Energiaklub

Soros sorosozás
2017. január 10. 14:19
Minden eszközzel vissza kell szorítani, és el kell innen takarítani a „Soros-birodalom” „álciviljeit” a Fidesz alelnöke szerint, aki úgy látja: Trump győzelmével ennek el is jött a nemzetközi lehetősége. Németh Szilárd leszögezte: a Fidesz-frakció támogatni fogja a civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről szóló törvényjavaslatot.
2016. október 15. 09:18
Régóta lehetett érezni, hogy még nagyobb turbóba kapcsol az ellenségnek nyilvánított szervezetek, emberek, újságok, a nem Fidesz-Magyarország elleni támadássorozat. Egyes hangok arról pusmogtak, a népszavazás lesz a nyitánya ennek.
NAV vs. Norvégia?
2016. október 14. 17:18
Csütörtökön reggel előzetes bejelentés nélküli házkutatást tartott a NAV az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központnál. Az adóhatóság egy klímaváltozást vizsgáló, részben norvég finanszírozásból megvalósuló projekttel kapcsolatosan nyomoz ismeretlen tettes ellen pénzügyi csalás vádjával. A projekttel kapcsolatosan rendszeresen beszámoltak az intézmény közleménye szerint. Csikai Mária, az Energia Klub igazgatója lapunknak elmondta, együttműködnek a NAV-val, de az eljárás formáját kifogásolják.
2016. szeptember 26. 08:50
Van nekünk elegendő – és várhatóan lesz még sokkal több – tiszta energiánk Pakstól, az atomerőmű tovább fejlesztésétől, Magyarország akár európai energia-nagyhatalommá is válhat.
2016. szeptember 21. 07:44
Egy új rendelkezés alapján tulajdonképpen sehová sem lehet majd szélturbinákat telepíteni Magyarországon – írja blogposztjában az Energiaklub. A törvény lényege, hogy települések 12 kilométeres környezetében nem szabad szélturbinát elhelyezni, ez azonban gyakorlatilag az összes területet kizárja az országban
Mandiner.fesztivál
2016. május 31. 15:58
A tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő ARC plakátkiállításon ezúttal arra a kérdésre kell keresnie a pályázóknak a választ, hogy „Hol jár az eszed?”. Idén a fő téma mellett egy Paks II-vel, és egy civilekkel kapcsolatos pályázaton is lehet indulni.
2015. december 3. 16:29
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ki kell, hogy adja az Energiaklubnak az adásvételi szerződést, amely alapján az MVM-től az állam kezébe került a paksi bővítésre létrehozott MVM Paks II. Zrt.
2015. július 3. 12:08
Az atomerőmű építését nem tilthatja meg az Európai Bizottság, de a finanszírozás formáját igen. Viszont jelenleg nem lehet piaci alapon atomerőművet építeni az Energiaklub szerint.
2015. július 1. 18:37
Hivatalosan vizsgálja a paksi bővítés állami támogatását Az Európai Bizottság az Energiaklub szerint. Ha a bizottság úgy látja, hogy a tervezett intézkedések tiltott állami támogatást jelentenek, akkor vizsgálatot indít. Ugyanakkor Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos szerint a testület minden információt megkapott hazánktól. Egy uniós tisztviselő hangsúlyozta: még nem indult vizsgálat.
2015. június 29. 15:02
A tervezett rendelkezések arra adnának lehetőséget az adatkezelőknek, hogy határozatlan tartalmú korlátozó rendelkezések önkényes alkalmazásával leküzdhetetlen akadályt gördítsenek a közérdekű adatok megismerésének útjába.
2015. június 24. 08:58
Az Energiaklub felkérésére készített kutatás szerint a következő évtizedekben 25 százalékkal emelkedik majd a nagykereskedelmi áramár, ami azt jelenti, hogy a Paks II működésének első húsz évében az államnak évente átlagosan 100 milliárd forinttal kell kisegítenie a vállalatot, hogy működőképes maradjon.
Atomszemét
2015. április 29. 12:00
Ismer a világ száz százalékig biztonságos megoldást az atomhulladék elhelyezésére? Tudunk évszázadokban, évezredekben előre gondolkodni? Ezek az alapkérdések, miközben a nyugat-mecseki Bodán, Pécs közelében azt kutatják, megvalósulhat-e ott a paksi atomhulladék végleges tárolója. A pécsieket nem vonják be a folyamatba – a bodaiak viszont támogatják a projektet, miközben a Nukleáris Alap nagylelkűen pénzeli a falut. Riportunk.
2015. március 20. 13:38
Csütörtökön meghallgatást tartott az Európai Zöldek EP-frakciója a paksi bővítésről – számolt be Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója.
2015. január 27. 15:07
Levelet kapott az adóhatóságtól a Krétakör, de a 444 szerint már legalább hat olyan szervezet ellen indított vizsgálatot a NAV, akik kaptak támogatást a Norvég Civil Alaptól.
2015. január 21. 11:07
Az Energiaklub szerint meg lehetne oldani Magyarország energiaellátását a Paksi Atomerőmű bővítése nélkül.
Nincs rá szükség?
2015. január 20. 14:15
Paks II nélkül is kielégíthető Magyarország energiaigénye az Energiaklub tanulmánya szerint. Ehhez 2030-ig nagyjából 27 százalékra kellene növelni a megújuló energia arányát és racionalizálni kell az energiafelhasználást.
Paks 2
2014. június 24. 22:04
Bárki számára elérhetőek a paksi bővítésről szőlő dokumentumok – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint, ezért szerintük nem igazak az Energiaklub állításai, hogy semmiféle hatásvizsgálat nem létezik az új paksi reaktorokkal kapcsolatban.
Nem vicc
2014. június 23. 13:59
Az Energiaklub azért perelte be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy adja ki a paksi bővítést megalapozó dokumentációt és a részletes hatásvizsgálatokat. Azonban kiderült, hogy ezek dokumentumok annak ellenére nem léteznek, hogy kormányhatározat írja elő az elkészítésüket, így az Energiaklub keresetét a bíróság elutasította.

összesen: 27 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó