Botka László

2012. október 31. 17:36
A megye érintett települései közül egyedül Szeged nem írta alá a járási kormányhivatal kialakításával kapcsolatos megállapodást. B. Nagy László kormánymegbízott szerint a város egyértelműen vesztett a döntéssel, elesett egy lehetőségtől.
2012. október 27. 14:12
Szeged szocialista polgármestere szerint elképzelhető, hogy azok a zömével fideszes vezetésű települések járnak jobban, amelyek az elmúlt öt-hat évben nyakra-főre bocsátották ki a svájci frank alapú kötvényeket.
2012. október 1. 16:22
Az önkormányzatok helyzetéről, a magzatvédelmi törekvésekről, a földügyekről, az IMF-megállapodásról, valamint az idősek helyzetéről szóltak hétfőn a napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben.
2012. szeptember 29. 17:46
A programalkotásról szól a következő fél év a szocialista pártban, az MSZP szövetségeseket keres ehhez, és szövetségesnek tekint a demokratikus oldalon mindenkit, aki az ország alapvető érdekének gondolja a 2014-es kormányváltást – mondta Botka László szombaton.
2012. szeptember 13. 21:19
Róna Péter közgazdász nem tud arról, hogy felmerült a neve az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként, és nem olvasta Botka László szegedi polgármester ezzel kapcsolatos interjúját sem, amely a Magyar Hírlap csütörtöki számában jelent meg.
2012. augusztus 30. 10:31
Azt kérem minden gondolkodó választópolgártól, hogy Orbánék hazudozásának is pont az legyen a következménye 2014-ben, mint a szoci hazugságoknak korábban. Interjú.
2012. augusztus 9. 21:23
Szeged szocialista polgármestere szerint a városba tervezett lézer-kutatóközpont előkészítését az elmúlt két évben egyetlen dolog veszélyeztette: maga a kormány.
2012. augusztus 9. 18:48
A fejlesztési kabinet szerint a kiemelt beruházás rendkívüli jelentősége miatt nem kerülhet veszélybe.
2012. június 30. 12:42
Az MSZP választmányi elnöke szerint a kormány a jövő évi költségvetéssel az elmúlt huszonkét évben példátlan megszorítást hajt végre.
2012. június 2. 15:40
Az MSZP választmányi elnöke szerint csak a szocialista párt nyújthat demokratikus kormányzati alternatívát a Fidesszel szemben. Botka László szerint az ország alapvető érdeke a kormányváltás. A politikus megerősítette az MTI azon értesülését is, miszerint az MSZP választmányi ülésén felmerült, hogy a demokratikus pártoknak előválasztáson kellene megmérettetniük magukat.
2012. április 23. 08:51
Egyre többen kérdezik, hogy mikor csináltok már valamit? Lassan visszatér a bizalom, növekszik irányunkban a várakozás, nekünk pedig ott kell lennünk és megfelelni a kihívásnak. Interjú.
2012. április 11. 10:04
A szocialisták választmányi elnöke szerint egyfajta stílusváltásra van szükség a pártban ahhoz, hogy sikeresek legyenek.
2012. március 6. 08:42
A megyei MSZP-szervezetek nagy többségében lezárult a tisztújítás. Több országosan ismert politikust is újraválasztottak, Hajdú-Bihar megyében viszont a szocialista pártból korábban kizárt Huszka Imre nyert. Győr-Moson-Sopron megyében szavazategyenlőség miatt nem sikerült új elnököt választani.
2012. február 24. 07:25
A gazdasági válság a szocik kezére játszhatna, de sok-sok, a kormányt (is) hibáztató család elszegényedése nyomán sem erősödött érdemben a baloldali ellenzék vezető pártja.
2012. február 3. 10:20
Hogyan akarja az LMP helyreállítani a demokráciát, amikor annak legfőbb jellemzőjét, a párbeszédet elutasítja? Interjú.

összesen: 501 db | 18 db/oldal

első vissza 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 következő utolsó