Fővárosi Állat- és Növénykert

2017. november 17. 14:30
Az Amar, Ambar, Arun, Arjuna és Ashok nevekre lehetett szavazni.
2017. november 10. 12:40
A kiselefánt szertdán jött világra, szombaton pedig már a közönség is megcsodálhatja.
Mandiner.család
Üzemben
2017. március 30. 22:14
A hétvégétől felújított állapotban várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert műemléki körhintája, amelyet az intézmény az egykori vidámparktól örökölt meg és 2014 óta üzemeltet.
Mandiner.család
2017. március 28. 00:00
Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek.
Mandiner.család
2017. március 22. 13:11
Még idén megnyílhat a mesevár és a mesepark a Fővárosi Állatkertben a jelenleg zajló fejlesztések eredményeként. Kedden bemutatták az intézmény két új jegesmedvéjét, számos állatfaj gazdagodott új egyeddel, Persányi Miklós főigazgató ugyanakkor azt mondta, a közönség ebben a szezonban minden bizonnyal már nem láthat koalát.
2017. március 22. 07:11
Belijt és Szerijt Moszkva adta ajándékba a 150. születésnapját ünneplő fővárosi állatkertnek.
Mandiner.család
Bálint-nap vagy Valentin-nap?
2017. február 14. 09:18
Valentin-napként terjedt el, de Szent Bálint napja azelőtt is ismerős volt a keresztény kultúrkörben, hogy a virág- és édességárusok nyugatról áthozták volna a szerelmesek napjához fűződő hagyományokat. Február 14-én világszerte több milliárd virág, bonbon, apró meglepetés és üdvözlőlap cserél gazdát. A család.hu írása.
Mandiner.család
2017. január 5. 12:48
Megszületett a Fővárosi Állatkert idei első újszülöttje: egy egészséges zsiráfborjú, aki épp január 1-én kora délután jött a világra. Most még a külön istállóban van, a közönség néhány nap múlva láthatja, zsiráfcsapat többi tagjával pedig pár hét múlva szoktatják össze.
Mandiner.család
Isabela és William utóda
2016. október 7. 14:01
Először született sörényes hangyász a fővárosi állatkertben. A Dél-Amerikában őshonos állatfajt ugyan már 1895-ben bemutatták, de utána több mint százéves szünet következett tartásában, és csak 2014-ben szerezték be az első tenyészpárt. A nőstény szerdán hajnalban életerős kölyöknek adott életet.
Mandiner.család
2016. október 6. 13:04
Az állatok világnapja kapcsán idén is megrendezésre kerül az Állatszeretet Fesztivál, melynek keretében számtalan programmal várja a látogatókat az Állatkert.
Mandiner.család
2016. szeptember 13. 20:53
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) idén 25. alkalommal rendezi meg a Sérült Gyermekek Napját, amelynek helyszíne a Fővárosi Állat- és Növénykert.
2016. augusztus 8. 13:13
A szezon legterjedelmesebb közleményével vágott vissza a Fővárosi Állat- és Növénykert az ökobiciklit túltoló ligetvédőknek.
2016. augusztus 8. 12:37
A Ligetvédők állításainak egyike sem felel meg a valóságnak!
2016. február 3. 10:35
Több száz óvodás várta a medvék időjárással kapcsolatos jóslatát a budapesti állatkertben, de mivel hol sütött a nap, hol nem, ezért nem tudni, hogy a macik meglátták-e az árnyékukat.
Zsebidegenvezető
2015. október 13. 19:52
Hallottam már zsebnaptárról, zsebkendőről, zsebtolvajról, de zsebidegenvezetőről még nem. Mostanáig. A Design Terminál sajtótájékoztatóján bemutatkozott a Pocket Guide, a magyar fejlesztésű idegenvezető startup, amely egy túracsomaggal ajándékozta meg 2015 Európa Ifjúsági Fővárosát, Kolozsvárt. A Mandiner ki is próbálta az alkalmazást Budapesten.
Mandiner.fesztivál
2015. szeptember 30. 12:08
Egy héten át tartó fesztivállal, programokkal, látnivalókkal, madármegfigyelésekkel, előadásokkal ünnepli október 1. és 6. között az állatok világnapját a Fővárosi Állat- és Növénykert.
2015. május 15. 10:45
Egyebek mellett Kelenföldig elérhet az 1-es villamos, felújíthatják a 3-as metrót és a Fővárosi Állat- és Növénykertet is a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban – mondta el Tarlós István az állami hírtévében. A főpolgármester szerint számtalan közszolgáltatási vagy idegenforgalmi szempontból fontos beruházás valósulhat meg uniós támogatással a következő években.
2015. április 5. 11:36
Sokan vásárolnak élő nyulat húsvét idején, azonban az ünnep után már gondot jelent, hogy mi legyen az állattal.

összesen: 48 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó