bíróságok

2018. június 14. 07:09
Moszkva és Peking sem finanszírozna egy autokratikus kísérletet Európa közepén.
2018. június 3. 15:59
Most sem fogta vissza magát a fülöp-szigeteki elnök.
2018. május 31. 11:30
A hazai liberálisok nem akarják érteni a bírói kormányzás, a politika eljogiasításának problémáját. Segítünk nekik.
Bírósági reform
2017. július 31. 18:08
Andrzej Duda elnök visszaküldte a parlamentnek a két bírósági törvényt. A lengyel államfő már korábban bejelentette, hogy megvétózza az országos igazságszolgáltatási tanácsról és a legfelsőbb bíróságról szóló jogszabályokat.
Mandiner.jog
2016. október 18. 15:19
Két olyan határozatot is hozott kedden az Alkotmánybíróság, amelyben olyan bírósági ítéleteket semmisített meg, amelyek megtiltották a rendőrök képmásáról készült sajtófotók és videók közlését az érintettek hozzájárulása nélkül.
2016. augusztus 30. 16:19
A mi saját, külön bejáratú kis terrorizmusunkkal való leszámolás és az a 13 – illetve 125 – év ugyanis nem szimplán tény. Igen: üzenet. A keményebb, szigorúbb fajtából.
Mandiner.jog
2016. február 11. 08:52
Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesznek végre színt kellene vallania: csak a bíróságokkal szemben hangulatkeltésre használja-e a vörösiszap-katasztrófát, vagy valóban fel akarja számolni a korrupt ellenőrök garázdálkodását. Schiffer András úgy véli: ha a Fidesznek fontos az emberi élet, akkor támogatnia kell az LMP módosítóját a Btk. szigorítására.
Common values only
2015. október 15. 11:11
„Nem mondjuk meg, milyennek kellene lenni a törvényeknek” – állította André Goodfriend, az Egyesült Államok volt budapesti ügyvivője. A Mandiner birtokába jutott, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen, 2014. októberi non-paper viszont rávilágít: nagyon is konkrét törvénymódosításokat követelt az amerikai fél a magyar kormánytól (például a reklámadó eltörlését). A nem a nyilvánosságnak szánt, parancsoló hangnemű iratban egyetlen szó sem esik Vida Ildikóról és a NAV-ról, noha a dokumentum már a kitiltási botrány kirobbanását követően született.
Mandiner.jog
2015. március 9. 12:55
Az elmúlt években fokozatosan javult a bíróságok függetlenségének hazai megítélése – legalábbis azok szerint a gyakorló jogászok szerint, akiknek tapasztalataira az Európai Bizottság kimutatása legnagyobb részt támaszkodik. Ezzel Magyarország 56. helyen áll a nemzetközi összehasonlításban.
Mandiner.jog
2014. július 16. 09:16
Az új devizahiteles törvény alapján gyors ütemben kell lefolytatni a pereket, így a törvénykezési szünetben is dolgoznak majd a bíróságok.
Mandiner.jog
2014. május 28. 17:00
A jogellenesen kirúgott korábbi LB elnöknek a strasbourgi bíróság kártérítést egyelőre nem ítélt meg, a felekre bízta, hogy megegyezzenek.
Mandiner.jog
Rafinált megoldás
2014. március 21. 13:36
Miután az Alkotmánybíróság megtiltotta az egyedi ügyáthelyezéseket, az OBH elnöke március elsejétől másfél évre a Fővárosi Ítélőtábla állományába rendelte a Debreceni Ítélőtábla elnökét és 23 bíráját. Az intézkedés száz polgári és hatvan büntetőügyet érint.
„Rákosista mítosz”
2014. január 26. 09:40
Kövér László a Lánchíd Rádióban arról beszélt: a kampányban a másik oldal nem a józan mérlegelésnek lehetőséget adó hangulat megteremtését tűzte célul, hanem indulatokra, acsarkodásra, a gyűlölségre építve próbál meg bázist kovácsolni magának. Az Országgyűlés elnöke a német megszállás tervezett emlékművével kapcsolatban kijelentette: le kell számolni egy „rákosista mítosz”-szal. Kövér még a Mazsihiszt is megemlítette a műsorban.
2014. január 2. 09:01
Törvénnyel, visszamenőleg kell szabályozni a hibás kölcsönszerződéseket.
2013. december 18. 13:32
Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a magyar büntetőjogi gyakorlatban előnyt élvez az, aki elbliccelte a hittanórákat. Ugyanis, ha nem lóg hittanról, akkor tudja, mit jelképez a kilencágú gyertyatartó, és akkor gyötrődhetne a dutyiban.
2013. december 18. 07:32
Ami a lényeg: kétszeresen is meghiúsult a Fidesz előzetes számítása.
Mandiner.jog
Megsürgetik
2013. november 18. 14:58
Folyamatosan emelkedik a devizahiteles perek száma, ezért az OBH az eljárások gyorsítása érdekében törvénymódosítást kezdeményez az illetékességi és felülvizsgálati szabályok terén.
Mandiner.jog
2013. november 18. 08:28
Mi egyáltalán nem kilépni akarunk az Egyezményből, hanem egy kompromisszumos megoldást keresünk. Interjú.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó