elszegényedés

2017. július 17. 11:14
Nem azt mondom, hogy ez Orbánék hibája, a lecsúszás évtizedek óta tart, de nem mindegy, hogy a politika azt hogyan kezeli, egyáltalán tudomást vesz-e róla.
2017. július 17. 10:29
Kétségtelen, hogy a megrövidítésben, vagyis összességében a társadalom elszegényítésében, az Orbán-kormány különösen találékonynak bizonyult és bizonyul.
2014. március 28. 14:13
A Policy Agenda most nyilvánosságra hozott jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy elszegényedésünk rohamos, és hogy ez az elszegényedés gyorsuló ütemben növekszik.
2013. november 16. 16:53
Az MSZP szerint a pártnak elsősorban a lakosság elszegényedése ellen kell küzdenie és a munkavállalók megélhetési helyzetének javítását kell elérnie.
2013. augusztus 15. 10:17
Egy közelgő esemény kapcsán sokadjára kellett szembesülnöm azzal a kétségbeejtő érzéssel, hogy emberként mennyire tehetetlennek érzem magam, ha olyan társadalmi problémákkal szembesülök, mint például az elszegényedés.
2013. február 2. 12:04
MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint. A térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre.
2013. február 2. 10:46
Negyven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstráló indult útnak Nyíregyházáról Budapestre szombaton. A döntéshozók figyelmét szeretnék felhívni a szerintük egyre nagyobb arányú elszegényedésre.
2013. január 12. 18:21
Képzett, egészséges, hosszú éveken át magas minőségi munka végzésére alkalmas emberek jelenthetik a gazdasági kilábalás valódi alapját.
2012. november 2. 09:49
Jó lenne végre, ha a kormány valóban a nemzet elé tárná, vajon mi a valóságos oka annak, hogy 33 éve folyamatosan megszorítócsomagok követik egymást.
2012. október 15. 13:01
Gurmai Zita kifogásolta a kormány személyi jövedelemadó politikáját, amely szerinte a tehetőseket támogatja, a szegényeket sújtja.