Dresch Mihály

Kultúra és identitás
2017. szeptember 13. 11:28
Felbecsülhetetlen a New York-i Mesterségek Ünnepe identitáserősítő hatása, emellett pedig az is cél volt, hogy minőségi magyar programokat prezentáljunk a magyar közösség számára – mondja a Mandinernek Nagy Idikó főszervező, a New York-i Magyar Ház igazgatója. Nagy Ildikó elmondta: a közönség 40 százaléka amerikai volt.
Népművészet a Nagy Almában
2017. szeptember 7. 15:27
New Yorkban is megrendezi a Mesterségek Ünnepét a hétvégén a New York-i Magyar Ház és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A programban szerepel Dresch Mihály és Chris Potter, híres néptáncosok és népzenészek, népművészek, divatbemutató és borkóstoló is.
Mandiner.fesztivál
2016. július 25. 08:27
Sztárparádé lesz Kalotaszegen, az első Méra Világzenei Fesztiválon, július első hétvégéjén. A falu egyik csűrjében népzenei-világzenei orgia várható.
Mandiner.fesztivál
2015. augusztus 4. 12:57
A Quimby-vel kezdődik, Dresch Mihállyal, kiállításokkal, szabadtéri színházi előadásokkal és más színes programokkal várja az érdeklődőket a kedden kezdődő baranyai 8. Ördögkatlan Fesztivál négy dél-baranyai településen.
Mandiner.fesztivál
2014. február 16. 11:00
A nemzeti összetartozás ápolása mindannyiunk feladata, megőrzéséhez ragaszkodnunk kell – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Csángó bál szombat esti megnyitóján a Petőfi Csarnokban.
Mandiner.fesztivál
2014. január 7. 15:44
A 2013-ban komoly nemzetközi sikereket aratott Fonó Budai Zeneház vezetője, Horváth László szerint az államnak a komolyzene mellett a folkot is támogatnia kellene, mert a népzene igazi nemzeti kincs.
Mandiner.fesztivál
2013. április 15. 10:30
Negyedszer rendezik meg a Budapest Folk Festet. Április 17-én szerdától egészen vasárnapig három helyszínen lesznek népzenei programok, köztük rendhagyó prímástalálkozó, cimbalom nap és gála, valamint borbemutató.
Mandiner.fesztivál
2012. október 25. 09:47
Tizenhárom magyar vonatkozású könyvet adnak ki Finnországban a Helsinki Könyvvásárra, amelynek Magyarország lesz a díszvendége október 25. és 28. között. A Balassi Intézet tájékoztatása szerint a magyar részvétel a Publishing Hungary program keretében valósul meg, Magyarországot mintegy 30 vendég és félszáz program képviseli.
Mandiner.fesztivál
2012. július 17. 14:50
A dobai Erdődy Kastély parkjában rendezik a Somló Hangja összművészeti fesztivált, amely csütörtöktől vasárnapig tart. A rendezvényen a legnagyobb szerepet a népi alapú világzene, az autentikus népzene és a dzsessz kapja.
Mandiner.fesztivál
2012. július 3. 14:05
Két település, Kapolcs és Taliándörögd ad otthont a 22. Művészetek Völgye kulturális fesztiválnak július 27. és augusztus 5. között. Márta István fesztiváligazgató szerint az idén visszatér a „családiasabb hangulat”.
Mandiner.fesztivál
2012. július 3. 08:35
Szerdán elstartol a Velencei-tó partján az ország legrégebbi és legnagyobb hallgatói fesztiválja. A hazai fellépők mellett az EFOTT-ra látogat Roni Size, Dr. Alban és a Brooklyn Bounce is.
Mandiner.fesztivál
2012. június 15. 09:38
Szombat délutántól vasárnap hajnalig 92 múzeum, kiállítóhely és egyéb kulturális intézmény a főváros összesen 102 helyszínén várja a 10. Múzeumok éjszakája közönségét különleges tárlatvezetésekkel, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és egyéb programokkal.
2011. május 31. 09:36
Augusztus 3-7. között vár a IV. Ördögkatlan Fesztivál, mely a Művészetek Völgyében éveken át megrendezett Bárka Kikötő folytatása. Lesznek színházi programok, irodalom, film, képzőművészet, valamint fellép a Kiscsillag, a Quimby, az Európa Kiadó, a Budapest Bár, Lajkó Félix, Dresch Mihály, a The Tiger Lillies, illetve a Besh o droM is.