berlini fal

2017. január 10. 07:16
A CNN szerint plagizálta 2012-es könyvét az a Monica Crowley, akit Donald Trump megválasztott elnök most a Nemzetbiztonsági Tanács vezető szóvivőjének jelölt. A jobboldali Crowley korábban azzal lett híres, hogy Trump meleltt kiállva a berlini fal maradványainál fényképezkedve jelentette ki: a falak működnek.
Iron Curtain Project
2015. október 29. 14:11
Nyugat-Európa már elfelejtette a kommunizmust és a berlini fal leomlása utáni eufóriát – vélik holland újságírók, akik ezért arra biztatják a kommunista idők után született fiatalokat, hogy kérdezzék meg szüleiket, nagyszüleiket a vasfüggönyhöz, a kommunizmushoz kapcsolódó emlékeikről, s vegyék mindezt videóra. A felvételeket közzéteszik, hogy így lépjenek fel az általános európai amnézia ellen. Az Iron Curtain Project szervezőivel beszélgettünk.
2015. október 4. 09:43
Az AJ+ szerint az irónia definíciója lehetne, hogy Magyarország, amely 25 éve kulcsszerepet játszott a berlini fal leomlásában, most kerítést épít.
2015. június 19. 14:51
Eddig még nem volt olyan fal, szögesdrót, kerítés, aknamező, amely feltartóztatta volna a kétségbeesett menekülőket. Ha a kerítés nem állja útjukat, mi is lövetni fogunk, Pintér úr?
Határfal
2015. június 18. 19:25
A Szakszervezetek Európai Konföderációja (ETUC) megdöbbent a magyar kormány kerítés építési tervén, és arra kéri a tisztességes magyar embereket és az Európai Uniót, hogy akadályozzák meg a fal felépítését.
2015. február 4. 11:24
Angela Merkel kancellár asszonyt budapesti látogatása alkalmából meghívtuk díjátadónkra, melyen a hajdani civil hősök a Terror Háza Múzeumban vehették át a Petőfi Emléklap a Helytállásért elnevezésű elismerést. Várakozásunkkal ellentétben a kancellár asszony sem köszönőlevelet, sem személyes hangvételű üzenetet nem küldött a hajdani segítőknek.
2014. november 13. 08:01
Akik kelet-európai termékek exportjával foglalkoznak, jól tudhatják, hogy a berlini fal ma sem lufi, mert naponta keményen beleütköznek mai szellemi utódaiba.
Zusammen 2014
2014. november 12. 19:16
Magyarország lojális lesz a közös európai döntésekhez, jelentette ki Berlinben Szijjártó Péter. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter elmondta, fejleszteni kívánják kapcsolataikat hazánkkal az európai értékközösség kereteiben.
Cold Warriors
2014. november 11. 16:09
Joshua Muravchik, az amerikai neokonzervatívok egyik vezető személyisége épp paradicsomokat gyomlált a kertjében, John O'Sullivan, Margater Thatcher volt tanácsadója, a budapesti Danube Institute elnöke pedig épp koktélt rendelt egy granadai hotel bárjában, amikor megtudta, hogy Berlinben áttörték a falat. Mit csináltak a „hidegháborús harcosok” a berlini fal megnyitásakor? Mit gondolnak 1956-ról, s hogy látják napjaink kihívásait? Erről beszélgettek a Terror Házában. Tudósításunk.
2014. november 10. 14:23
Éppen a berlini fal leomlásával kezdődött az a negyed évszázad, amely arra inti a mai embert: a jelen is mindig része a történelemnek – hiába hiszi az ellenkezőjét, azt, hogy a történelem lezárult.
2014. november 10. 09:32
Trabantfelvonulással is ünnepelték vasárnap a berlini fal leomlásábak 25. évfordulóját a Bornholmer hídnál, ahol először nyílt meg a határ a két Berlin között.
2014. november 9. 19:57
Nagynéném november 9-én este otthon a tévében nézte az eseményeket, és el sem tudta hinni, hogy ez most történik, és hogy ez egyáltalán megtörténhet. Nyugat-Berlinben november 10-én járt életében először, aznap a gimnáziumban a tanulók háromnegyede hiányzott!
2014. november 9. 19:21
1989 szilveszter éjjelén a németek együtt keresték a szabadságot David Hasselhoffal, aki az omladozó falon énekelte legendássá lett slágerét.
2014. november 9. 18:12
„Őrület! Mindennek vége!” Ilyen volt az örömünnep Berlinben, a határnyitás éjszakáján 25 évvel ezelőtt.
2014. november 9. 16:27
Berlinben a két fal közötti terület a nyulak felségterülete volt. A kettős fal olyan volt, mintha nekik épült volna, tökéletes biztonságot és kényelmet nyújtott. Elzártak voltak, de boldogok.
2014. november 9. 13:42
Ronald Reagan 1987-ben a Brandenburgi kapu előterében mondott beszédében a szabadság és a totalitarizmus közti szakadék metaforájaként használta a berlini falat.
2014. november 9. 12:21
Freedom has many difficulties and democracy is not perfect, but we have never had to put a wall up to keep our people in, to prevent them from leaving us.
2014. november 9. 12:14
„Minden szabad ember, bárhol is éljen, Berlin polgára, és mint szabad ember, büszkén mondom: Én berlini vagyok!”

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó