Csádban a francia menekült- és hontalanügyi hivatal első küldöttsége az olyan menekültek azonosítását, akik áttelepíthetők Franciaországba a korábbi kötelezettségvállalásnak megfelelően.
En Marche!
2017. október 27. 13:06
Az EU reformját szorgalmazó francia elnök, Emmanuel Macron pártja potenciális szövetségest lát a Momentumban – írja az Index. Az En Marche és a Momentum vezetői már többször is találkoztak Budapesten és Párizsban is.
Munka, erő
2017. október 25. 19:41
Csak szeptemberben 1,8 százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta Franciaországban – ez jó hír lehet a munkaerőpiaci reformokat sürgető Macron elnöknek.

összesen: 1237 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó