Kiderült, meddig lehet bivalyerős a forint

Az erős hazai fizetőeszköz hosszabb távon kockázatokat is hordoz.


Az erős hazai fizetőeszköz hosszabb távon kockázatokat is hordoz.


Fél évig tartottak a mézeshetek az eurózóna legújabb tagjában.


A forint az euróhoz képest 6,2 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 14 százalékkal erősödött.


A tömeges migráció költségei Németországban nem merülnek ki a hivatalos költségvetési tételekben. A szövetségi kiadások mellett a tartományok, városok és végső soron az adófizetők viselik a lakhatási, egészségügyi, közbiztonsági és társadalombiztosítási következmények jelentős részét is.


A költségvetési hiány csökkentése, az inflációt mesterségesen lefojtó intézkedések kivezetése rövid távon gondot fog okozni.


Varga Mihály is megszólalt az ügyben.


Magyarország érdeke a közös valuta bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése – hangsúlyozta a jegybankelnök.


Egyre többeknek okoznak nehézséget az alapvető kiadások is.


Hollandia arra törekszik, hogy újraindítsa a tárgyalásokat a befagyasztott orosz vagyonból származó 210 milliárd euró felhasználásáról.


Négyéves csúcsára erősödött a forint az euróval szemben, amely sok mindent felülír a magyar gazdaságban. Az erős forintnak vannak előnyei és hátulütői is, az egyik épp az uniós forrásoknál. Ezúttal viszont fordítottan igaz a mondás: ami elvész a vámon, azt megnyerjük a réven.



Őszre rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a gazdaságpolitika irányítóit a magyar gazdaság helyzete, az iráni háború hatásai és az európai politika kombinációja – tekintett előre a Világgazdaság.


Meglepő fordulat: a közgazdász a kampány után már elkerülhetőnek tartja a megszorításokat, de azért nem jönne rosszul a karcsúsítás.


A bukaresti vezetésnek több tucat reformot kell teljesítenie a nyárig, miközben a parlamenti többség is megingott.


Ahogy csökken az EU súlya a világgazdaságban, úgy foszlanak szét a nagyívű tervek.


Az euró magyarországi bevezetésére reálisan 2030 után lehet esély.


Nem megy az olyan könnyen.


Kijöttek a legfrissebb adatok.


Az OTP éves közgyűlésén mondta el a véleményét a Tisza terveiről.


A Fidesz-KDNP kormány az elmúlt években határozottan letett az euró bevezetéséről és ahogy a példákból látszik, máshol sem lett kolbászból a kerítés a közös fizetőeszközre való áttérés után. A Tisza Párt viszont már a ciklus végére meg akarja teremteni az eurózóna- csatlakozáshoz szükséges feltételeket. Kérdés, sikerül-e és milyen áron?
