felfedezés

Mandiner.makronóm
2018. szeptember 4. 23:00
Grüner György a szocializmusbeli pályakezdésekor még elvárta, hogy az ország finanszírozza karrierének építését, konferencia-látogatásait és publikációit. Később azonban Kaliforniába került, ahol azzal szembesült, hogy a tudomány nem művelhető légüres térben, annak társadalmi és piaci igényekre kell reagálnia. A társadalomtól elszakadó, önmagát ellenőrző hazai akadémiai életet ma már kritikusan szemléli, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt irányban azonban óriási lehetőséget lát a Makronómnak nyilatkozó egyetemi tanár, startup vállalatok elindítója és innovációszakértő.
Szerencsés véletlen
2018. április 17. 09:39
Véletlenül felfedeztek egy baktériumot, ami megeszi a műanyagot, majd fejleszteni kezdték.
2018. január 16. 21:12
Kanadai tudósoknak sikerült pontosan megállapítani azokat a körülményeket, amelyek között a szén-dioxidot, a legrosszabb hírű üvegházhatású gázt a leghatékonyabban át lehet alakítani a műanyagok alapanyagául szolgáló etilénné.
2018. január 4. 16:44
Megkérdőjelezi Amerika benépesedésének történelmét egy 11,5 ezer évvel ezelőtt élt csecsemő maradványa.
2017. december 4. 11:53
Háromezer éves kastély romjait találták egy török tó alján.
2017. november 6. 07:37
Magyar találmány: a világon elsőként jöhetnek létre okos otthonokkal kommunikáló okos társasházak.
2017. november 2. 18:19
A Kheopsz-piramis közepén eddig ismeretlen üreget találtak a kutatók.
2017. október 19. 10:01
Egy új magyar szolgáltatás új minőséget ad a sörözés évezredes élményének.
2017. október 17. 15:51
A csillagászat tényleg nem lesz már soha olyan, mint korábban.
2017. október 16. 17:23
A nagy tudományos sikerhez magyar kutatók is jelentősen hozzájárultak.
2017. október 16. 13:11
Eddig ismeretlen, Kr.e. 1279-1213 épült templomot fedeztek fel cseh régészek az egyiptomi Abu-Szírben.
Mandiner.történelem
Szulejmán türbéje
2015. december 11. 10:03
Egy teljes oszmán kori település mellett I. Szulejmán szultán síremlékének maradványait fedezhették fel magyar kutatók Szigetvár mellett – jelentették be a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Budapesti Programkoordinációs Irodájának szerdai sajtótájékoztatóján. A szultánt a törökök egyik legnagyobb hódítójaként tartják számon.
2015. szeptember 30. 09:13
Jóllehet sokan nincsenek tisztában a jelentőségével, mégis volt valami rendkívüli a hírben. Valami olyasmi, ami az emberekben múltunk, jövőnk, hitünk, egyszóval létezésünk alapkérdéseit bolygatta meg.
2013. augusztus 16. 09:34
Az Andokban új emlősfajra bukkantak, amelyet olinguitónak neveztek el.
2013. június 6. 17:34
Méretében és tömegében a Szaturnuszra hasonlító bolygót fedeztek fel a Földtől mintegy hétszáz fényévnyi távolságra.
2012. január 26. 09:31
A legérdekesebb kérdés, hogy miért van ott az a tó, egy olyan helyen, ahol még a meleg nyári napokon is nulla fok alatti a hőmérséklet. Interjú.