bűncselekmény

2010. február 23. 09:27
A vád szerint Rohác egy távirányítású robbanószerkezettel akarta megölni Seres Zoltán vállalkozót, de merénylete meghiúsult. Nevét összefüggésbe hozzák az Aranykéz utcai robbantással, illetve egy emberrablással is.
2010. február 4. 12:35
Havi négyszázezerrel, összesen 12,7 millióval támogatta.
2010. február 4. 07:25
A szökésben lévő BKV-igazgató Szegeden bujkált.
2010. január 20. 10:22
A problémamegoldó manőverei miatt slamasztikába került ex-szoci ex-polgármestert bűncselekmény hiányában felmentette a bíróság.
2010. január 17. 12:22
Szombaton egy csalással, ma egy rablással gyanúsítot férfit adtak át a hatóságoknak.
2010. január 7. 19:58
Rendkívüli felmondással megszüntette a BKV Zrt. Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát.
2009. december 14. 21:58
Ismeretlen tettes egy szamurájkarddal hasította szét egy nő fejét, egy férfi kezét pedig levágta. A nő meghalt.
2009. december 11. 15:30
A szlovákiai Nagymihályban 40 ezer euróért épül a válaszfal.
2009. november 20. 19:37
Két gárdista ellen is nyomozás indult.
2009. november 20. 13:10
Több, mint hatvan ember haláláért felelős a perui bűnbanda.
2009. november 17. 13:42
Cigánnyal zárták egy cellába az egyik feltételezett romagyilkost.
2009. október 22. 16:59
Az ügy tisztázását sürgette La Pazban az EU képviselője.
2009. október 20. 10:59
A rablók összekötözték a lakókat, majd több millió forinttal távoztak.
2009. október 12. 16:28
Az elmúlt két hétben az eddigieknél megtévesztőbb hamis húszezresek kerültek forgalomba - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
2009. július 29. 13:20
Az adatvédelmi biztos kezdeményezésére augusztus 10-től bűncselekmény lesz az email listák készítése, árulása, és a spam-küldés is.
2009. július 23. 14:53
A 29 éves férfi Budapesten szerezte be a füvet, amit egy szécsényi presszóban árult a barátnője. Még vizsgálják, hogy diákok vásároltak-e tőle.