fenyegetés

2018. február 22. 14:40
Harry hercegnek és menyasszonyának fehér port tartalmazó levelet küldtek ismeretlenek.
2018. január 11. 21:15
Mihai Tudose nem csak az erdélyi magyarságot támadta, hanem a teljes magyarságot, és az alapvető európai értékeket.
Zaklatás
2017. november 11. 13:45
Elég volt a fenyegetőzésekből, a támadásokból, és a politikai zaklatásokból, mellyel az EU nyomást próbál gyakorolni Magyarországra – mondta Deutsch Tamás szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. november 6. 12:32
A francia szatirikus lap hétfőn feljelentést tett, miután újabb halálos fenyegetést kapott. „Nem szabad feladni az elkötelezettségünket. Mi folytatjuk. Hűek maradtunk az irányvonalunkhoz” – mondta Riss lapigazgató.
Fenyegetés
2017. szeptember 11. 13:56
Az MSZP szerint bizonyíték van arra, hogy Botka László megfenyegetését a Fidesz rendelte meg.
2017. augusztus 7. 13:56
„Az US aljas, illegális akcióit országunk és embereink ellen ezerszeresen visszaadjuk” – hangzott el egy észak-koreai műsorban. Az Independent által augusztus 7-én nyilvánosságra hozott videóba Észak-Korea reakcióját láthatjuk az új szankciók kapcsán.
2017. június 29. 07:40
„Mindig is tudtuk, hogy bolond lyukból bolond szél fúj. Gyurcsány Ferenc egyszerűen meghülyült”.
2017. június 22. 13:49
Az országot ezen kívül még fenyegeti a korrupció (amitől a jelenlegi hatalom mentes), az egész ellenzék, de főleg a szocialisták, személy szerint pedig Botka és Gyurcsány. Mindenki, aki még nem hódolt be a rendszernek.
2017. június 21. 08:30
A többsebességes Európa formálódása ma már sokkal inkább kész tényként kezelhető, mint fenyegető veszélyként.
2017. június 11. 11:23
Varga-Bíró kvázi liberális köcsögnek nevezte Zagyva Gyulát, aki válaszul zsidózva megfenyegette a zenészt és családját. Az ügyben Orbán Viktor is megszólalt.
2017. február 17. 09:28
A Hezbollah ilyen nyíltan még sosem fenyegette meg Izraelt, ami nyilvánvaló válasz volt Netanjahu és Trump találkozójára.
Mandiner.család
2017. január 16. 12:34
Mindennemű iskolai bántalmazás – úgy, mint érzelmi, szóbeli, fizikai, internetes, vagy akár szexuális bántalmazás – megelőzése, és az ezek ellen való védekezés mind nagy fejtörést okoznak a szülőknek. A gyerekek legtöbbször kortársaiktól szenvedik el a bántalmazás különböző formáit, mely sajnos gyakran fajul fizikai sértésbe is.
Fenyegetőzés
2016. november 25. 11:03
A török elnök határozottan kijelentette: ha az EU még továbbmegy az Európai Parlament döntésénél, amelyben a testület Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel, Ankara megnyitja a határokat. Erdoğan arról is beszélt: mi közben Ankara ellát 3-3,5 millió menekültet, Európa nem tartotta be az ígéreteit.
2016. július 11. 09:44
Dzsiháddal fenyegette meg az Egyesült Államokat a muszlimok elnyomásáért és apja meggyilkolásáért Oszama bin Laden állítólagos fia, Hamza bin Laden.
Célkeresztben
2016. május 28. 11:28
„Úgy ismételgetjük, mintha egy mantra volna, hogy ránk erőltetik azt, hogy válaszlépéseket tegyünk. Senki nem akar meghallgatni minket. Senki nem akar megegyezni velünk” – fakadt ki Vlagyimir Putyin egy konferencián Athénban pénteken. Az orosz elnök belengette azt is: ha eddig nem tudták a románok és a lengyelek, mit jelent célkeresztben lenni, most majd megtudják.
2016. március 30. 12:59
Legyünk tisztában azzal, hogy ha törvényeket hozunk, az mindenkire vonatkozni fog, nem lesznek üdítő kivételek. Nem zárhatjuk magunkat a WC-be.
2016. január 19. 11:38
Bombariadó miatt hazaküldték a diákokat a az óbudai The British International Schoolból – tudta meg az Index. A rendőrség ismeretlen tettes ellen közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást. Nem ez az első ilyen eset, nagyjából egy hónapja szintén bombariadó volt a diplomataiskolában. Akkor a TEK is a helyszínre vonult.
Zaklatják a zaklatottat
2016. január 14. 13:07
A 26 éves Selina egy tévés interjúban beszélt arról, hogy arabul beszélő, sötétebb bőrű férfiak molesztálták a kölni szilveszteri éjszakában. Ez után egy videó került fel róla, melyben nyilvánosságra hozták a vezetéknevét, képeit, és azt, hogy hol dolgozik. A lány fenyegető hívásokat kapott, és tömegesen támadják a közösségi médián keresztül.

összesen: 76 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó
(SELECT nodes.StrId, nodes.Title, nodes.SubTitle, nodes.MediumId, nodes.Lead, nodes.Link, nodes.UTDate, (SELECT StrId FROM nodes AS parnodes WHERE parnodes.Id=nodes.ParentId) AS ParentStrId, DATE_FORMAT( nodes.CreationDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS CreationDate, DATE_FORMAT( nodes.StartDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS StartDate, IFNULL( nodes.StartDate, nodes.CreationDate ) AS pubDate, nodes.SubdomainId, NULL AS HostName, 'http://mandiner.hu' AS Host FROM node_tag JOIN nodes ON node_tag.NodeId = nodes.Id AND ( nodes.StartDate IS NULL OR nodes.StartDate <= NOW() ) AND ( nodes.EndDate IS NULL OR nodes.EndDate > NOW() ) AND nodes.Public IS NOT NULL AND nodes.Deleted IS NULL WHERE node_tag.TagId = 18 ORDER BY UTDate DESC LIMIT 500 ) UNION (SELECT nodes.StrId, nodes.Title, nodes.SubTitle, nodes.MediumId, nodes.Lead, nodes.Link, nodes.UTDate, (SELECT StrId FROM nodes AS parnodes WHERE parnodes.Id=nodes.ParentId) AS ParentStrId, DATE_FORMAT( nodes.CreationDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS CreationDate, DATE_FORMAT( nodes.StartDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS StartDate, IFNULL( nodes.StartDate, nodes.CreationDate ) AS pubDate, nodes.SubdomainId, subdomains.Name AS HostName, CONCAT('http://', subdomains.StrId,'.mandiner.hu') AS Host FROM `mandiner_subdomains`.node_tag JOIN `mandiner_subdomains`.nodes ON node_tag.NodeId = nodes.Id AND ( nodes.StartDate IS NULL OR nodes.StartDate <= NOW() ) AND ( nodes.EndDate IS NULL OR nodes.EndDate > NOW() ) AND nodes.Public IS NOT NULL AND nodes.Deleted IS NULL JOIN `mandiner`.subdomains ON subdomains.Id=nodes.SubdomainId WHERE node_tag.TagId = 18 ORDER BY UTDate DESC LIMIT 500) ORDER BY UTDate DESC LIMIT 18 OFFSET 0