Botka László

Optimista
2017. október 4. 07:59
„Nyitva az út a Fidesz veresége felé, a kormányzó párt 2010-ben 54, 2014-ben 45 százalékot kapott, 2018-ban harmincvalamennyit fog” – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy bonyhádi lakossági fórumon kedden, ahol arról is beszélt, hogy partnerek kellenek Orbán Viktor leváltásához.
2017. október 4. 07:25
Különös belegondolni: lassan felnő, öntudatra ébred egy korosztály, amely nem látott vérbeli politikai vitát.
2017. október 4. 07:13
Botka László lemondása erkölcsileg teljesen érthető. Akit csata közben hátulról lőnek, az joggal mond le a vezérségről. De politikailag totális katasztrófa a magyar baloldal számára.
2017. október 3. 20:41
A mostani kormány leváltásának alapfeltétele hogy az MSZP marginalizálódjon, éppen úgy, mint a DK-szekta.
2017. október 3. 15:01
Molnár Gyula egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával, amely baloldali, „egyenlősítő” fordulatot jelenthetett volna.
Új irány
2017. október 3. 12:10
Megfontolandónak tart egy időközi önkormányzati választást a Fidesz Szegeden, mivel Botka László „erkölcsi mélypontra” került – nyilatkozta a Fidesz helyi országgyűlési képviselője. B. Nagy László szerint Botka bukását a „korrupciógyanús” szegedi ügyek okozták.
2017. október 3. 12:08
Molnár, Gyurcsány, Karácsony, Vona és a többi összekapaszkodik, mintha mi sem történt volna.
2017. október 3. 08:50
Bölcsen döntött Botka László, amikor lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, mert belátta, hogy a személye lehet az akadálya az ellenzéki megállapodásnak – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke.
2017. október 3. 07:26
A párt sorsa kísértetiesen emlékeztet az SZDSZ-ére és az MDF-ére, amelyek hiába voltak egykor nagyok és rendszerváltók, nyomtalanul illantak el a semmibe.
2017. október 3. 07:15
A miniszterelnök-jelölt Botka négy hónapig bírta. A legjobb az lenne, ha minden Orbán-fóbiás rezsimsöprő követné a példáját.
2017. október 3. 07:10
Botka László ugyanúgy lépett le, ahogy egykor nemezise, Gyurcsány Ferenc. Előkészítés, figyelmeztetés nélkül, váratlanul, maga mögött nem egyszerűen űrt, hanem káoszt hagyva.
2017. október 2. 21:41
Ha Botka László távozása után a baloldal összefogna a Jobbikkal, a jelenleginél is nagyobb hitelességi válságba kerülne – nyilatkozta Gulyás Gergely az M1 hétfő esti műsorában. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: az MSZP körül nem látja azt az értelmiségi hátteret, amelyből olyan jelölt jöhetne, akitől „rendkívüli mértékben kell tartani”.
2017. október 2. 13:41
Botka László stratégiája kudarcot vallott, de ezt a politikus nem fogadta el, miközben nem tudott szót érteni az ellenzéki pártokkal, nem tudott új szavazókat megszólítani, a régieket pedig elveszítette – értékelte Botka László teljesítményét DK szóvivője.
2017. október 2. 13:03
Nem a folyamatos összefogás-diskurzus, nem a politikai elit önmagával való foglalkozása érdekli a választókat.
2017. október 2. 12:45
Az egységes, a Fideszt legyőzni képes baloldalhoz pont nem összefogás kell és nem is az MSZP előre engedése, hanem az, hogy egy baloldali párt átvegye a helyüket.
2017. október 2. 12:20
Az MSZP ezzel hivatalosan is megszűnt a baloldal vezető ereje lenni – a teljes összeomlás szélén a szocialisták.
2017. október 2. 12:17
De Botka lemondott. Pont ma... Így nincs kivel. Két dolgot tudok mondani: egyrészt sajnálom, hogy elmarad, mert fontosnak tartottam ezt a beszélgetést. Másrészt Orbán Viktor irányába továbbra is áll a kihívásom.
2017. október 2. 11:43
Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé.

összesen: 501 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó
(SELECT nodes.StrId, nodes.Title, nodes.SubTitle, nodes.MediumId, nodes.Lead, nodes.Link, nodes.UTDate, (SELECT StrId FROM nodes AS parnodes WHERE parnodes.Id=nodes.ParentId) AS ParentStrId, DATE_FORMAT( nodes.CreationDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS CreationDate, DATE_FORMAT( nodes.StartDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS StartDate, IFNULL( nodes.StartDate, nodes.CreationDate ) AS pubDate, nodes.SubdomainId, NULL AS HostName, 'http://mandiner.hu' AS Host FROM node_tag JOIN nodes ON node_tag.NodeId = nodes.Id AND ( nodes.StartDate IS NULL OR nodes.StartDate <= NOW() ) AND ( nodes.EndDate IS NULL OR nodes.EndDate > NOW() ) AND nodes.Public IS NOT NULL AND nodes.Deleted IS NULL WHERE node_tag.TagId = 18 ORDER BY UTDate DESC LIMIT 500 ) UNION (SELECT nodes.StrId, nodes.Title, nodes.SubTitle, nodes.MediumId, nodes.Lead, nodes.Link, nodes.UTDate, (SELECT StrId FROM nodes AS parnodes WHERE parnodes.Id=nodes.ParentId) AS ParentStrId, DATE_FORMAT( nodes.CreationDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS CreationDate, DATE_FORMAT( nodes.StartDate, '%Y. %M %e. %H:%i' ) AS StartDate, IFNULL( nodes.StartDate, nodes.CreationDate ) AS pubDate, nodes.SubdomainId, subdomains.Name AS HostName, CONCAT('http://', subdomains.StrId,'.mandiner.hu') AS Host FROM `mandiner_subdomains`.node_tag JOIN `mandiner_subdomains`.nodes ON node_tag.NodeId = nodes.Id AND ( nodes.StartDate IS NULL OR nodes.StartDate <= NOW() ) AND ( nodes.EndDate IS NULL OR nodes.EndDate > NOW() ) AND nodes.Public IS NOT NULL AND nodes.Deleted IS NULL JOIN `mandiner`.subdomains ON subdomains.Id=nodes.SubdomainId WHERE node_tag.TagId = 18 ORDER BY UTDate DESC LIMIT 500) ORDER BY UTDate DESC LIMIT 18 OFFSET 0